̶J̶u̶s̶t̶ ̶o̶n̶e̶ ̶n̶i̶g̶h̶t̶ with you [Changlix omegaverse]

20.

Jeongin aggódó tekintettel követte a szobában fel-alá járkáló Reilát. Az alfa nőstény szemmel láthatóan feldúlt volt és nem tudott mit kezdeni magával. Hol a ruháját vette le és keresett helyette másikat, hol a haját csinálta újra, vagy gondterhelten sóhajtozva javítgatta a sminkjét a tükör előtt állva. Bár egy szót sem szólt, Innie nagyon jól tudta, hogy mi baja a párjának. Szeretett volna segíteni rajta, de nem tudta mitévő legyen...

Hiszen Reila olyan volt, mint egy robbanásra kész bomba.

-Baby itthon maradhatunk - szólalt meg csendesen a fiú. - Nem muszáj mennünk, ha nem szeretnél - tette hozzá óvatosan, félve attól, hogy Reila a következő pillanatban kitépi a gigáját.
-Ez nem szeretnék, vagy nem szeretnék kérdése Jeongin. Tudtommal megbeszéltük már ezt párszor - felelte meglepően higgadtan a nőstény. - Jisung a barátom és nem fogok kihagyni egy számára ilyen fontos eseményt - mondta, majd visszafordulva a tükörhöz elvégezte az utolsó simításokat a sminkjén és a frizuráján.
-Igen, tudom - bólogatott egyetértően Jeongin. - De... - kezdett volna bele egy új mondatba, mire Reila figyelmeztetően felmorranva ismét ránézett.
-Csak hallgass! - kiáltott rá a megszeppent fiúra és bár a szemei villámokat szórtak a dühtől, mérhetetlen fájdalom csillant meg bennük. - Ne mondj semmit... Kérlek...

Hangja halovány volt, mintha bármelyik pillanatban elsírhatta volna magát, de arcán nyoma sem volt semmilyen érzelemnek. Kifejezetten ridegnek tűnt, csak szomorú tekintete árulta el őt, hogy valami nagyon nincs rendben. Mikor már az ötödik szettet próbálta fel, miközben bíráló tekintettel méregette magát a tükörben, Jeongin ingerülten felpattant az ágyról és közelebb lépve szerelméhez finoman megragadta a lány vállait.

-Tudod, hogy nekem bármit elmo... - suttogta az omega, de Reila ismét a szavába vágott. Szíve szerint lerázta volna magáról I.N mancsait, de képtelen volt ezt megtenni és ahogy az omegája mélybarna íriszeibe nézett még nyomorultabbul érezte magát.
-Igen, tudom - sóhajtott frusztráltan a nőstény. - Neked bármit elmondhatok, te mindig meghallgatsz, rád mindig számíthatok, bármit megtennél értem - hadarta egy szuszra, majd megkerülve Inniet a szekrényéhez lépett és kivette belőle a hatalmas dobozt, amit Jisung és Minho születendő babájának vettek ajándékba, majd a fiú kezébe nyomta azt.

-Egy pár vagyunk, összetartozunk, mint az omega és az alfa, a jing és a jang, a mágnes két ellentétes pólusa, a kirakós két tökéletesen összeillő darabkája - darálta tovább Reila, mintha csak egy könyvből felolvasott üres locsogás lett volna, pedig valójában ő tényleg így érzett Jeongin iránt. - Ezt jelentem neked és te is ezt jelented nekem, de ettől függetlenül nem szeretnék erről beszélni - tette hozzá már egy fokkal higgadtabban és közelebb lépve Inniehez megfogta a fiúcska szabad kezét. - Nem azért, mert nem bízok benned, hanem mert n-e-m a-k-a-r-o-k - nyomatékosította a szavait, mire az omega megadóan bólintott egyet.
-Rendben - felelte Jeongin, majd letette a kezéből az ajándékcsomagot és szorosan magához ölelte a lányt, aki a világ mindenségnél is többet jelentett számára.

Reila feldúlt lelke rögtön megnyugodott, amint Innie a karjaiba zárta őt. Mélyen magába szívta a fiú illatát, miközben hozzábújva hallgatta a szívverését.
-Ha eljön majd az a pillanat esküszöm rád zúdítom az egészet és kiadok magamból mindent, amit elnyomtam - motyogta I.N mellkasába, majd lassan felemelte a fejét és tekintetét mélyen a fiúéba fúrta. - De ez most nem AZ a perc. Érted? - suttogta, mire Jeongin válaszul halkan elmotyogott egy igent. - Akkor menjünk - mosolyodott el Reila és óvatosan megigazította az omega arcába lógó tincseit. - Már így is késésben vagyunk...