Vajon milyen titkot rejtenek Magyarország tanúhegyei? A tizenhét éves Emesének elképzelése sincs róla, bár intézeti szökevényként jobb dolga is akad annál, mint hogy ezen töprengjen. Napról napra próbál túlélni, végül azonban nem marad más választás...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lilla hosszú másodpercekig méreget engem, de aztán leül a konyhaasztalhoz, mialatt Csongor visszaveszi a pólóját, és innivalóval kínálja a vendégét. Én nem megyek oda hozzájuk, hanem csak leülök az ágy sarkára, és onnan figyelem őket. Elfog a féltékenység, mert az előbb még hiába masszíroztam Csongor hátát, egyik pillanatról a másikra mégis parkolópályára kerültem. Lillának csak sikerült megint beleköpnie a levesembe.
Azt is nehezen akarom elhinni, hogy Csongor elfelejtette a születésnapját. Persze aztán lehet, hogy tényleg kiment a fejéből, de ha tudtam volna erről, akkor biztosan készültem volna neki valami meglepetéssel. Így viszont most Lilla térfelén pattog a labda, és nem is rest kihasználni a helyzeti előnyét, amint egy kisebb ajándékcsomagot nyújt át Csongornak.
Ezután csak bambulok előre, miközben Csongort hallgatom, aki a támadás részleteit ecseteli, és hogy egyre nehezebben bírja már. Minden gondját Lillára zúdítja, aki jó hallgatóságnak bizonyul. Nem tudom eldönteni, hogy ez jót vagy rosszat jelent: neki megnyílik és panaszkodik, míg nekem mindig csak az erős és rendíthetetlen férfit játssza. Vajon őt kedveli, hogy beszél neki a problémáiról, vagy engem, akinek sosem akarja a gyenge oldalát mutatni?
Csongor hamarosan az én beavatásomat is elmeséli, és hogy milyen ügyesen elhárítottam a veszélyt.
– Legutóbb nem is gondoltam volna, hogy te is közénk való vagy – fordul felém Lilla. – Gratulálok! Ha így folytatod, biztos nem kell attól tartani, hogy kitörne a Somló – dicsér.
– Köszönöm, igyekeztem! – nézek a szemébe, de aztán egy pillanat múlva lesütöm a tekintetem. Lilla ezután visszafordul Csongor felé, hogy tovább fűzze őt.
A beszélgetés egyre laposodik közöttük, ami számomra jó jel. Amikor az előbb összenéztem Lillával, bizonytalanságot véltem felfedezni a tekintetében: mintha csak attól félne, hogy mégis én leszek az, aki meg fogja hódítani Csongor szívét. Vicces belegondolni, hogy valószínűleg nemcsak én vagyok rá féltékeny, hanem ő is rám. Amint ezen töprengek, kezdem is magamat nyeregben érezni, mivel ha félretenném az irigységemet, akkor kettőnk közül én lehetnék az, aki uralni tudná a helyzetet, kellő magabiztossággal pedig már tutira én lennék a befutó.
A korán jött önbizalmam azonban hamar messze száll, amint Lilla témát vált:
– Készültem amúgy egy tortával is, csak azt otthon hagytam a nagy kapkodásban – magyaráz Csongornak. – De ha gondolod, eljöhetsz hozzám, aztán tudnánk ott ünnepelni kettesben – csábítgatja őt, mire nekem megfagy a vér az ereimben. Miért csak kettesben, engem már el sem hív?
– Hát, nem tudom. Lenne is kedvem, de fáradt is vagyok. – Csongor nem éppen határozott.
– Kocsival hamar ott vagyunk, meg majd haza is doblak – győzködi őt Lilla. – Támadástól úgysem kell tartanotok, hiszen ha most volt, akkor pár napig tutira nem is lesz. Meg amúgy is Emese vigyáz a házra.
