Valexia (SZÜNETEL)

8. Örömök és gondok

A francba is! Könnyedén kiszedhettem volna mindent a két férfiból, még se mozdultam. Inkább csak a fejemet vertem a falapba. Nem tudtam mit tegyek hirtelen. Gratulálok Lexa, a helyzet magaslatán állsz, tényleg!

Végigpörgött az agyamon minden, ami történt. Megtaláltak a papok. Rá kellett jönnöm, hogyan tudtak a nyomomra akadni. A kislány csak az első eset. A látomás vagy bármi is volt, nem lehetett véletlen. Pont azután, miután összefutottam egy mélységi lénnyel. Csak megszállta a gyerek testét, de nem lehettem abban biztos, hogy nincs a világon legalább egy, vagy esetleg egy pap, aki irányította. Nem hagyhattam ki a találkozót Marceloval. Nagyon szerettem volna találkozni vele és pihenni egy kicsit, még, ha csak idézőjelesen is tettem volna. Mindennek meg van a maga iránya. A kérdés az, hogy az az irány, miként indult útnak?

Adriannel talán nem lesz gondom, nem tűnt túl félelmetesnek és erősnek se. Kier viszont az arany íriszével tudtam, valamit titkol. A megjegyzése, miszerint nem fog megvédeni majd az amulettem, erőteljes gondolkodásra adott okot. Valamiért olyan ismerősnek hatott a megjelenése, a hangja és a feketébe vált szeme. Ötletem se volt, miért kattogott az agyam rajta, de dideregni kezdtem a gondolattól, hogy tud rólam, valami olyat, amit talán senki más. Lehet csak beképzeltem magamnak? Lehet csak blöffölt? Túl sok a kérdés és lófasz mennyiségű választ találtam a fejem hátsó zugában, ahol a kis hang folyamatosan rikoltozott: tűnj el!

– Na jó, elegem van! – emeltem fel a fejem bosszankodva. Elhatároztam, mindent ki fogok deríteni, amihez közöm lehet. Tudtam is merre kell elindulnom.

Összecsaptam a tenyerem és nekiláttam az utolsó simításoknak a klubban. Szerettem én zárni, mert a néma csend jólesett a nagy bulik után.

Sokat gondoltam Jackre és arra, hogy elmegy. Egyre jobban befészkelte magát a fejembe a hiánya. Szerettem hülyülni vele, még a veszekedéseinket is élveztem sokszor. Vivien is megjelent lelki-szemeim előtt. Nem akartam veszélybe sodorni, de másrészt meg, nem érdekelt. Már nem is tudtam melyik részem erősebb: az emberi vagy a sok másik, amiből megszülettem.

Miután eljutottam odáig, hogy átöltözzek és elhagyjam a helyet, már hajnalodott. Csodás, rózsaszín és narancssárga szín lepte el az eget. Néhány eltévedt felhő takarta a feltörő Napot, így sejtelmes fénybe vonta a városkára telepedett, halovány ködöt. Mindenfelé furcsa alakok sziluettje látszódott a szürke gomolygásban. Néha hangokat is hallottam. Füttyszót, léptek zaját vagy kacagást, de akármerre néztem, semmit sem láttam. Talán csak az agyam játszott velem. Fárasztó éjszaka volt.

A park másik végében - ahol elhalálozott a „véletlenül" megremegő kezemnek köszönhetően a részeg faszi -, épp mentősök, rendőrök kutattak nyomok után. Nem sétáltam arra fele teljes mértékben, de pár lépéssel közelebb mentem, hogy halljam mi is történik. A fránya kíváncsiság!

Érzékeltem, valamit magam körül, aztán észrevettem: egy férfi engem mustrált. Magas volt, szálkás. Szemét barna napszemüveg takarta, így nem láthattam a tekintetét. Aranybarna, kócos haját a szél mozgatta. Borostás, kissé beesett arca fáradtnak tűnt. Vékony ajkai között cigaretta lógott, miközben beszélt. Nem hozzám, de végig engem követett a fejével. Halványszürke ingének ujját feltűrte egy gyors mozdulattal. Fekete farmerjének zsebéből öngyújtót vett elő, hogy meggyújtsa a cigijét. Katonai surranóját a mellette álló autó kerekének kocogtatta. Nyakában dögcédula lógott és egy jelvény. Nyomozó, bassza meg!

Elkaptam a tekintetem és lassan sétáltam tovább. Nem akartam feltűnést kelteni. A férfi felől érkező furcsa érzékelés, így is idegesített. Láttam már valahol, de nem voltam benne biztos, hol is pontosan.

– Már beállt a hullamerevség. Legalább hat órája halott. Fojtogatás nyoma felfedezhető a nyakán és... – Hallottam egy keveset abból, ahogy az orvos beszélt, majdnem meg is torpantam.