Vörös, mint a hó (18+)

12._KUZIN

Lüktetett a fejem és sajgott a nyakam. Az elmém üres volt. Lassan kinyitottam a szemem.. Egy pillanatra azt sem tudtam ki vagyok. Egy pillanatra nem tudtam, életben vagyok e még egyáltalán. Sötét volt.. Csak az ablakon szűrődött be egy kevéske fény a városból. Város... New York... Lassan kezdtek beugrani az emlékeim. A naptól, amikortól megértkezem olyan kevés idő telt el még, és mégis magának az örökkévalóságnak éreztem. A sok vér, szenvedés, az az őrült... Megtapogattam a nyakam. Fájt. Tényleg megpróbált megfojtani. -Miért nem tette meg?-gondolkodtam.-Talán túl hamar engedett el? Bár egy sorozatgyilkos hibázhat ekkorát, ha ölésről van szó? Talán Smithék korábban jöttek és megzavarták? Nem, azt nem hiszem.-felkapcsoltam a villanyom.-Nyoma sincs a vérnek sem az ágyneműmön, sem a falon. Miért takarított össze? Furcsa... De, mindegy is. Inkább hálát kell adjak az égnek, hogy életben vagyok, akárhogy is történt.-sóhajtottam. Az órámra néztem: hajnali 3 múlt 4 perccel. Éjjeliszekrényemen egy szelet kenyérre lettem figyelmes, rajta egy kis párizsival, mellette egy jobbulást kívánó kártyával.-Aranyos ez a Smith család.-mosolyodtam el, bár egy falat kaját sem tudtam lenyomni a torkomon ezután a nap után.-Inkább alszok még egy kicsit.-mondtam, és lekapcsoltam a lámpám..

*******

Samuel

Fáradtan és kedvtelenül dőltem bele az ágyamba. Sóhajtottam, majd elkezdtem hangosan szitkozódni. Hirtelen egy alak rajzolódott ki a szobám egy árnyékos sarkában. Szinte észre sem lehetett venni, amíg meg nem mozdult. Ijesztő. Komótosan lépett ki a fényre.

-Haaa, te vagy az, kuzin?-néztem.-Mit szeretnél?

-Csak beugrottam, hogy lássam hogy van az én kedves, drága öcsém.-valóban, életem egy részét az ő öccseként töltöttem. Majdnem 9 évvel volt idősebb nálam. 

-Hát baszott szarul, mint láthatod.-sóhajtottam.-Veled mizu, kuzin?

-Soha nem jutsz el odáig, hogy a bátyádnak szólíts?-morogta dohánytól rekedtes hangján.

-Volt egyszer egy bátyám. Tudod mi lett vele. Tarts babonásnak de te vagy az utolsó családtagom, nem viselném el ha elveszítenélek.

-Én is így érzek, öcsém. Éppen ezért, a családunk érdekében kérnélek meg téged egy aprócska szívességre.

-Mi lenne az?-kérdeztem unottan.

-Csak egy amolyan átlagos munka, tudod. Segíteni az üzletet. Ára van annak, hogy fedezlek téged a gyerekes játékaidban..

-Ez bosszú.-vágtam közbe.-De tisztában vagyok ezzel. Mennyire sürgős?

-Eléggé.. Jó lenne ha a következő 2 napban letudnád valamikor.

-Oké. Akkor holnap visszatérünk rá. Most szeretnék aludni, ha nem bánod.

-Rendben. Ja, és még valami: tudok a lányról. Örülök neki, hogy jól elszórakozol, de ne feledd mi szokott lenni a vége, ha valaki közel kerül hozzád.-szólt vissza az ajtóból. Szemeim és orrlyukaim kitágultak, egy pillanatra levegőt sem kaptam, ahogy egy régi kép, egy régi, jól ismert, szeretett arc emléke villant fel előttem.

-Nem fogom.-vágtam oda.-Hidd el, még ha akarnám is.. soha nem tudnám.