Nargod, the White Dragon (A fehér sárkány)

6. fejezet Konstantin

Konstantin hirtelen nem is tudta, Zoya vagy a pergamen után kapjon-e. Amint a nő megkeményítette vonásait, és immár bizonyossá vált, nem fog elájulni, lehajolt, és elolvasta a levelet:

Tisztelt Alexander kodoralu és neje!

Szeretettel meghívjuk önöket a szokásos, éves álarcosbálunkra, a Masukura, amely során nincsenek szabályok. Az eseményen, az ételeken és zenén kívül, különféle programok, mint például a nagy népszerűségnek örvendő csillaggyűjtő verseny is várja önöket. A győztest értékes ajándékkal jutalmazzuk. Nagy örömünkre szolgálna, ha a Farkasordító klán uralkodópárjaként megtisztelnének a jelenlétükkel.

Titusz és August kodoralu

„Hogy a nyavalya esne belé!" káromkodott Nar. „Már csak ez kellett a nyakunkra."

– Tudja – zihálta Zoya, miközben Konstantin intésére rajtuk kívül nem maradt más a teremben, csak Nala, Kamilla, meg persze az aranygömbként lebegő Phoebus.

Konstantin elkapta Zoya csuklóját, a zantikur szíve összevissza vert, a pulzusa egyenetlen volt, így muszáj volt lenyugtatnia őt. Tenyerét a nő tarkójára fektette, átkarolta őt, hogy véletlenül se tudjon szabadulni tőle.

– Ez csak egy ártatlan meghívás – hazudta, hiszen maga sem hitte.

– De akkor miért van ott az ő neve is? – tört ki hurrikánként Zoyából a kérdés.

– Mert az apósa Titusz kodoralu mostohaapja. Emlékszel? – tett alig érezhető, simogató mozdulatokat Zoya bőrén, akinek kezdett normalizálódni az arcszíne és a szívverése. Bólintott. – Nem kötelező részt venni ezen az eseményen. Vissza is utasíthatod a meghívást.

– Azt hiszem, ez felelőtlen döntés volna – vágott közbe Phoebus, amitől Zoya nagyot nyelt, és talán ekkor jött rá, kettejükön kívül vannak mások is a teremben. Hátralépett, így lerázta magáról a nyomozó karjait. Konstantin zavartan zsebre vágta a kezét.

– Miért is? – kérdezte a zantikur, megacélozva magát.

– Egyet kell értenem a lebegő, beszélő fénypászmával – sóhajtotta Nala, némi kétellyel szemében mérve végig Phoebus szokatlan alakját. – Ha visszautasítjátok a meghívást, azt akár támadásnak is vehetik.

„Báliruhás faszméregetés. Más se hiányzott!" fújtatott Nar Konstantin fejében.

– Valóban – helyeselt Phoebus is, mintha Nalával egy nyelvet beszélnének. – Ha nem teszitek tiszteleteteket, főleg miután Zoyát a Feketeözvegy klán vezetőjévé koronázták, azt hihetik, nem akartok már együttműködni velük. Egyébként a nevem Phoebus és nem lebegő, beszélő fénypászma – célozta ez utóbbit Nalának.

– Akár még azt is gondolhatják, hogy ők lesznek a következők, akinek a trónjára igényt tartasz, hiszen az utóbbi időben megerősödtél. Két klán is az uralmad alatt áll. Ha hadüzenetnek veszik, kitör a háború – értett vele egyet Phoebus.

– De nem mehetek bálba egy farkassal az oldalamon! Ha megtudják, azt hiszik, meggyengült a klán, és kihasználhatják helyzetünk. Akár még meg is támadhatnak – Zoya hangján érződött a kétségbeesés.

– Kitalálunk valamit – fejtegette Phoebus.

– Gondolom, az ünnep nem teliholdra esik – forogtak Zoya fejében a fogaskerekek.

– Sajnos nem. Akkor van Masuku, amikor a hold alig látszik az égen, így a csillagoké a főszerep. Hét nap múlva...

– Nagyszerű! – fújtatott a nő. – Haza kell mennem. Hátha vissza lehet hozni valahogy Alexandert.