Electric Dreams [Stray Kids ff.]

♪3♪

**3. fejezet: A találkozás pillanata**

A Nova Boys izgatottan vártak a tárgyalóterem előtt. Szívük vadul dobogott, ahogy a pillanatok lassan vánszorogtak. Tudták, hogy az ajtó mögött a Stray Kids vár rájuk, a példaképeik, akikkel most először találkoznak szemtől szembe.

– Ti is ilyen idegesek vagytok? – kérdezte Kyojae, miközben izgatottan dobolt a lábával a padlón.

– Halálra – felelte Min félmosollyal, de a hangján érződött a feszültség.

Sejun sóhajtott egy nagyot, próbálva elűzni a nyomást. Ő volt a leader, neki kellett összetartania a csapatot, még akkor is, ha legbelül ő is majd' szétrobbant az idegességtől.

Az ajtó hirtelen kinyílt, és egy menedzser bólintott feléjük.

– Készen álltok? – kérdezte.

– Igen – válaszolta Sejun határozottan, de belül érezte, hogy remeg a hangja.

Ahogy beléptek a tárgyalóba, a *Stray Kids* már ott állt a szoba közepén, mosollyal az arcukon. Bang Chan lépett előre elsőként, széles mosollyal az arcán. Ő volt az első, aki kezet nyújtott Sejunnak.

– Sziasztok! Végre találkozhatunk – mondta Chan barátságosan. – Nagyon tetszett a videótok.

Sejun próbált nyugodt maradni, de érezte, ahogy a szíve hevesen kalapál. Végre itt állt előtte az az ember, akire mindig felnézett. Bang Chan kedvessége és lazasága azonnal oldotta a feszültséget.

– Nagyon köszönjük – válaszolta Sejun. – Számunkra ez hatalmas megtiszteltetés.

Ahogy a két csapat bemutatkozott egymásnak, az izgatottság lassan kezdett oldódni. Az első percek formálisak voltak, a menedzsment képviselői megvitatták az együttműködés részleteit, de a *Stray Kids* tagjai végig mosolyogva és közvetlenül viselkedtek, így a *Nova Boys* is egyre inkább ellazult. Végül a menedzser intett, hogy most egy kicsit magukra hagyja a fiúkat, hogy jobban megismerkedhessenek.

Amint az ajtó becsukódott mögöttük, a szoba atmoszférája azonnal megváltozott. Chan lazán a kanapé felé intett.

– Srácok, üljünk le, és beszélgessünk egy kicsit! Tényleg kíváncsiak vagyunk rátok.

Sejun és a többiek lehuppantak, Chan pedig közvetlenül mellé ült. Azonnal érezni lehetett közöttük a feszültség, de nem a rossz értelemben – valami mély, de mégis ismeretlen érzés vibrált a levegőben. Chan mosolyogva fordult felé, mintha csak rájuk kettesben számítana.

– Először is, szeretném megköszönni, hogy ilyen fantasztikus inspirációt adtatok nekünk – mondta Sejun, próbálva összeszedetten beszélni.

– Ugyan már – legyintett Chan. – Mi köszönjük, hogy ilyen szenvedéllyel csináljátok, amit csináltok. Ez az energia… nagyon megfogott benneteket nézve.

Min eközben Felix mellé ült, és azonnal elkezdtek beszélgetni, mintha már évek óta ismernék egymást. Felix kedves mosolya és szelíd modora azonnal levette Min-t a lábáról. Nem tudta elfojtani a kis mosolyt, amikor Felix megkérdezte:

– Szóval, te vagy az a Min, aki olyan jól rapel? Hallottam róla. Mesélj egy kicsit magadról.

Min elvörösödve vakarta meg a fejét, miközben próbálta elkerülni a kínos csendet. Közben Hyunjin és Kyojae mély beszélgetésbe merültek a koreográfiáról, és arról, hogy mennyire imádják a táncot. Hyunjin mosolyogva hallgatta Kyojae lelkes magyarázatait, miközben lopva megfigyelte, mennyire passzolnak az energiáik.

– Ha táncolsz, az olyan, mintha szabad lennél, ugye? – kérdezte Kyojae egy idő után.

Hyunjin elgondolkodva bólintott. – Igen, pont így. Olyan, mintha minden probléma eltűnne.

Közben Yoon és Jisung is megtalálták a közös hangot. Yoon kissé félénken, de érdeklődően hallgatta Jisungot, aki lelkesen mesélt a zenei ötleteiről. Jisung észrevette, hogy Yoon hasonló zenei ízléssel rendelkezik, és ez még inkább közelebb hozta őket egymáshoz.

– Tudod – mondta Jisung –, mindig is szerettem volna valakivel együtt dolgozni, aki ilyen jól megérti a dalok dinamikáját.

Yoon mosolyogva válaszolt: – Szívesen megpróbálnék valamit közösen. Lehet, hogy valami egészen újat alkothatnánk.

A beszélgetések egyre könnyedebbek lettek, és a két csapat tagjai egyre inkább ráhangolódtak egymásra. Ahogy a percek teltek, mindenki érezte, hogy valami különleges kötődés van kibontakozóban. Chan és Sejun között az a vibrálás sem csitult el, sőt, mintha egyre mélyebb lenne, ahogy a beszélgetésük folytatódott.

Chan végül egy pillanatra elhallgatott, majd egy kicsit közelebb hajolt Sejunhoz.

– Tudod, Sejun – mondta halkan –, valamiért úgy érzem, mi ketten nagyon jól megértenénk egymást. Már nem csak szakmailag.

Sejun szíve megdobbant, de próbált nyugodt maradni. Chan szavai mögött mintha többet érzett volna, mint puszta szakmai tisztelet. Lehet, hogy Chan is érez valamit… valami többet?

Sejun csak mosolygott, és bólintott. – Én is így érzem, Chan. Talán… még több is lehetne ebből az együttműködésből.

A pillanat ott, a tárgyalóban mostantól már nem csak két csapat találkozása volt. Valami mélyebb, valami különleges kezdett kibontakozni a levegőben.