Despair akadémia

𖤐 Harmadik 𖤐

Egyedül sétáltam a folyosón, éppen mágikus lények gondozása órára tartottam. A kőpadló hidegen kopogott a talpam alatt, a falak magasak és sötétek voltak, a fáklyák gyenge fénye vetett árnyékokat mindenütt. A folyosó ilyenkor üres volt, a legtöbb diák már az óráin ült, de én egy kicsit később indultam el.

A gondolataim szüntelenül a közelgő órán jártak. Az első alkalom mindig különleges, és én izgatott voltam, hogy végre belekóstolhatok a mágikus lények gondozásának titokzatos világába. Ahogy elképzeltem a varázslatos teremtményeket, amikkel találkozni fogok, egyszerre éreztem izgalmat és egy kis félelmet is. Vajon milyen lényeket mutatnak majd be először? Vajon mennyire lesz nehéz őket kezelni?

A folyosó kanyarulatában egy pillanatra megtorpantam, mikor egy furcsa hang ütötte meg a fülemet. Mintha valami suhogott volna mögöttem, de amikor megfordultam, csak a tágas, üres folyosót láttam. Megpróbáltam nem túl sokat foglalkozni vele, de egy furcsa érzés azért csak végigfutott rajtam.

Mély levegőt vettem, és tovább sétáltam. A folyosó vége felé egy ajtó körvonala kezdett kirajzolódni. A táblán a "Mágikus lények gondozása" felirat állt, és ahogy közelebb értem, éreztem, hogy a szívem hevesebben ver. Ez lesz az első óra, ahol talán valóban használhatom a varázserőmet. Talán most fogok először igazán részesévé válni ennek a különleges világnak.

Ahogy benyitottam a terembe, az ajtó halkan nyikordult, és azonnal megcsapott a különféle illatok kavalkádja: a nedves föld, a friss levegő és valami fémes illat keveréke. A terem meglepően tágas volt, sokkal nagyobb, mint amilyennek kívülről tűnt. A falakat borostyán futotta be, mintha az egész hely egy rejtett kert lenne, amit a külvilág elől elzártak. Az ablakokon keresztül szűrődő fény aranyos árnyalatokban játszott, mintha valami misztikus erő tartaná fenn a mindig napos időt.

A terem közepén egy nagy, ovális asztal állt, körülötte párnázott székekkel. Az asztalon különféle eszközök és könyvek sorakoztak, mintha valaki már előkészítette volna a tananyagot. Az asztaltól távolabb, a falak mentén kalitkák és nagyobb, üvegfalú terráriumok sorakoztak. Mindegyikben valami egészen különleges lény rejtőzött.

Az egyik kalitkában apró, szárnyas lények röpködtek ide-oda, a tolluk mintha csillámporral lett volna beszórva, ahogy a fény megcsillant rajtuk. A szárnycsapásaik halk zenét idéztek, olyan, mintha egy varázslatos dallamot játszottak volna, amit csak ők ismernek. Egy másik terráriumban hosszú, kígyószerű lény tekergőzött lassan, a bőre éjfekete volt, mint a legsötétebb éjszaka. A szemei kékesen világítottak.

Volt ott egy nagyobb ketrec is, amiben egy gyönyörű, aranyló tollú madár pihent. Ahogy közelebb léptem, a madár lassan kinyitotta a szemeit, és egyenesen rám nézett. A pillantása éles volt, intelligens, mintha megértette volna, hogy új diák érkezett, és máris kíváncsi lett volna rám.

A sarokban egy kisebb, kerek medence állt, amiben kristálytiszta víz csillogott. A víz felszínén néha apró hullámok jelentek meg, mintha valami éppen úszkált volna alatta, de ahogy próbáltam jobban megnézni, a mozgás hirtelen megszűnt.

Lenyűgözve néztem körbe a termen. Minden egyes lény, minden egyes kalitka vagy terrárium egy új rejtélyt jelentett, amit meg kellett fejteni. Az izgatottságom egyre csak nőtt, ahogy vártam, hogy az óra megkezdődjön, és végre közelebbről is megismerhessem ezt a varázslatos világot.

Mikor leültem egy halk nyikorgás hallatszott a terem sarkában lévő ajtó felől. Az ajtó lassan kinyílt, és egy magas, vékony nő lépett elő. A vörös haja szinte lángolt a beáramló fényben, és egy vékony, fekete keretes szemüveg pihent az orrán, ami még inkább kiemelte zöld szemeit. Magabiztos léptekkel közeledett felénk, miközben hosszú, sötétzöld köpenye suhogott mögötte.