Orrvérzés [BEFEJEZETT]

8.rész

Augusztus 13.

Egyre kevesebben járnak, aggasztó, hogy be kell zárjam a közeljövőben a helyet. Ha ez nem lenne elég, az összes megtakarításom, ami el volt rejtve az épület számos részében eltűnt, hiába nem tettem említést vagy feljegyzést soha, és ráadásul mind egy intervallumban. Az előző ellenőrzésem négy napja volt. Erről sem adok mementót senkinek, ha a tettes ezt olvassa, fogadja őszinte gratulációimat. Kijátszott. Nem maradt semmim.
A gyanakvásom, hogy ez a disznó szükségképpen olyanféle figura lehetett, akihez engemet alapos ismerettség köt, ha nem így lenne, már rég nem lenne meg az az összeg. Saját óvatlanságomra nem cseréltem a helyeket, de a privát részembe az épületben nincs bejutása másnak, csak nekem. Rablók mindig is voltak és lesznek, de nem tartom magamat annyira inkompetensnek, hogy a lent lévő húsz emberre ne tudnék figyelni, és ha csak valaki nem egy több méteres létrával flangál az utcán, akkor csak a kocsmán keresztül tudott bejutni.
A személyes gyanúsítottam minden esetre egyértelmű. Péternek vannak csúnyácska tartozásai tudtommal, amit még Barnabásnak sem említett soha. Részeg volt, mikor nekem kikotyogta. Egyébként minden bizonnyal kezd megőrülni, nem hagy békén valami szektával, amit nem régen talált ki, és már megöl az ideg mindig, mikor szóba hozza. Az én hibám, hogy ez az egész elkezdődött, amit ténylegesen sajnálok, de azt hittem jót fog tenni neki. Nem volt bennem rossz szándék, csak ki akartam húzni a mélyből, de elbasztam.

Augusztus 29.

Esküszöm, az összes meg van őrülve rajtam kívül. Ki fogom nyírni Pétert, ha nem hagyja abba a faszságait egyszer és mindenkorra, mert ez már messze nem egy tartható állapot. Félek, hogy én is átveszem a beteges hóbortját, és rákezdek erre a szarra. Elvette tőlem Giorgiot is, az egyetlen embert, akivel még jól el tudtam szórakozni meg dumálni, az után, hogy ennyi ideig csak magam voltam, de erre muszáj volt bejönnie újra az életembe elrontani mindent. Persze, szeretem én Pétert, de sose volt ugyan az, miután elkezdett komolyabb esetekben nyomozóskodni. Látott hullát eleget valószínű a katonaságban, de legalább nem minden nap, ennyire közelről kellett konkrétan a szétloccsant agyvelőjükben, meg kitépett beleikben matatnia nyomozás címszóval. Vissza kéne küldeni Lipótmezőre, ahonnan alapból nem szabadott volna kiengedve lennie, mert ennyi idő alatt nem bírt helyre jönni a fejében több évtized traumája és sokkja a véres képektől. Talán el kéne kezdenem a szervezkedést, mielőtt lecsukják, már figyelik bizonyára. Biztosan követik őt. Mi van, ha engem is elkezdenek, mondván senki közeli ne maradjon? Nem, ezt most kell abbahagynom, nem akarok olyan lenni, mint ők.

Szeptember 16.

Elég volt elég volt elég volt elég volt. Megőrülök tőlük. Próbálok normálisan viselkedni, hogy ne tűnjön fel nekik, mennyire a józan eszem végét járom, de még ez is kezd megterhelő lenni. Bunkó akarok lenni, felpofozni őket, és megmondani, hogy ezt nem tűröm tovább. Nem is lesz annyi elég, egyenesen rosszat akarok nekik, hogy visszakapják ezt a poklot. Meg fogom bánni, ha az előtt nem cseszek ki velük is, mint hogy lecsukják meg kivégezzék őket. Mit számítana amúgy is? Beszéltem Barnabással, és ő is egyre jobban ki van. Nem értem miért nem hagyja már ott Pétert, megérdemelné mindkettő a következményeit a válásnak. Nagy nevetség az egész, ha senki nem mozdul, én fogok, és nem maradok alul. Nem számít már, nem számít, hogy mi lesz velem sem, úgyis legjobb esetben az utcára kerülök nemsokára, vagy éhen halok, akkor már ennyi örömöm had legyen. Nem akar senki egy olyan helyre jönni, ami tele van elmebajosokkal.

Október 3.

Nincs miről írjak. A status quo fent áll már nem is emlékszem milyen régóta, de épp elég hosszú ideje, hogy rosszul legyek tőle. Igazából már a bosszú se érdekel, egy gyáva féreg vagyok bármit is véteni ellenük, hiába érdemelnék meg. Én szeretem az unokatestvéremet, és szeretem Giorgiot is, nem érdekel mennyire vannak begolyózva. Fel kéne hívnom az intézményt, de nekem nem lenne pénzem semmire, és Barnabás nem tudom, hogy támogatná-e az egészet, mikor már legtöbbször nem is ő jön Petiért esténként, hanem küldd valakit maga helyett. Ó, hogy sikerült a tökéletes kis életük látszatát fenntartani, nekem ez nem megy. Elméletileg én vagyok az egyetlen nem eszement, mégis egy fájdalom fenntartani a látszatot. Talán magammal kéne végezzek, akkor nem szenvedne többet szegény fejem. Be fogják tudni ezt is a konspiráció részének, a legkevésbé se érdekelve őket, hogy meghaltam, és történetesen nem csak egy újabb statisztikai hulla, hanem én vagyok. Én is az leszek, egy eszköz a kis szerepjátékukhoz, hálátlanok velejükig. Valószínűleg már nincs annyira épp állapotban elméjük, hogy ezt felfogják.
Visszaszereztem a lopott pénzt, mert akármilyen pofátlan volt ezzel megkeresni Barnabást, muszáj volt, mert már öt napja nem ettem. Az utolsó zacskó dohányomból, és a meghívásra kapott alkoholokból táplálkoztam ez alatt, és fizikailag is egyre fáradtabb és betegebb vagyok. Azt hiszem néha, hogy helyben a pultnál fogok összeesni, de annyira nem bánnám, ha tényleg vége lenne a szenvedésnek. Azért a maradékból inkább fizettem Giorgionak, pedig tudom, hogy ötlete se lehet milyen rossz most az anyagi helyzetem, és messze nem értékeli annyira, mint amennyire megérdemelném ezért. Egy idióta vagyok, egy nyomorék, egy eszetlen, álomvilágban élő idióta nyomorék. Miért szerettem bele, mikor letisztázta már az elején, hogy nem akar tőlem semmi romantikusat? Nincs szüksége rá, és nekem se kéne, azzal kellene foglalkozzak, hogy túléljek még egy napot, nem az ilyen balga ábrándjaimmal. Úgy viselkedek, mint valami általános iskolás, ideje lenne felnőnöm.