Más Világ

5. Fejezet

Nem volt időm ahhoz, hogy aludjak, hiszen Pedri a szó szoros értelmében kirángatott az ágyamból. Ezért nyílván kioktattam, hogy soha ne keltsen fel senkit így. Persze erre csak egy szemforgatást kaptam tőle.

– Gyere már, mert elkésünk! – sürgetett az ajtóban állva, és másodpercenként az órájára nézett.

– Már ne is haragudj, de egy mázsás bőröndöt kell lerángatnom a lépcsőről, és amúgy meg te akartad annyira, hogy veled tartsak abba a kibaszott városba! Szóval te nekem ne parancsolgass! – mondtam a bőröndömmel küzködve, mire elnevette magát és átvette tőlem a tárgyat.

– Aranyos vagy, mikor mérges vagy. Még egy kis ér is kidudorodott a nyakadon. – mosolygott rám, mire megforgattam szemeimet.

– Te meg most idegesítő vagy – mosolyogtam rá szarkasztikusan. – Menjünk!

Betettük - Pedri bedobta - a csomagokat a csomagtartóba.

– Vezetsz, vagy én vezessek? – kérdezte.

– Jobban járunk szerintem, ha te vezetsz. – válaszomra csak megvonta vállait, aztán beült a volán mögé.

– Nem jó sofőr vagy? – kérdezte, mikor beindította az autót.

– Nem. Amikor utoljára vezettem, kidöntöttem a szomszédom kerítését. – egyszerre nevettünk a múltban történő balesetemen. – Az előtt pedig gyorshajtás miatt megbüntettek.

– Tényleg? – nevettet, én pedig bólintottam kérdésére.

– Volt mikor a saját kukáim bánták a rossz vezetői tudásomat.

– Pedig nem nehéz. Szabadnak érezheted magadat, és oda mehetsz ahová csak akarsz.

Az ablakhoz könyököltem, és néztem ahogy a Nap mindent aranyra és rózsaszínűre fest, ahogy előbukkanik. Pedri zenét kapcsolt.
Az egész utat elbeszélgettük, meg röhögcséltük, mígnem megérkeztünk a reptérre.

Kivettük a bőröndjeinket a csomagtartóból és már mentünk is a reptérbe.
Miközben sétáltunk, Pedri egy napszemüveget és egy bézbólsapkát vett fel. A zsebéből elővett még egy napszemüveget, de nem értettem, hogy minek neki kettő.

– Miért van nálad kettő napszemüveg? És minek vetted el... – be sem tudtam fejezni a kérdésemet, már az orromra helyezte azt a napszemüveget.

– Ne vedd le! – utasította, mire értetlenül bólintottam.

A reptéren leültünk, és ameddig vártunk, olvastam. Pedri beszélt hozzám, szóval sokkal inkább csak néztem a szavakat, és vagy hatszor elolvastam egy mondatot de nem tudtam értelmezni, miközben beszélt hozzám.

– Nem zavar, hogy olvasok?

– Nem különösebben. – vont vállat, majd tovább folytatta mondani valóját.

Elegem lett, ezért bosszú képpen lekaptam a fejéről a bézbólsapkát, és felhelyeztem az én fejemre, majd elültem tőle olyan távolságba, hogy ne halljam.

– Stella! – suttogta nevemet bársonyos hangon.

Stella. Stella. Stella. A saját nevem csengett a fülemben, ahogy elhagyta Pedri száját.

– Pedri, kaphatok egy aláírást? – hallottam meg a kérdést a fiú mellett álló lánytól. Pedri szó nélkül aláírta a lány noteszét.

– Mennyi rajongód van... – néztem a lány felé, majd Pedrire.

– Te is lehetnél. – motyogta orra alatt, rám se nézve. – Csak nem féltékeny vagy arra a lányra?

– Miért lennék? – kérdeztem felháborodottan. – Ne aggódj, nem mondom el senkinek, hogy itt vagy. Velem. – tettem hozzá gúnyosan.