Orrvérzés [BEFEJEZETT]

7.rész

-Barni, ez alkalommal tényleg ígérem, hogy többé nem teszem ezt. Kérlek, higgy nekem, én nagyon szeretlek, és nem akarom, hogy ez az egész kis kitérő a kapcsolatunk útjába álljon! Tudod, hogy bármit megtennék érted, nem? Többet nem csinálok ilyet, és megint boldogok leszünk, és kérlek, ne hagyj el! Nem élném túl, ha téged elveszítenélek, te vagy az egyetlenem, nem érdekel senki és semmi más, csak bocsáss meg, és felejtsük el ezt az egészet, mindkettőnknek az lesz a legjobb. – kérlelte könnyek között a továbbra is sztoikus arcú férfit, aki láthatólag egyszer és mindenkorra megelégelte Pétert, és megint másnál tervezi tölteni az éjszakáját, hiába a saját lakásából készült távozni. Peti sose ment el, minden veszekedésük végén ő könyörgött a bűnbocsánatért, mégha nem is az olyan esetekről volt szó, ami feltétlenül az ő hibája lenne. Igazából már egy ideje zavarta is, hogy olyan volt, mintha csak ő rakott volna még be valamit kapcsolatukba, ő küzdött volna azért, hogy még életben maradjon az a sebzett kis valami közöttük, amíg a másiknak csak ridegsége köszöntötte vissza minden egyes alkalommal. Persze, tisztában volt azzal, hogy nem éppen egy könnyű eset volt, sőt, ragályos életuntsága és nemtörődömsége minden bizonnyal kifejezetten elviselhetetlen volt néha a férfi számára, de azért egy rossz oldala, aki az egésznek az okozója azt mondotta, hogy csak ő nem akart soha megpróbálkozni azzal, hogy segítsen rajta, vagy megértse, és kezdettől fogva elítéltetett szerelmük. Az a nő a cégnél, a titkárnő, az mindennek az okozója. Bizonyára nála alszik ilyenkor, akár hetente többször, - ez most a harmadik alkalom – hogy megnyugtassa kicsit mondva csinált idegességét, amire Péter többé nem volt alkalmas.

Igazából ötlete se volt, hogy hol csúszott el, vagy éppen mikor a kapcsolatuk ennyire, de már egy ideje bizonyára elhidegültek. Talán amikor a szanatóriumban volt, akkor unta meg a folyamatos pesztrálást és terheket, amik vele jártak, főleg hogy azután is minden gyakorlatilag ugyan olyan maradt, mintha képtelen lenne egyszerűen megjavulni Péter állapota. Eddig nem gyanakodott soha, bár lehet csak azért, mert magára figyelt egyedül az elmúlt időben, és pont saját melodrámája volt okozója és elrejtője is a dolognak, nem volt egy kifejezetten jó pár soha a számára. Ha csak egy kicsit talán odafigyelőbb lett volna, nem kellene a mai nap is egyedül aludnia a számára társ nélkül aránytalanul nagy franciaágyon, ahol csakl a rideg párnája tudja az egyedüli vigaszt nyújtani. Talán, csak talán nem ő volt az oka az egésznek. Még volt egy magyarázat, amit nem szabadott volna figyelmen kívül hagynia, főleg a mostani nyomozása balul sülését figyelembe véve, elvégre párszor már kimutatták azok az anyaszomorítók, mennyire messze tudnak nyúlni karmaik. Az a bűnszervezet volt, a KTMAJBT köre, bizonyára Barnit is ellene fordították, most meg megy a gyűlésre kitálalni nekik romlott mentális állapotáról, hogy mennyire sebezhető, és az összeomlás határán álldogál.

Ez a veszekedés kivételt képezve pedig még csak nem is arról szólt, hogy hagyja abba a nyomozást, meg térjen észhez, mint ahogy szokott. Kicsit már maga is unta, hogy nem érti meg Barni ennyi idő után se, hogy ő komoly ezzel kapcsolatban, és az egész a társadalom javát szolgálja, nem csak a saját piti kis jelentéktelen életét. Ez neki küldetése, feladata, kötelessége, amit valamiféle felsőbb erő bízott rá, és ha egyszer már ő lett a kiválasztott, döntése vagy ereje nincs ezt megváltoztatni, végig kellett mennie a mások által kiszabott úton, vagy ha önző lenne, csak a pusztulás maradna a világban. De Barni nem akarta, vagy tudta ezt persze megérteni, önző volt és utálatos, aki féltékeny volt arra, hogy nem csak maga lehet egyedül a fontos, hanem Péter is több volt egy egyszerű ingyenélőnél, és nem akarta, hogy boldog legyen és beteljesedjen végre. Sose hozta fel ellenérvnek, hogy az ő biztonsága számít, vagy bármi, nem, csak azt mondogatta folyton, hogy megőrült, meg félkegyelmű lett semmittevésében, de soha nem is vette rá magát arra, hogy meghallgassa legalább kutatásait. Olyankor bezzeg mindig volt jobb dolga a csinos kis cégével meg a drágalátos titkárnőjével, mikor beszélgetni akart, vagy közös programot, vagy bármi, csak veszekedést szított, hogy könnyebb legyen a lelkiismeretén, amiért már megint nem otthon alszik.