Dahlia számára egy új korszak kezdődik, amikor felvételt nyer a Despair Akadémiára, a világ legnevesebb varázsló iskolájába. Tele félelemmel és kétségekkel érkezik, attól tartva, hogy tudása nem lesz elég ahhoz, hogy helytálljon ebben a misztikus vi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𖤐𖤐𖤐
Óriási mosollyal olvastam nénikém levelét, miközben az udvaron ültem annak a fának a tövében, ahol megismerkedtem Arabellával az első napon.
Megkönnyebbülve hajtogattam el a papírt, majd zakóm zsebébe gyűrtem, és végignéztem az udvaron.
A szeptemberi szellő életre keltette a macskakövön alvó faleveleket, melyek halkan suhogva sodródtak a lábak között. A diákok sokasága már ellepte az akadémia udvarát. A fekete egyenruhákban és jellegzetes vörös, barna és sárga nyakkendőkben pompázó fiatalok nevetése visszhangzott az ősi falak között, miközben baráti társaságok alakultak ki a régi, már megszokott helyeken. Vidám csoportok gyűltek össze a szökőkút körül, ahol vízcseppek játszottak a gyenge napsugarak fényében, s mindenütt érezni lehetett a közösség melegét, az összetartozás örömét.
A diákok kedélyesen beszélgettek, halk nevetések és vidám kiáltások töltötték be a levegőt. Néhányan a lépcsőkön ültek, könyveiket az övükben tartva, és újabb kalandokról álmodoztak, míg mások a fák alatt állva tárgyalták a közelgő vizsgákat vagy osztották meg egymással nyári emlékeiket. A barátságok itt szövődtek, egy-egy játékos lökés vagy vállveregetés kíséretében, és a diákok szemeiben ott csillogott az izgalom, amit az új tanév hozott magával.
– Túl vagyunk az első napon – közölte Arabella, bár sokkal inkább úgy hangzott, mintha magát akarná nyugtatni.
– Túl bizony! – dőlt a fának Griffin, közben felhúzta lábait, kezeit pedig megtámasztotta térdein. – A Mágikus Hármas hivatalosan túl van az első napján!
– Számomra még mindig furcsa ez az egész.
– Számomra is – dőlt a vállamra a lány, fehér haja pedig teljesen belepte bal karom. – De idővel biztosan megszokjuk, nem?
– Úgy lesz – felelte biztatóan Griffin.
𖤐𖤐𖤐
Tanítás után a szokásos fa alatt ücsörögtem, teljesen egyedül, ugyanis Griffinnek és Arabellának még órája volt.
A hűvös szellő gyengéden cirógatta a már így is kipirosodott orcáimat, kezeimet pedig összefontam mellkasom előtt, hátha így kevésbé fogok fázni. A tegnapi időhöz képest ma igencsak hideg van, ami meglepő, tekintve hogy szeptember eleje van.
Alig voltunk tízen az udvaron, mindenki magába üldögélt. Én a fa alatt, egy boszorkány a szökőkút mellett, két vámpír a fal tetején, és ha jól látom, talán pár farkas sétál a távolban.
– Szabad ez a hely melletted? – kérdezte egy kellemesen csengő hang, mire azonnal a tulajdonosa felé fordultam.
Dorian állt mellettem, kezeit zsebébe dugta, vállait lazán tartotta, mégis csupa magabiztosságot sugárzott testtartása. Kedves mosolyt villantott amitől megcsillantak mogyoróbarna szemei, amik engem is mosolyra késztettek.
