Kávézacc

Latte doppióból

reverse fanfiction trope: there were too many beds

John elpirult, amikor a mellette álló Mason kijelentette, hogy Liammel és Austin-nel lesz egy szobában. A fiú bocsánatkérő pillantást vetett Johnra, de ő nem panaszkodott. Előre kiszámolta. Graham még korábban ragaszkodott ahhoz, hogy Austin szobatársa legyen, egy szoba pedig csak négyágyas volt, így az övék meg is telt, Johnnak pedig nem jutott hely benne. És mivel a legutolsó két szobát osztották szét, mert a csapat nagy része korábban érkezett, ez azt jelenti... Hogy John Bennettel lesz egy szobában, kettesben.

Bennett megtalálta a tekintetét az edzőt körülálló kör másik feléből. Sötét szeme kifürkészhetetlen volt, de John tudta jól, mire gondol, ugyanarra, mint ő. John lesütötte a tekintetét, bólogatott, amikor az edző a vállára csapott.

– Nos, akkor ezzel el is dőlt! John, Bennett, ti együtt lesztek, úgyis olyan jóban vagytok. Nos, kapjátok fel a cuccotokat, kis pótvizsgázók, és ha siettek, még csatlakozhattok a többiekhez a tornateremben. Én ott leszek, ha bármi van, szóljatok. – Az edző hosszú léptekkel elsietett, a faházikók közti, kiégett füves téren hagyva a hat fiút.

– Mason, az a mi házunk – mutatott Austin az egyik faházra. – Rendezkedj be, tiéd a jobboldali emeleteságy alja. Mi is visszamegyünk játszani – mondta, és a nyomában Liammel és Graham-mel az edző után indult. Egy lépés után viszont hirtelen megtorpant, és még hozzátette: – John, Bennett, a ti házatok a mellette lévő.

Mason biccentett Johnnak, és elindult a saját háza felé. – Akkor... sziasztok.

– Szia – felelte John. Bennett néma maradt, megragadta a bőröndje fogantyúját és a odahúzta a saját faházukhoz. John sietve követte, de csak akkor szólalt meg, amikor benyitottak a házikóba és megbizonyosodott arról, hogy tényleg üres.

– Egy házban vagyunk – jelentette ki bénán. Bennett biccentett, de az arcán John némi derűt vélt felfedezni.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen szerencsések leszünk – mondta végül a fiú, és John-ra mosolygott, akinek egyszerre két dologtól kezdett erre bizseregni a gyomra: szimplán a mosolytól, és attól, hogy eszébe jutott, mit is jelent ez. Egy teljes hét edzőtábor, úgy, hogy a fiújával alszik kettesben. Nem is kell különösebben rejtegetniük a kapcsolatukat. Ami lámpaoltás után történik, az ebben a házban is marad.

Bennett, aki ugyanezt valószínűleg már hamarabb összerakta, nagyon megelégedve indult beljebb a házba. John követte, átment az ajtón, ami az apró előteret választotta el a hálótól. Bennett a szoba közepén állt, és amikor egymásra néztek, összevonta a tekintetét.

– Túl sok az ágy – jelentette ki. Egy-egy emeleteságy állt mindkét oldalukon.

– Valóban – állapította meg John, aztán tervezgetni kezdett. – Nézd, csinálhatjuk úgy, hogy én alszom felül, te meg alul, és akkor tök közel leszünk egymáshoz.

– De akkor nem látlak – vetette ellen Bennett. – És nem akarom, hogy leess. Ha mindketten elfoglaljuk a két alsó helyet, olyan, mintha sima kétágyas szoba lenne.

– De én szeretek felül aludni! Ha már táborban vagyunk, meg kell adni a módját. Nem akarsz esetleg te a másik fentiben lenni? És akkor ugyanott vagyunk.

– Inkább nem aludnék olyan magasan – húzta el a száját Bennett. – Miért hagytak ennyi választási lehetőséget?

John gondterhelten karba fonta a kezét. – Most mit csináljunk?