Bükki Menedék Bokrétája

I. PROLOGUS

Görnyedve ülök, alattam asztal
Csak a szó, a szó mi engem marasztal.
Éjjeleken át virrasztva,
Mint kopó, minden rímre riasztva!

A gyertya nyurga nyaka csonkig ég,
S a kislángban ugyan látod, ott az ég
De mi az értelme, mit ér
Ha közeleg gyászruhában a feketevég.

Szűz gondolatok táncolnak eszembe,
Hajnalokon át hajnalokig feszengek.
Gondolkodám sokat mi a szeretet.
Hogy megismertelek; kitudja balszerencse e.

Hatvan gyűrött papír jelzi gondolatom menetét
Fuss el te csalfa ész szerteszét!
S én mint naív kisgyermekek
Halászom pálcával a halakat
S akárhány szó horogra akad
Csüggedten állok a parton
Akár egy szüntelen akarat,
A kiscsermely melle mellett.

S amint kezem elheverten,
Megmozdul s megterhelem
Kotorászva kibúkva fejével
Pismányi remeteségem elé teszem
S fölülmúlás eszméje vezérel.
Százával, ezrével.

Megfogadtam, esküt tettem.
Nem tervezem
Nem keresem az értelmet.
Eme versekkel kivesézni akarok
Életet s mit kérlelek, azt faragok!
De csakis, csakis azt mit önmagamtól aratok.

S hát így vándoroltam ki egy szép rétre
S mégis annyira szabad, mennyire képlékeny
Bükknek vonulatai vesznek körül
S mind ki boldog így örül.

Oly szép csokrot szedek össze néked
Sok mézes csókot kérek cserébe érte
S még menedékem óvást nyújt
Addig engem élet ostora meg nem sújt.