Electric Dreams [Stray Kids ff.]

♪10♪

**10. fejezet: Egy cuki nap**

A koncert és az interjú utáni napokban a *Stray Kids* és a *Nova Boys* egy közös szabadnapot kaptak, hogy pihenhessenek és élvezzék a várost, mielőtt a következő promóciós teendőkbe belevágnának. Chan és Sejun úgy döntöttek, hogy együtt töltik a napot, kicsit távolabb a nyüzsgéstől. Az idő kellemes volt, és a nap kellemesen sütött, amikor találkoztak egy kis kávézó előtt a város szélén.

– Már régóta vágytam egy nyugodt napra – mondta Chan, ahogy beléptek a kávézóba.

Sejun egyetértően bólintott, miközben körülnézett.

– Igen, mostanában minden olyan gyorsan történt. Jó egy kicsit lassítani.

Mindketten rendeltek egy kávét és leültek az ablak mellé, ahonnan kiláttak a kicsiny utcára. A beszélgetés könnyed volt, tele nevetéssel és történetekkel a próbákról, a színpadról és a rajongókról. Ahogy telt az idő, és egyre jobban belemerültek a beszélgetésbe, a köztük lévő feszültség egyre inkább oldódott.

Miután kiélvezték a reggeli kávéjukat, Chan mosolyogva vetett fel egy ötletet:

– Mit szólnál, ha megnéznénk a parkot itt a közelben? Hallottam, hogy szép, és van egy kis tavacska is, ahol csónakázni lehet.

Sejun elmosolyodott, ahogy a javaslatra gondolt.

– Csónakázás? Rég nem voltam ilyen nyugodt helyen. Remek ötlet, menjünk!

A park valóban gyönyörű volt. A levelek már kezdtek őszi színekbe borulni, ami különösen széppé tette a tájat. Chan és Sejun lassan sétáltak a kavicsos úton, élvezve a természet csendjét. A tavacska is épp olyan volt, mint amilyennek Chan leírta: békés és hívogató. Nem telt el sok idő, mire egy kis csónakot béreltek, és vízre szálltak.

Ahogy Chan evezett, Sejun hátradőlt a csónakban, és a napfényben fürdött. Mindketten csendben élvezték a pillanatot, de a csend egyáltalán nem volt kínos. Sőt, megnyugtató volt, mintha minden tökéletes harmóniában lenne.

– Tudod – szólalt meg Sejun halkan –, sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen közel kerülök valakihez, aki ennyire hasonlít rám. Olyan, mintha már régóta ismernénk egymást.

Chan egy pillanatra abbahagyta az evezést, és ránézett Sejunra.

– Én is így érzek. Nem sok emberrel tudok ilyen gyorsan és mélyen kapcsolódni… de veled valahogy minden természetesnek tűnik.

Sejun elmosolyodott, és egy pillanatra elnézett a távolba, majd visszafordult Chanhoz. A csónak lágyan ringott a vízen, és a köztük lévő távolság egyre kisebb lett, mintha a pillanat valami sokkal intimebbé válna.

– Chan… – kezdte halkan Sejun –, valami változott köztünk, igaz? A koncert óta egyre inkább úgy érzem, hogy valami különleges történik velünk.

Chan mélyen Sejun szemébe nézett. A levegő vibrált köztük, ahogy közelebb hajoltak egymáshoz. Chan mosolyogva válaszolt:

– Igen, valami megváltozott. És… azt hiszem, nem akarom, hogy ez a pillanat elmúljon anélkül, hogy elmondjam, mennyire fontos vagy nekem.

Sejun arcán lágy mosoly terült el, majd lassan előrébb hajolt. Chan is közelebb hajolt, és az éppen megfelelő pillanatban, a csendes tavon, az őszi levelek tánca alatt, a két fiú lágyan megcsókolta egymást. A csók nem volt sietős, inkább gyengéd és tele érzésekkel, amiket eddig talán mindketten próbáltak elnyomni.

Amikor elváltak egymástól, egy rövid pillanatra csend telepedett közéjük, de ez a csend tele volt kimondatlan ígéretekkel és érzelmekkel. Sejun halkan nevetett, és zavartan megdörzsölte a tarkóját.

– Azt hiszem, ez az egyik legjobb napom hosszú ideje.

Chan visszamosolygott rá, majd újra az evezőkért nyúlt.

– Nekem is… és szerintem ez csak a kezdet.

Ahogy lassan visszaeveztek a part felé, mindketten tudták, hogy ez a nap, és az, ami köztük történik, egy új fejezetet nyitott az életükben. Nem siettek sehova, élvezték a pillanatokat, amelyek csak az övék voltak.