Az én történetem

Ötödik fejezet

11 évesen

Amikor elmúltak az érzelmeim Levi iránt, magamra tudtam koncentrálni. Csak én és a gondolataim. Amit tudtam helyre tettem. De volt, amin egyáltalán nem tudtam változtatni. De nagyjából megtanultam velük élni. Volt három egészen boldog hónapom. Amikor szerelmes voltam mindig sírtam, féltem és ritka percei voltak boldogak számomra.

Rosszul érintett, ha nem válaszolt az üzeneteimre. Olyan gondolatok voltak a fejembe, hogy mi van ha idegesítő vagyok neki, esetleg már meg se nézi, mert nem kíváncsi rám. Amikor a fülembe jutott, hogy más lánnyal beszélget szinte darabokra hullottam. Tudom, hogy ehhez semmi közöm, kivel mit írogat, de egy fájó érzés akkor is bennem volt. Mert talán az a lány sokkal, de sokkal szebb, mint én. Intelligensebb, kedvesebb, aranyosabb egyszerűen mindenben jobb, mint én. Féltem, hogy talál valakit helyettem. Ha talál valakit, akkor biztos már nem is fogunk írni se. Aztán boldog voltam, mikor arra gondoltam, hogy szeretem őt. Elfelejtettem minden kételyemet, és csak az érzésemre gondoltam. Majd becsuktam a szemem és elképzeltem milyen lenne, ha együtt lennénk. A városban sétálgatnánk kézen fogva, a fekete hajgumim a csuklóján hordaná és a Kissing hoodie-ját viselné. Megölelne, és számíthatok rá, ahogy ő is rám. Felvállal a barátai előtt és bemutatott már a szüleinek is. Nem nézeget más lányokat, ahogyan én sem vetnék szemet más fiúkra. Hűségesek lennénk egymáshoz. Ilyen gondolatokkal aludtam el minden este, sírva. Hiába boldog gondolatok ezek, ha tudod, hogy sose történne meg. A viszonzatlan szerelem már csak ilyen...

Abban a három hónapban a barátaimmal voltam. Hülyéskedtünk, de a tanulásra nagyon is odafigyeltem, mint mindig. (Teljesen mindegy volt, hogy éreztem magam lelkileg, mindig a tanulás volt számomra az első.)

Minden, amit eddig elértem, ment a kukába február 28-án. Van az egyik fiú osztálytársam, akit Balázsnak hívnak... Igen, szerelmes lettem.

De ő más volt éreztem, neki a lelkébe szerettem bele. Abba, ahogy viselkedett, ahogy nevetett, a nézésébe, a hangjába. De... Nem, nem akarom, hogy mindig az jöjjön, hogy „de". Miért nem lehet egyszerű? Pedig mennyi „de" fog még jönni.

Akkor szerettem bele Balázsba, amikor Zili (Lili a rendes neve, de mivel három Lili van az osztályunkba ő ezt a becenevet kapta) is szerelmes volt belé. Lelkiismeret furdalásom volt, amiért ez történt. Borzalmas barátnőnek gondoltam magam. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek, ezért segítséget kértem Szujkától ( ő a másik Lili), hogy mégis mit tegyek.

- Miért kellett a vécébe jönnünk? – kérdezte miután ellenőrizem, hogy magunk vagyunk e a helyiségben.

- Van egy pici gond – ültem le a földre.

- Ha azt mondod, hogy pici, akkor sokkal nagyobb baj van, mint az, hogy suliba kell járni – ült le mellém a földre.

- Igen valóban – mosolyodtam el a hasonlat hallatán.

- Na, mond!

- Nos, az van, hogy tetszik valaki – kezdtem piszkálni a hajamat.

- Csak légy szíves ne, hogy azt mond, köze van Leventének – nézett rám egy nagy undorral. Levi sose volt a szíve csücske.

- Nem nyugi. Szóval tetszik Balázs – hadartam el.

- Tényleg? – az arcáról annyit tudtam leolvasni, hogy eléggé váratlanul érte.

- Most mégis mit tegyek? Hiszen Zili is szereti – estem ismét kétségbe.

- Ahogy én is – mondta Szujka.