Sunbeam

💎7. fejezet💎

Vladimir pov.
Átmentünk a nappaliba, ahol régi iskolatársunk, és barátunk Alexel állt ott.
– Mr. Tagovics, micsoda kellemes meglepetés! - lépett elé apánk a kezét megrázva.
- Mikor meghallottam, hogy Vladimir hazajött tudtam, hogy látnom kell. - lépett elém és mosolyogva nézett rám. Kicsit zavarba jöttem a bóktól, de nem annyira.
- Szervusz, Alexej. - mosolyogtam rá.
- Szóval szokás szerint Vladihoz jöttél. - mondta Mark.
- Esetleg beszélhetünk kettesben? - kérdezte. A régi barátságunk tiszteletére kimentem vele a teraszra, bár furcsálltam a viselkedését.
- Miről akartál beszélni? - kérdeztem, de hirtelen a keze a derekamba karolt és annál fogva magához húzva megcsókolt.
- Alig vártam, hogy haza gyere! Azt hittem elveszel abban az idegen országban. - suttogta mikor elvált, én azonban ellöktem magamtól. Megtöröltem a számat a ruhám ujjába.
- Meg vagy te veszve? Mit képzelsz magadról?! - kiabáltam dühösen.
- Bocsáss meg, de alig bírok magammal! Végre hazajöttél! Arra akarlak megkérni, hogy maradj itt! - fogta meg a kezemet. Kihúztam az ujjaiból az enyémet.
- Alexej, mindig barátok voltunk, én sosem néztem rád máshogy! Sajnálom ha félreértettél valamit, de én nem érzek irántad semmit! - igyekeztem a létező leghatározottabb arcomat mutatni, de ő remegve elővett egy számomra ismerős kis dobozt. - Nem! - kiáltottam. Megfogta a kezemet könyörgő tekintettel, és ekkor vette észre a jeggyűrűmet.
– Mi ez? — kérdezte kikerekedett szemmel.
- Férjhez megyek, Alexej! Egy olyan férfihoz, akit tiszta szívemből szeretek és ő is szeret engem! - húztam ki magam és hátat fordítva neki, bementem.

Nemsokára az ablakból nézhettem, ahogy búskomoran hazamegy. Sajnáltam, de nem éreztem bűntudatot azért, amit tettem. Nekem Igor jelent mindent és sose árulnám el. Elmondtam apámnak mindent, szegény nem győzött bocsánatot kérni, amiért beengedte.
- Ez nem a te hibád volt! Egyikünk sem sejtette, hogy erre készül.
- Én mindig sejtettem, hogy beléd van zúgva, de ez brutálisan erőltetett volt. - mondta Mark.
- Mi?
- Te tényleg nem sejtetted? - kérdezte a bátyám mintha eddig egyértelmű lett volna.
- Hát nem, képzeld! Inkább felmegyek a szobámba! - morogtam és felszaladtam. Kiborított, ami történt és csak egy emberrel beszélhettem meg, felkaptam a telefonomat.