A sötétség gyermeke //BSD

4.

Sötétség, fájdalom és egy szék...Ennyit érzékelt a kötszeres mikor magához tért. Nem tudta, hogy mi történt csak azt, hogy nem otthon van a Port Maffia épületében. Minden homályos a szeme előtt, de nem csak ott, hanem az elméjében is. Nem tudta reggel van vagy este, hétköznap vagy hétvége, sőtt egy pár percig még azt se, hogy hogyan hívják.

Fájt gondolkozni, de mozogni talán még annál is jobban. Ahhogy próbált lélegezni egy köhogési roham jött rá, mely során a földön kötött ki a szájából kijött vér. Lassan megpróbálkozott szemei kinyitásával, ám nem járt túl sok sikerrel...Csak remélni tudta, hogy ez egy rossz rémálom...

-Nahát Dazai felkeltél? Pedig a tegnapi után nem hittem volna, hogy még valaha magadhoz fogsz térni...Na mindegy!-hallott meg egy ismerősen csengő hangot halkan, de annyira halkan mintha kilóméterekről suttognának felé. Tudta, hogy hallotta már ezt a hangot, de nem tudott hozzá arcot csatolni se emlékeket se semmit.

A következő próbálkozása, hogy meglássa a napvilágot ezúttal sikeres volt. Résnyire nyitott barnáin keresztül láthatta, hogy egy sötét, hideg pince szerűségben van. Ahhogyan magára nézett már rögtön az undor kerülgette: teljes egészében vér borítja...Az ő vére...

Ahhogy a lábát akarta feljebb emelni érezte, hogy az nem fog menni. Nem gátolta volna semmi sem ebbe, ha nem lett volna a már vörösre festődött sípcsontja a bőrén kívül...

-Nyílt törés. Szuper...-gondolta magában majd folytatta saját maga kémleléset. Ahogy elnézte nem az az egyetlen törés, de legalább nincsen több ami nyílt...Aztán még kisebb-nagyobb vágások, horzsolások, lövésnyomok...

-Hát igen többet birok mint gondolnád!-erőltetett mosolyt ajkaira. Hangja rekedtes volt, beszéd közben ismételten rájött a köhögés.

-Igen...úgy tűnik túl kedvesek voltak a munkásaim...Hát ez van...-viszonozta a mosolyt Jessica. Ahhoz képest, hogy ő is meg csak gyerek eléggé kegyetlen még a vele egy idősekkel is...-Na de mit szólnál ha a filmdélutánt megkezdenénk? És egyébként arra gondoltam, hogy lehet nem egyszerre öletem meg mindet...Mit szólsz?

-Azt, hogy halj meg...

-Hát én szerencsétlenségedre nem fogok, Rinával ellentétben...

Mutatott a mögötte lévő óriási tévére melynek képenyőjén kamerák élő videója volt és ott látszott rajta a még egyenlőre sértetlen lány...

Előző este:

Chuuya és Rina az ablakon keresztül távoztak a kórházi szobából. Miközben sétálltak vissza a főnökükhöz nagyban csevegtek mindenféle értelmetlen dologról. Boldogok voltak...és persze nem tudták, hogy mi vár rájuk...

Már egyre közelebb értek a Port Maffia épületéhez, mikor hatalmas robbanás hangjára lettek figyelmesek. A két kis maffiózó értetlenül nézett össze majd már rohantak is a hang irányába ami nem volt máshol mint a főnökúk irodája közelében.

-Vajon Jessica lesz az?-nézett a vörös a mellette futó szőkére, aki meglepően jól volt még a korábbi támasáda ellenére is. Chuuyát lenyűgözte a lány kitartása, kinézete és személyisége is...

-Valószínűnek tartom, de ki tudja...-volt vállat Chuuya. Biztonságban akarta tudni a mellette levő lányt, de azt nem tudta megmondani, hogy miért is...

Ahogyan haladtak egyre nagyobb lett a köd, amit nem tudtak mire vélni. Bár este volt, ezeken a nyári estéken nem szokott beködösödni a táj...

-Rina legyél felkeszülve!-szólt oda neki halkan a vörös, majd gyors körbe jártatta a környéken tekintetét. Az esték mindig hidegebbek ilyenkor mint a nappalok, de ez a mai estére különösképpen igaz volt. A telihold szépen ragyogott fenn az égen, bevilágítva a két kis maffiózót, úgy mintha reflektorfényben lennének.