**
Aaron PM: 07:40
Húsz perc baby és nálad vagyok 😉
Egy egyszerű pár szavas üzenet... Én mégis, amint elolvastam alkalmi szeretőm szavait, olyan izgalmi állapotba kerültem, amiről a találkozásuk előtt még csak nem is tudtam, hogy létezik.
****
Vég...
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
Oops! Ang larawang ito ay hindi sumusunod sa aming mga alituntunin sa nilalaman. Upang magpatuloy sa pag-publish, subukan itong alisin o mag-upload ng bago.
A motor dorombolása hallatszott csak, míg én magamban dühöngtem, hogy Bobby miért zaklatja a szépségem még mindig! Nem volt egyértelmű, amit mondott? Az sem, hogy együtt jöttünk el? Láttam Benjin, hogy őt is zavarja, hiába csak az utat nézte mereven, tudtam, hogy fél. Már nem attól, hogy bánthatja, kárt tesz benne, hanem amiatt, hogy elhagyom a barom miatt!
Ó, a kis buta! Már spaklival sem vakarhatnak le róla!
A keze után akartam nyúlni, hogy megtörjem a csendet, és megnyugtassam szerelmem, de pont akkor érkeztünk meg. A partra hozott, egy bódéhoz, én pedig meglepődtem, hiszen én ilyen helyekre nem igazán szoktam járni. De biztosan jó lesz, mert a szépségem ismeri!
– Gyere, szívem! – simított végig kezemen a párom, majd már ki is szállt, és nyitotta nekem az ajtót.
Mi a fasz! Ezt nekem kellett volna! – idióta gondolatomtól újra dühös lettem, majd mire leesett, hogyan is szólított engem...
– Baj van? Menjünk inkább máshova? – ráfogott a karomra, és úgy fordított magával szembe, ami azért volt egyszerű, mert az új megszólításomon ájuldoztam éppen.
– Dehogyis, csak...
Na, most, hogy a francba mondjam el neki, ami zavar?
– Nekem kéne kinyitni neked az ajtót! És én kéne, hogy megvédjelek... – soroltam fel azt, ami zavart, de ez a kis szőke szépség csak nevet ezen.
Legalább megnevetettem, és ez boldogsággal tölt el!
– Egyenrangú páros vagyunk, mind a ketten férfiak! Még ha én kisebb és gyengébb és vagyok... – nevet aggályom, én pedig igazat adok neki, de hogy gyengébb lenne, hát, abban már kezdek kételkedni.
– Igazad van, szívem, – szorosan elé lépek, majd magamhoz húzom – de az ágyban nem engedek!
Az ajkához hajoltam, éreztem, hogy mosolyog, majd ő is viszonozza csókom. Apró kezével a tarkómra fogott, úgy húzott egyre közelebb magához, mintha attól félne, hogy elhagyom. Pedig eszemben sincs, ha már újra a karomban tarthatom! Rövid ideig csókolóztunk csak, hiszen szem előtt vagyunk, hiába is alszik még a város, a kis bódé előtt tömve vannak az asztalok. Na, meg, ha belelendülünk, a kocsiban teszem magamévá, én pedig nem ezt akarom! Nagy nehezen szakadtunk el egymástól, majd kéz a kézben a bódé vagy lakókocsi, franc se tudja, mi felé sétáltunk. Nem beszéltünk, talán az eseményeket emésztettük még mindig magunkban, de Benji újra vidám arcát látva határtalanul boldog lettem!
