Nicolas egy bilincset rakott a csuklomra és átvonszolt egy másik szobába, ami tele volt egyszemélyes ágyakkal. A bilincset levéve rám zárta az ajtót. Az ágyak mögül egyre több lány állt fel. Pár percen belül Lexy-t is betolták az ajtón, majd újra bezárták azt.
-Kiskutyám! -húztam magamhoz a kutyát és sírni kezdtem. A kutya az egyetlen ami megmaradt nekem. A lányok közül körém gyültek egy páran és ölelésükbe zártak.
Ismeretlenek de mégis kedvesek.
-Szia! Hogy hívnak? -mosolygott rám kedvesen az egyik sorstársam.
-Cyntia. Hogy kerültem a maffia markába, azon kívül, hogy naiv voltam? -néztem rá aggódó szemekkel
-Maffia. Ez nekem is új. Honnan veszed, hogy ez a maffia? -kérdezte.
-Pasik fegyverrel, összegyűjtenek random lányokat, gondolom értékesítési szándékkal és a keresztapa vezeti. -soroltam az érveket.
-Jogos. Mondd te még...ártatlan vagy? -a kérdése aggasztott.
-Már nem vagyok szűz, ha ez érdekel, miért? -néztem a szemébe.
-Látod ott azt a kislányt? Ő 15 éves, a szavaiddal élve, a keresztapa három napja... -nem folytatta a mondatát. Elég volt ennyi is, hogy értsem. A kislánynak kisírt szemei undorral néztek önmagára.
-Ez undorító! Mindenkivel? -néztem kétségbeesetten szét. A legtöbben bólogattak. Arcomat kezeim közé temettem. Lexy oldalról arcon nyalt.
Hirtelen gondolattól vezérelve odaültem a kislányhoz.
-Szia! Hogy hívnak? -kérdeztem.
-Amira. -válaszolta tömören.
-Láttam, hogy nézel önmagadra. De ez nem a te hibád! -simogattam meg a vállát.
-Rafaelé tudom, de az enyém is. Ha hallgattam volna a szüleimre. -szemei könnyel teltek voltak.
-Rafael. -izlelgettem a férfi nevet.
-Ő a vezér. Úgy kell cselekedned, ahogy ő akarja, különben ott a pisztoly az éjjeli szekrényen. -dadogta a szavakat.
