Az én történetem

Hatodik fejezet

Jelen

   Az előző fejezetben említettem Szujkát, hogy jóban lettünk. De hazudnék, ha azt mondanám ennyi történt.

Ő volt az első „igazi" barátnőm. Vagyis azt hittem.

Nagyon jól éreztem magam vele. Meghallgatott és megpróbált segíteni. Nem voltam magányos. Jól esett, hogy valakit érdekeltem. Mindent megbeszéltünk egymással és nem is titkoltam előle sok mindent. Csak az érzéseim többségét.

De egyszer nem tudtam mit hova tegyek. Amikor még mindketten szerelmesek voltunk Balázsba, nyilván féltékenyek voltunk a másikra, még ha nem is mondtuk el a másiknak. Egyszer többet beszéltem Balázzsal a megszokottnál. Ezt se Zili és illetve Szujka se vette jó néven, amikor elvileg neki Bence tetszett. Pont beszélgettem Balázzsal, amikor Kiara, Nóri, Luca, Zili és Melissza jöttek oda hozzánk, hogy Szujka sír. (Kiaráról még később lesz szó, illetve Nóriról is.) Csak Kiara beszélt, az arcáról és a hangjáról kicsi kimértséget véltem felfedezni. Nem értettem mi történik, odarohantam Szujkához.

- Mi a baj? – kérdeztem.

- Nekem nem is tetszik Bence, csak egy csel volt. Mindig is Balázs tetszett. Első óta. És fáj néznem, hogy ennyi lánnyal is beszél, persze veled is. Tudom nem szólhatok bele, hogy kivel beszélhet, mert nincs közöm hozzá. De akkor is fáj, és egyáltalán nem bírom tovább – sírta el bánatát.

Valahogy éreztem, hogy ez nem igazi, ami Bencével van. Bence összeakart jönni Szujkával, de ő mindig kerülte ezt a helyzetet. Most már értem. Mindig is tudtam, hogy lesz egy pillanat, amikor választanom kell a barátnőm és a szerelmem között. Csak nem akartam, hogy ilyen hamar kelljen választanom. A lány, aki ugyan abba a fiúba szerelmes, mint te. De mégis melletted volt, segített megoldani egy-kettő problémát. A fiú, akit nagyon szeretsz, de rá nem számíthattál annyiszor, mint a lányra. Sőt tudod, hogy semmi esélyed nincs nála, de mégis tovább vársz rá. Úgy éreztem magam, mint akit meglőttek. Mindig is tudtam a választ, de meghasadt a szívem, mikor ki kellett mondanom.

- Mindjárt jövök – mondtam Szujkának.

- Oké – válaszolt.

Odamentem Balázshoz, és megkértem, hogy beszéljünk négy szem közt.

- Mi a baja Szujkának? – tért a lényegre.

- Az, hogy sokat beszélgetünk – mondtam és tartottam egy kis szünetet. – Úgy gondolom, jobb lenne, ha elkerülnélek. Nem a te hibád, csak talán így jobb lenne mindenkinek – kivéve nekem.

- Akkor kerülj el – mondta rezzenéstelen arccal.

Ott hagytam. A következő óránk technika volt. Névsor szerint vagyunk szét bontva, vagyis Balázzsal nem egy teremben vagyunk. De Szujka ott volt. Amíg én kint sírtam, a többiek nem bírtak megvigasztalni, mondván „Ha te nem beszélhetsz vele, akkor Szujka se, mert ez így lenne igazságos.". Csak ők még nem tapasztalták meg, hogy az élet akkor is igazságtalan lesz, hiába vagy jó ember. Addig Szujka bent nevetett a lányokkal a terembe, nem látszott rajta, hogy sírt.

- Hallod Lili – szólt Márk, mire ránéztem. – Hatalmas hülyeséget csinálsz. Most Szujka boldog, mert elérte amit akart. Miért nézed más boldogságát a sajátod helyet? Nem értelek. Most hagyod, hogy elvegyék tőled a lehetőséget. Amúgy is Balázs hármatok közül téged bír a legjobban.

- Szerintem tettem róla, hogy ne így érezzen – mondtam és mivel megszólalt a csengő.

Felálltam, letöröltem a könnyeimet, mosolyogtam és beléptem a terembe. Már nem is látszott rajtam, hogy sírtam. A folyosón kiengedtem azt, amit ki kellett. Amikor beléptem a terembe, mindenki engem nézett. Ismét mosolyogtam, ezzel tudatva, hogy nagyon is jól vagyok, majd leültem a helyemre.

Ezután ugyan úgy barátnők maradtunk. Mert féltem, hogy magányos leszek. Én nem mertem és nem is akartam kilépni abból a barátságból. Elfelejtettük az egészet. Vagyis ő igen, én nem.

A nyáron együtt mentünk a Zánkai táborba. Ott történt az, hogy valamilyen szinten kiléptem a barátságból. De pontosan mi is az oka?

Az egyik esti eseményről mentünk vissza a szállásra. Éppenséggel rácsapott a fenekemre. (Ez egy lányos szokásunk, valami olyasmi, mint amikor a fiúk bunyóznak.) Nem volt kedvem, mert fáradt voltam és nyűgös is.

- Ne már légyszi – néztem rá.

- Én legalább rácsapok, nem úgy, mint Noah – Noah előttünk állt és szerintem hallotta is.

Este sírva aludtam el, írtam anyunak, de mondtam, hogy megleszek, ne aggódjon. Nagyon rosszul esett, úgy akart a figyelembe kerülni, hogy ezt mondta, a fiú előtt, aki tetszik.

Reggel sírva hívtam fel anyut, hallani akartam a hangját. Vagyis a lágy hangját, nem azt, hogy ordibál velem, hogy szedjem össze magam. Azt mondta nem hagyhatom, hogy elnyomjanak, főleg nem egy kis ... (inkább ezt nem írom le).

Mentem volna vissza, amikor Gabi bácsi (az egyik kísérő tanárom, a kedvencem és a legjobb töri tanár) megkérdezte mi a baj. Nem hazudtam, bár nem akartam segítséget kérni, mert akkor a szájukra vesznek. De mindegy történt, ami történt. Panni néni (az igazgató asszony) beszélni akart velünk. Mondta, hogy menjek vissza, majd mindjárt megy. Visszamentem, letettem a telefonomat az ágyamra és ki akartam nyitni az ajtót. Egy egyszerű megérzésem volt és hallgattam rá. Panni néni állt az ajtóban, a kezét úgy tartotta, hogy azonnal kopogna. Kihívta Szujkát és megbeszéltük. Ő elsírta magát, Panni néni szerint tényleg megbánta. Szerintem csak megijedt az igazgató asszonytól. Aznap csak össze-vissza mentem egyedül, magányosan. De valaki mégsem hagyott teljesen magamra. Vera, akit elvileg nagyon utáltam. De, hogy miért is? Azt nem tudom.

Borzasztóan hálás, voltam neki, mert a kis „háborúnkat" félre tette, hogy segítsen nekem. Nem ismerek olyan embert, aki ilyet tenne. A strandon egymás mellé pakoltunk, és csak beszélgettünk. Rengeteg közös dolog van bennünk. Szinte egymás klónjai lehetnénk. Ott a strandon ismertem meg őt. Az emberek csak hazudnak róla, bemocskolják a nevét, a lelkét. Én csak a tiszta, sérült lelkét láttam. Egy igazi emberét. Legjobb barátnők lettünk, mai napig. Ő az igazi barátnő. Mindent elmondok neki, az összes érzésemet, gondolatomat. Egy őszinte, egészséges kapcsolatunk van.

Na, de pontosanki is az a Noah?

"Hamarosan érkezik a következő fejezet! Szeretnék bocsánatot kérni, hogy kicsit későn került fel ez a fejezet."