Nargod, the White Dragon (A fehér sárkány)

4. fejezet Konstantin

Szikrázó villámokkal sújtott le a vihar. Zoya háborgó tekintete miatt felharsant Nar figyelmeztető hangja Konstantin fejében:

„Fedezékbe!"

A nő egész teste remegett a kimerültségtől és a láztól. A sivatagi meleg ellenére reszketett, amiért Konstantin legszívesebben a karjai közé vonta volna őt, de Zoya szemében vádló gyűlölet kavargott.

– Te tetted ezt velük – szólt a nő reszkető hangon. Sokkal inkább kijelentés, mint kérdés volt a részéről. Konstantin nem látta értelmét tagadni. Bólintott.

– Te pedig épp most szabadítottál rá a világra egy adag démont – pillantása a Zoya háta mögötti homokbuckán ülő nőre vándorolt, aki értetlenül vette szemügyre saját végtagjait, amelyek rendes, emberi testrészeknek tűntek.

„Lehettél volna egy cseppnyit kíméletesebb" dorgálta őt Nar, de Konstantin nem akart az lenni. Zoya tudta, mit tett, hát ideje volt tudni a teljes igazságot.

– Ha ágyba viszel nőket... – pedzegette a zantikur fogvacogva.

– Akkor vagy meghalnak, vagy démon lesz belőlük – tombolt orkánként köztük az igazság. – Annak, hogy Narral együtt élek, ára van. Érted már?

– Értem, de fel nem foghatom – csóválta a fejét Zoya. – Azok a szegény nők...

– Gyilkosok, akik megkísértettek, a halálba kergettek másokat. Láttad a bűneit – bökött szakállas állával a homokbuckán ülő nő felé.

– Csak azt, ami azután történt, hogy átváltoztattad – nyögte, mint aki nem hisz a fülének. – Ahelyett, hogy vállaltad volna tetteid következményét, elküldted őket az LFB-nek, hogy lefagyasszák, és holmi játékbabaként tárolják őket.

– Még mindig jobb, mint hogy szabadon garázdálkodjanak. Mint mondtam, ők nem ártatlan lánykák, hanem démonok – próbált Konstantin elegendő magyarázatot adni, de Zoya rémülten hátrált.

– Pont te mondod? – mennydörgött a kérdés ajkain, amitől Konstantin már tudta, nem lesz visszaút. A vihar nem kíméli.

Phoebus visszavonult kabátja rejtekébe, Nar is hallgatott... az álnok kígyója, ahelyett, hogy segített volna neki lecsillapítani ezt a vihart... De a viharnak egyetlen jó tulajdonsága van, hogy csillapodik, amint kitombolta magát. Hátha Zoyának is erre van szüksége. Arcán vad táncot lejtettek az arakák, amint a férfi fejéhez vágta:

– Azért, mert az LFB nyomozója vagy, még nem vagy mindenható, Konstantin Snowdon. Nem dönthetsz életekről...

– Nem, valóban nem, de mindig a kisebbik rosszat kell választanom. Ha azt nézzük, ezek a démonok terrorizálnak embereket... Én sem örülök, hogy bezárják őket, de nincs más út.

– Vagy csak te hiszed, hogy nincs másik. Elvégre könnyűszerrel teszel kockára világokat, könnyen játszol mások életével. Ha ez a nyomozói munkakörhöz tartozik, inkább ne oldjak meg egyetlen ügyet se!

– Van egy olyan érzésem, már nem a démonokról beszélünk... – ráncolta Konstantin a homlokát.

„Okos fiú. Nekem már rég leesett" kommentálta Nar.

„Ha annyira nagyra vagy magaddal, vedd csak át!" ajánlotta a nyomozó.

„Miért? Ez a lecseszés neked szól, haver. Álld csak ki a sarat egyedül!" kacsintott huncutul, mint aki mindjárt tényleg előveszi a popcornt, és az első sorból nézi végig a jelenetet.

– Elárultál... elárultad, bármi is legyen az, ami köztünk volt, amikor ismét a játékok trófeájává tettél. Amikor elnyertél a fivérednek... – ömlött Zoyából az eddig kimondatlan szemrehányás.