Az ajtón belépett egy harmincas éveiben járó férfi. Arca borostás volt, mosolya elárulta, hogy ő a főnök. Nem kellett bemutatni, már tudtam ki ő. Rafael. A lányok rémálma. Pedig ilyen kinézettel álma is lehetne. Csak a cselekedetei teszik az álmokat rémálmokká. Gúnyos
mosollyal nézett végig rajtunk, lányokon.
-Ki engedte be ezt a bolhás dögöt? -nézet a kutyámra. Mutató ujjammal ráparancsoltam, hogy 'marad'.
Majd a férfi elé léptem.
-Az én kutyám és nem bolhás és nem is dög. Ne tévesszen meg, ő nem egy tükör. -böktem meg a mellkasát. Nem tűrtem, hogy a kutyámat sértegette.
-De felvágták a nyelved -összeszoritotta a fogait.
-Remélhetőleg olyannyira, ahogy a te torkod is fel lesz. -léptem egyett hátrébb. Elkezdett nevetni.
-Azt hiszed félek egy lánytól? -kacagott lenézően.
-Hölgy! -ezzel pofon is vágtam. Erre a lépésemre nem számított. A csend, szinte golyóként süvitett végig a szobán.
-Alig várom, mit fogsz csinálni az ágyban -kacér mosolya a retinámba égett.
-Aláirod a halálos ítéletedet, ha megteszed. -vágtam oda.
-Aranyom, azt barmelyik nem itt töltött percemben megteszem, szeretek játszadozni az életekkel. Nem csak a sajátommal. -diadalittasan vigyorgott. Ugy gondoltam. Hogy 'Az okos ebged, szamár szenved' taktikára váltok és nem szólalok meg.
-Szerencsétekre, holnap átvesz titeket egy kuncsaftom, hogy utána mi lesz veletek, ki tudja. Te pedig -itt rám mutatott -velem jössz! A kutyát Nicolas kiviszi sétálni, mi addig szórakozunk kicsit -fogott meg a karomnál fogva. Már most féltem, hogy mit fog velem tenni ez a vadállat.
