Katica testek

Régóta

Szólsz neki. Megkérdezed, hogy telt a napja. 
Beszélsz neki a szavak végét leharapva. 
Dünnyögsz valamit, majd panaszkodsz, 
a végén meg megkérdezed: Haragszol? 
Legyintesz egyet. 
Megvonod vállad. Mondod: Ki bánja? 
Elkezded mondani újra a szokásos témákat. 
Odafordulsz, hogy ő azokat miért nem hallja. 
Ráébredsz, hogy már nem is tudod, milyen régóta, 
de moha fogja közre az északi oldal falait 
a házadnak. 
És lehet, hogy az az egyetlen dolog, ami azokat 
még egyben tarthatja.

Szólsz neki. Elmeséled, hogy régen mennyire 
élénkpiros volt az a kerítés, 
amiről ma pattog csak a rozsda és 
hogy már erőd sincs újra festeni,
pedig megtennéd. 
Beszélsz neki azokról az időkről, mikor még 
volt kinek beszélned, azokról a rég történt 
dolgokról, de már üres a ház. 
A tőlem kapott virágokat se teszed sehova, mert 
nincs a házban üres váza.

Szólsz neki. Bár egyedül vagy,
de még egyszer próbálkozol, 
elmondod ugyanazt a sort,
ma már vagy századszor. 
Ahogy a hátadra fordulsz, 
a plafonra rajzolod ki az emlékeidből
halvány sziluettjét, 
és fájlalod a fejed, mikor emlékezni
még ennél is többre szeretnél.

Szóval szólsz neki, kicsit bátortalanul. 
Majd odafordulsz, 
hogy azért örülnék, ha itt lennél,
elmondhatatlanul.

2022