Nargod, the White Dragon (A fehér sárkány)

3. fejezet Zoya

Az ujjak megfeszültek, majd elernyedtek Zoya dereka körül. Alighogy érzékelte Konstantin közelségét, a férfi már ott sem volt. Elengedte őt, és ellépett tőle. Zoya teste pedig úgy hajlott utána, mint nád az erős szélben. Még szerencse, hogy nem bukott orra.

Pillantásával körbepásztázott a termen, mely egy jókora, fényes, márvánnyal berakott hallnak tűnt. Néhány lépésnyire hosszú pult helyezkedett el, mögötte vöröses egyenruhában fiatal férfi ült. Furcsa szerkezetet tartott a füléhez, amelyen keresztül beszélt valakivel. Konstantin már ott is volt a pultnál, míg Zoya a fejét fogta az utazás utóhatása miatt. Kóválygott, de az is lehet, Konstantin pipafüst-mirtusz illata bódította el.

A nyomozó a pultra kihelyezett nyomógombos csengővel csengetett, mire a pult mögötti férfi a mutatóujját felemelve intette őt türelemre. Közben Phoebus arany szelleme ott lebegett körülöttük. Zoya hallotta is, ahogy Konstantin félhangon morgolódik, mire Phoebus suttogva csendesítette őt:

– Nyugi, úgysem ronthatunk ajtóstól a házba. Várd ki a sorod!

– Ha nem vetted volna észre, nincs időnk a recepción lévő bohóckodásra.

És igen, valóban „recepció" felirat nyúlt el hosszan a pult mentén. Zoya körülnézett, és megállapította, tényleg olyan, mintha egy szállóba lépett volna, ahol az adataikat kérik, mielőtt tovább engedik őket, és megkapják szobáikat.

A zantikurt mégsem a recepciós pult érdekelte, amit pár percen belül elég valószínű, hogy Konstantin ráborít a telefonálóra, hanem az, ahonnan jöttek. A márványpadlón félkörívben kőből faragott, kör alakú dobbantók álltak. Olyanok, mint amit az erdőben találtak. Mindbe egy-egy térképet vájtak, mintha különféle kontinensek lettek volna.

– Kevesen kapnak ide bebocsátást – zökkentette ki őt Phoebus hangja. Zoya felnézett az arany gömbre, mely ott lebegett mellette. – Naha csak a kilenc világok egyike, melyeket az istenek teremtettek.

Zoya pillantása végigjárt a faragott térképeken, és valóban, csupán egy volt ismerős a kilenc kőtömbbe vésett közül.

Phoebus tovább mesélt:

– Az LFB viszont felelősséggel tartozik mind a kilenc világ ügyeiért. Minden világ más és más. Különféle szabályok vezérlik őket, más-más szokások élnek bennük, más emberek...

– Tehát van olyan világ, ahol nincsenek is zantikurok? – nyílt el a csodálkozástól Zoya mandulavágású szeme.

– Csak egyetlen világban léteznek zantikurok a kilencből. Abban, amelyet te magad is ismersz.

– Megnézhetem a többit? – lépett közelebb egy idegen térképet mutató kődarabhoz, de Phoebus hangja megállította őt.

– Csak az LFB és azok hivatalnokai kapnak képesítést és lehetőséget arra, hogy belépjenek bármely világba. Ha te vagy más illetéktelen behatoló menne oda, olyan károkat is okozhatna, amelyeket az LFB csak nehezen tudna orvosolni.

Zoya megtántorodott, és véletlenül arra a körre lépett, amelynek Naha is a része. Emiatt rózsaszínen felvillant, és hosszú pászma nyúlt ki belőle, melyen belül több kisebb pont égett, arra várva, hogy rájuk lépjenek.

– És ez?

– Egyetlen világhoz több lépőkő tartozik. Mi a harmadikon keresztül jutottunk el ide – repült a fénypászma az említett, villogó pötty fölé.

– Tehát ez egy olyan hely, amely világok fölött áll. Az itt élők döntenek életről és halálról, és képesek világok közt utazni.

– Azért ez nem ennyire sarkos, Zoya – javította ki őt Phoebus, és mintha mosoly bujkált volna a hangjában, bár ezt egy lebegő fénypászmától elég nehéz lett volna megállapítani.