Vajon milyen titkot rejtenek Magyarország tanúhegyei? A tizenhét éves Emesének elképzelése sincs róla, bár intézeti szökevényként jobb dolga is akad annál, mint hogy ezen töprengjen. Napról napra próbál túlélni, végül azonban nem marad más választás...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
– Anya, Apa, segítsetek gyorsan! Ég a karácsonyfa!
Rögtön nyílik is a konyha ajtaja, és egymás után lép be Anya és Apa a szobába.
– Úristen! Mit csináltál, Emese? – ordítja le a fejemet Anya, nem mintha ez már bármin is változtatna.
– Drágám, erre most nincs idő! Gyorsan kihúzom az égősort a hosszabbítóból, addig töltsd meg a felmosóvödröt, vagy bármit, amit találsz! – Apa próbál nyugodt maradni, de a hangján hallom, hogy ő is be van pánikolva.
Leülök a földre, és zokogni kezdek. Még mindig nem akarom elhinni, hogy ég az egész szoba. Anya és Apa eltűntek a konyhában, de innen hallom, hogy veszekednek. Korábban még sosem hallottam őket így veszekedni.
– Mondtam, hogy ne hagyd égve a gyertyákat, ha egyedül hagyod Emesét! – hallom Anya kiabálását.
– És mégis honnan tudhattam volna, hogy fel fogja gyújtani a házat? – kapja fel a vizet Apa.
– Mert talán egy hétéves gyereket nem hagyunk felügyelet nélkül, égő gyertyákkal a szobában! – szitkozódik Anya.
– Hiába kiabálsz velem, ez nem segít a helyzeten. Vidd gyorsan a vödröt, én addig feltöltöm a lavórt!
Anya lép be a szobába, kezében a teli felmosóvödörrel. Egy nagy lendülettel ráborítja a vizet a tűzre, mire füst teríti be az egész helyiséget. A tűz viszont tovább ég, a karácsonyfa és a függöny mellett pedig már Apa papírjai is lángra kaptak az asztalon.
– A fenébe már! – Anya fordul, Apa pedig váltja őt a nagy lavórral.
Amíg én csak tehetetlenül bőgök, addig ők a vizet hordják, miközben egymással kiabálnak, és főleg Anya nagyon csúnyán beszél. Miért történik ez? Miért?
– Így nem megyünk semmire! Hívom a tűzoltókat! – visít Anya.
– Hívjad, de gyorsan, mert hordani kell a vizeket. Legalább ne égjen már le az egész ház! – hallom Apa zaklatott hangját.
Anya hamarosan már a telefonba beszél, miközben Apa kiszalad a kert felé, hogy behozza a locsolócsövet, amivel el tudná oltani a tüzet. A sírás közben próbálom összeszedni magam, hátha én is tudnék valamit csinálni, de amint felkelek, Anya megfogja a kezemet, miután befejezte a hívást:
– Nemsokára itt vannak a tűzoltók – köhög a füsttől, miközben én is egyre nehezebben veszem a levegőt, és kaparja valami a torkomat. – Ezt már esélyünk sincs eloltani. Gyere, kislányom, nem maradhatunk itt, ki kell menni az utcára! – rángat magával.
Tovább bőgök, miközben magam mögött hagyom Anyával az égő házat. Miért történik ez? Miért? Csak ugyanazt tudom magamban ismételni.
