Harc

15 2 0
                                        

-Szóval, hol is kezdjem. Reggel felkeltem, megreggeliztünk apával és Masnival. Aztán felmentem felöltözni, majd lementem a konyhába. Apa már az ebédet főzte.

-Apa, eszembe jutott valami. Az első harcom tavaly. Lélekgyilkos azt mondta, hogy valamiféle nagy és hatalmas erő van bennem. Miféle erő ez? Miről beszélt akkor Lélekgyilkos?

-Én vagyok a mennydörgés istene, anyukád pedig félisten volt. A kettőnk ereje összeadódott benned. Van valami amit még szerettem volna már neked mutatni, gyere velem. -mondta és az udvar felé vettük az irányt.

Hátra az udvarunk végébe mentünk. Az udvarunk vége egy kisebb fajta botanikus kert, a végében indák lógtak le valahonnan, soha nem illett a képbe, de nem foglalkoztam vele. Most még is az indákhoz mentünk.

Apa arrébb húzta az indákat és mögöttük sziklák voltak. Aztán apa hozzáért egy bizonyos vékonyabb részhez és a fal ketté vált. Egy folyosó tárult elénk. Az egész olyan volt, mint valami filmben. A folyosó végén valamiféle doboznak látszó dolog volt, amiben kékes fény cikázott.

-Apa, hol vagyunk?

-Ez a titkos fegyverterem. Csak pár ember tud a létezéséről. Korg, Dwane, Sif, Valkyrie, Grace, Astrid, Daniel és most már te.

-És mi ez a kis doboz?

-Thani, ez nem doboz, hanem egy szelence, Asgardból való.

-De apa, még mindig nem értem. Mi köze van ennek az én erőmhöz?

-Van egy legenda.
A legenda szerint ebben a szelencében egy nagy hatalmú erő van. De ennek ez erőnek van egy párja is. Azt mondják, hogy abban van benne a másik pár aki a szerelem gyümölcse.

-Ez én vagyok? Bennem van ez a hatalmas erő.

-Mindenki azt mondja, hogy igen. De ezt csak egy módon tudhatod meg. Érj hozzá.

Egy ideig haboztam, mert azért ekkora erőt birtokolni azért nem kis feladat. Végül hozzáértem. A fény elkezdett körkörösen mozogni, majd végül hatalmas nagy fénnyel belém szállt.

-Thani, te vagy a szerelem gyümölcse! Benned van az erő párja. Ikererőd van a szelencével.

-Valószínűleg ezért is keres engem Lélekgyilkos.

-Valószínűleg igen. De ne aggódj. Meg fogunk védeni. -mondta és átölelt.

Szóval a birtokomban van egy ekkora erő. Furcsa, de valószínű így már lesz esélyünk Lélekgyilkos ellen.Mióta megtudtam ezt kb már eltelt egy hónap. Nem történt semmi. Május van. Hamarosan itt van újra a nyár.

Ma szombat van. Daniék tegnap este jöttek haza. Szupcsi, megint együtt a család. Amúgy Danielnek és Astridnak hamarosan végeznek a sulival, mert leérettségiznek. Nekem még van egy évem, de mivel magántanuló vagyok ez gyorsan el fog telni az a maradék egy év.

Egész délutánig nem történt semmi, de aztán. Bumm

-Mi volt ez a nagy durranás apa? -kérdeztem és kinéztem az ablakon.

-Nem tudom. -rázta meg a fejét.

-Apa nézd! Füstöl a városháza. -mondtam és apa már ott is termett mellettem.

-Tudod ez mit jelent ugye? -kérdezte.

Rá mosolyogtam. Magamhoz hívtam Mjönlirt, apa meg Vihartörőt. Mind a ketten ,,Thorrá" változtunk. Indulásra készen.

-Apa várj. -torpantam meg. Fütyültem egyet. Masni már ott is termett mellettem. ( azt nem említettem, hogy 3 hónappal ezelőtt Doctor Strange szuperkutyit csinált Masniból. Így már ő is át tud változni kis Thor kutyává )

Gyorsan a városházához repültünk. Sif, Valkyrie, Astrid, Korg, Dwane és Daniel már ott voltak és mindenki harcolt valakivel.

-Mi történt itt? -kérdezte apa Siftől.

-Az az ember csinálta. -mutatott Sif egy emberre, aki távolról nézte az eseményeket. -Valami fura, de erős jogar van a kezében.

-Szét kéne törni a jogart. Talán abban van benne az ereje. -vetettem fel ötletként.

-Jó ötlet Thani. -mosolygott rám Valkyrie.

-Hogyan fogunk támadni? Vannak emberei is. -kérdeztem.

-Nekem és Thaninak kell eltörnünk a jogart. Nektek kell harcolnotok a sereggel. -utasított mindenkit apa.

Elindultunk apával ahhoz a titokzatos emberhez. Addig a többiek harcoltak a sereggel.

-Van valami ötleted? -kérdeztem a levegőben.

-Én elterelem a figyelmét, te törd el a jogart. Menni fog?

-Persze, menni fog. Ez egy jó ötlet.

Odaértünk és apa oda szállt a titokzatos férfi elé. Elkezdett vele körbe-körbe repülni. Én lassan és csöndben mögélopóztam, de észrevett.

Szembeharc? Oké, legyen! Elkezdtünk harcolni, apa is segített, de a férfi leginkább velem foglalkozott. Egy kis időre apára figyelt, de ez pont elég volt ahhoz, hogy elragadjam a jogarát.

-Thani várj! -kiáltott apa.

Ekkor apa és a másik titokzatos férfi is leszállt a földre. Ekkor a titokzatos maszkos alak levette az álarcot.

-Jó újra látni téged bátyám!

-Loki?

Thor lánya: KezdetekDonde viven las historias. Descúbrelo ahora