Az én történetem

Hetedik fejezet

„Noah valódi nevét még nem szeretném nyilvánosságra hozni, talán egy kicsit később."

Mindig is ismertem Noah-át. Tudtam, hogy ő ki, de soha nem beszéltünk. Ha a folyosón szembe „találkoztunk" nem köszöntünk a másiknak. Nem voltunk ismerősök Facebook-on. Nem is gondoltam hatalmas nagy tragédiának, hiszen nem is volt az. Bekövetett Instagram-on, nem érdekelt és nem követtem vissza. Úgy voltam vele, hogy minek, ha nem is beszélünk. Noah mindig is egy nagyon helyes fiú volt, de sose gondoltam volna, hogy én is egy olyan lány leszek, aki érzelmeket fog táplálni iránta.

Június 3-án szerettem belé. Nem tudom miért, de egyre többször vettem észre magamon azt, hogy a szememmel őt keresem. Vagy esetleg „véletlen" arra jártam a suliban, ahol ő. Egyre többször álmodtam vele, és amikor reggel visszagondoltam az álmomra, akaratlanul elmosolyodtam. Bejelöltem Facebook-on és annyira megörültem neki, hogy egyből visszajelölt. Visszakövettem Instagram-on, és mindig azt néztem, hogy vajon látta már a történetemet.

Jött a nyár, amit elég nehéz volt elviselnem. Volt, hogy egyszer-kétszer együtt Brawl Stars-oztunk. Annyira boldog voltam, órákig nem lehetett letörölni az arcomról a mosolyt. Bár elégé szégyelltem magam, mert borzasztóan rosszul játszottam, nem tudtam figyelni, kicsit izgultam. Nekem ez új volt, mert nem gondoltam volna azt, hogy lesz ilyen.

A nyáron mentünk a Zánkai táborba. Mindent elterveztem a táborra. Jól fogom érezni magam, a barátaimmal töltöm az egész hetet (mert nem igazán találkozgattunk a nyár első felébe, de mondjuk utána sem nagyon), strandolunk a Balatonnál és nincs Noah. Nem fogok arra gondolni, hogy ő vajon mit csinálhat, vagy, hogy jól érzi e magát. Mert nem voltunk beszélő viszonyba, én meg féltem ráírni. Persze nyilván borult minden, amit elterveztem.

Reggel elkészültem és anyuval mentünk le a kocsihoz. A nehéz táskáimat cipeltem le a negyedikről hatkor. A friss levegő egyből felébresztett. Anyuval azon izgultunk, hogy ne kapjunk pirosat (pedig megkaptuk). A vonatállomáson odamentünk a csoportunkhoz. Köszöntem a kísérő tanároknak és körbe fordultam ismerős arcok után keresve. Találtam is egyet, mégpedig a Noah-ét. Anyura nézek és mondtam nézzen szét, amikor ő is megtalálta, akit én ugyanúgy mosolyogni kezdett. Így búcsúztunk el, és szálltam fel a vonatra a hajnali percekben.

Nagyon jó volt Zánka, ha nem nézem azt, ami velem és Szujkával történt. Ott volt ő is, sőt egy pár mondatot beszéltünk. Illetve képes voltam kitakarítani két fiú szobát, csak azért, hogy kicsit a közelébe tudhassam magam. Ami viszont meglepett, hogy picit segített is, arra nem számítottam.

A nyár további része teljesen olyan volt, mint az eleje. Olvastam, írtam, a családdal voltam, pihentem. Majd elkezdődött a suli. Viszonylag jobban éreztem magam, hiszen láthattam őt élőben. A puszta jelenléte segít, hogy jobb legyen a kedvem. Kiderítettem az órarendjét. (Ez olyan lányos dolog.) De attól még nagyon is figyeltem a tanulásra.

Sok minden kiderült. A nyáron elvileg volt barátnője, de talán szakítottak és szeptemberben alakulója volt. Erről sem sok mindent tudok. Pedig tényleg kíváncsi vagyok rá.

Az iránta érzett érzelmeim megint teljesen mások. Tiszta és teljesen biztos vagyok benne. Tényleg bármit megtennék érte. Ő nagyon fontos nekem, mér talán magamnál is. Minden este megjelenik az álmaimban és azt mondja, szeret. Olyan mintha valóságos lenne, mindig elhiszem és azon kapom magam, hogy felébredtem. Annyira szeretném, hogy igaz legyen, de azért tenni is kéne valamit. De van egy nagyon jó okom, hogy miért nem cselekszem.

Egyszerű, nem akarok ismét csalódni. Félek a visszautasítástól. Mert, amikor teljes szívedből szeretsz egy embert és ő visszautasít téged, az borzasztóan tud fájni. Mert te bármit megtennél érte, ő nem tenne meg érted fel annyit se. De az, amikor az illetőnek fogalma sincs arról, hogy te mennyire szereted őt és már szinte beleőrülsz abba, hogy olyan messze van tőled, de mégis egy karnyújtás lenne. Szeretnéd neki megmutatni, hogy mennyire szereted, de nincs rá esély. Az élet pedig nem ad második esélyt.

Az egyik barátnőm, Niki ráírt Noah-ra, hogy mit gondol rólam. Nyilván nem hitte el „az összevesztünk és utáljuk egymást" történetet, egyből rájött, hogy én kérdezem. Persze Niki igyekezett hárítani, de nem igazán ment neki. Végül egy „Nincs véleményem, mert nem ismerem." mondattal lezárta az egészet. A válaszai alapján úgy gondolom nem bír. Egyszerű, tömör, semleges válaszokat adott. Amikor pedig Niki írta neki, hogy ha nem hiszi el írjon rám. Erre pedig egy „Biztos, hogy nem"-et kaptunk.

Ezen a ponton kezdtem el gondolkodni, hogy Noah milyen is lehet. Mert tudjuk egymásról, hogy kicsoda, azt viszont nem tudjuk milyen a másik élete. Pont utána jött velem szembe TikTok-on egy pszichológus nő videója. Igazából arról szólt a videója, hogy az illetőt, akibe szerelmesek vagyunk, általában magunk elé helyezzük. Mi pedig gyakran túlgondoljuk a velük kapcsolatos dolgokat. Így ő is máshogy lát minket. Mert ezek a túlgondolásoktól rosszul érezhetjük magunkat. De, ha úgy kezdünk el gondolkodni, hogy ezt a személy nem fontosabb nálunk, hanem ténylegesen mi vagyunk az elsők, akkor nincsenek túlgondolások. Mert először azt nézzük nekünk mi a jó és nem azt, hogy neki mi lenne a megfelelő. Ha így gondolkodunk, a környezetünk megváltozik, sőt még a kisugárzásunk is más lesz. Talán így azaz illető is máshogy fog minket látni.

Elkezdtem így gondolkodni és sokkal jobban éreztem magam. Nem kattogott folyton az agyam, nem is voltam annyira kimerült. Végre elmondhattam, hogy jól érzem magam a bőrömben. A világot is valahogy másnak láttam. De ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem Noah-át. Sőt ugyanannyira szeretem, csak nem kell mindennek róla szólnia.

Ez a jó kedv csak pár napig tartott. Az egyik reggel nézegettem az értesítéseimet. Egy nagyon jó barátnőm, Zsófi még előző este írt nekem, csak én már aludtam akkor. Megkérdezte, hogy Maja (a szomszéd városban lévő lány) Instagram biojában meg van jelölve Noah. Azonnal ellenőriztem és igaz. Ez pedig azt jelenti, hogy együtt vannak...

Hirtelen megint minden félelmem visszatért. Egy másodperc alatt minden a régi lett. Ismét egy másik szebb lány. Maja pedig nagyon-nagyon szép. Nem tagadom és nem is utálom érte Maját. Egyrészt ő nem tudta, hogy szerelmes vagyok Noah-ba, illetve nincs nagyon szoros kapcsolatunk. Másrészt, ő tett azért, hogy így legyen. Nyilván rosszul esik, hogy együtt vannak, de ha Noah boldog, akkor nem számít.

Elmondtam abarátaimnak, de senki nem kérdezte meg, hogy jól vagyok e. Nem érdekelte őket,mert azt látták, hogy jól vagyok. Csak azért láttak ezt, mert én így akartam. Mosolyogtamés figyeltem az órákon. Pont úgy ahogy szoktam. De mégis ha megkérdezik, talán könnyebblett volna a napom. Talán akkor nem lett volna ennyi túlgondolásom. Talán...