Kávézacc

Latte (YKM kieg.)

Shio nem tartotta magát különösebb lángésznek, de azért az emberekkel általában jó volt. Azt legalábbis jó pár évnyi gyakornokoskodás során megtanulta megállapítani, éppen miért dühösek rá. Nem számított arra, hogy egy ilyen apró illető fog majd ki rajta – de Shio tanácstalanul állt a fáradhatatlan sírdogálás előtt.

Mindent megpróbált – rázta a csörgőt, odatartotta a kislány szájához a cumisüveget, csiklandozta, lefektette, felvette, besötésített, a napra tette, levetkőztette, felöltöztette. Semmi. Aida csak panaszkodott tovább, fel-fellángoló dacos dühvel, vagy szomorúsággal, könnyek nem igazán folytak a szeméből, csak egyre pirosabb lett a feje a folyamatos nyöszörgéstől. Shio pedig tehetetlenül próbálta kommunikálni, hogy nincs semmi baj, csak sajnos egy nyolchónapossal kevéssé lehet beszélgetni.

– Mit csináljak veled? – nézett szembe Shio a kislánnyal, aki a kiságyon hevert és kalimpálva fejezte ki a nemtetszését ki tudja, mi iránt. Tátott szájában egy fogacska fehérlett. – Ezzel nem könnyíted meg a dolgom, Aida-chan.

Elhatározta magát és felállt. A kislány méltatlankodásával mit sem törődve kiemelte őt a kiságyból, ellenőrizte a pelusát, és a karjában ringatva, megnyugtató dolgokat suttogva vitte le a lépcsőn. Az előszoba jó részét eltorlaszoló babakocsiba tette, ő maga pedig cipőt és maszkot húzott. Hiába köszönt el a YKM már lassan négy éve a rajongóiktól, még nem egészen vesztek ki a köztudatból, pláne hogy Isao és Hide még aktívan a zeneiparban maradtak, így Shio csak remélni tudta, hogy a smink nélküli arca, a kialvatlan szemei, és a bő félévnyi szülősködésnek köszönhető, kérlelhetetlenül az arcára ereszkedett halvány ráncok leplezik a kilétét az utca embere előtt.

Jól esett a friss levegő, tavaszi meleg vidította fel a férfi egész napos bezártságtól elkókadt gondolatait. Útközben Aida tovább nyekergett, de már kisebb szüneteket is tartott, hogy rácsodálkozzon a babakocsi kosarának oldaláról lógó színes, puha tengeri állatokra. Shio útközben halkan dúdolt, nem mentek messzire.

A parkban hétköznap délelőtt lévén csak hozzá hasonló kisgyerekesek és padokon üldögélő idősek voltak. Shio kikötött egy kellemesnek tűnő, árnyékos fa mellé, ahol azért távolabb volt a legtöbb embertől, kivette a felsipító Aidát a kocsiból, és vele együtt leült a fűbe, belélegezte a friss zöld illatát. Az álla alá tolta a maszkját és Aida a sírástól hunyorgó szemecskéjébe nézett.

– Jobb itt, szívem? Hmm? Jó, hogy kijöttünk sétálni? – A fának dőlt és óvatosan az ölébe helyezte a kislányt. Aida legújabb találmánya az volt, hogy ugyan kicsit ingatagon, de tudott ülni, most is megtámaszkodott Shio mellkasán és ügyesen kiegyenesedett. Shio már készült az újabb panaszáradatra, de ekkor Aida a második friss képességéhez folyamodott, amit felettébb szívesen űzött az utóbbi időben a földön hagyott tárgyak vesztére, és lemászott Shióról, egyenesen a fűre.

Amint a puha kezek a harmatot érték, Aida megtántorodott, ha Shio nem támasztja meg, lebukfencezik a földre. Aida a meglepetéstől sírni is elfelejtett – markolta a füvet, és nagyon bámult maga elé. Shio odapillantva egy kisebb csigát látott a fűszálak közt, amint ráérősen folydogált a fa irányába.

– Izgalmas, ugye? – suttogta a kislánynak. – Ez jobb, mint otthon lenni, ugye, Aida-chan? Tetszik a csiga?

A kislány határozottan megindult a csiga felé, odanyúlt, Shio pedig szerencsétlen állat életét féltve gyorsan felkapta azt a házánál fogva, megmutatta Aidának, aztán kicsit odébb rakta. Aida mászott utána, de már nem tudta elérni, Shio egy pillanatig attól tartott, ez a manővere újabb sírásrohamot indít majd el, de Aida valószínűleg úgy döntött, a csiga nem elég érdekes, és a másik irányba indult, négykézláb mászva a fűben.