SAVED BY 𝘠𝘖𝘜

chapter 11 - happy birthday

Magamban már elkezdtem forralni a bosszúmat Angela ellen, de akárhányszor ránéztem Jude-ra, aki semmit sem sejtett az anyja gonoszságából, elbizonytalanodtam. Szem előtt kell tartanom azt is, hogy ha Angelát akarom bántani, azzal egy olyan embernek is fájdalmat okozok, aki a szívemnek a legkedvesebb. A kettős érzéseimen az se segített túlságosan, hogy Danielle Russo úgy döntött meglátogat egy hűvös keddi estén. Azóta nem vettük fel a kapcsolatot egymással, hogy a tárgyalások lezajlottak és Nathaniel börtönbe került. Anyaként tudom, hogy mennyi fájdalommal élte meg a fia tetteit, azt pedig még inkább, hogy hosszú évekre egy börtöncellába zárják. Sejtettem azt is, hogy nagy részben magát okolja, mivel ő mindig is tudta, hogy Nathaniel élete nekik köszönhetően alakult úgy, ahogy.

Megviselték az évek és ez a külsején is megmutatkozott. Addigi fiatalos megjelenését teljesen eltorzította az ősz tincsek sokasága, a ráncok az arcán, amelyeket a stressznek köszönhet, valamint az öltözködése sem egy milliomos üzletember feleségéhez illő volt. Elvesztette a ragyogó kisugárzását, valamint az örök fiatalsága forrását: a boldogságát.

Őszintén megsajnáltam, márcsak a látványa miatt, szükségtelen lett volna mondania bármit is. Beinvitáltam és megkértem Yvette-et, hogy főzzön nekünk egy levendula teát. Leültünk a kandalló mellett, amit az év ezen szakaszán még nem szoktunk begyújtani, de valamiért idén hűvösebb az idő a megszokottnál.

Szerencse, hogy Rafael elment Jude-dal és Tara-val moziba, mivel bármennyire szívtelennek hangozhat, de nem akartam, hogy találkozzon Danielle-el. Még magam sem értettem, hogy miért jött el hozzám, főleg úgy, hogy perben állunk, nem akartam még a fiam lelki világát is felbolygatni.

— Minek köszönhetem a látogatásod? — kérdeztem, talán kissé arrogánsabban a kelleténél, miután megkaptuk a teánkat és Yvette magunkra hagyott.

Danielle nem mondott semmit, csak felpillantott rám a teáját szürcsölve, majd amikor letette a gőzölgő csészét az asztalra, elmosolyodott.

— Mindig tudtam, hogy van benned valami különleges, ami elválaszt az átlagtól. Az első találkozásunkkor még csak egy naiv kislány voltál, akit elvakított a szerelem, mára már pedig kész nő lett belőled. — mondta elismerően, ami meglepett, de nem taglózott le.

— Tehát azért jöttél, hogy megdicsérj? — vontam fel a szemöldököm szkeptikusan.

— Nem, drágám, azért jöttem, hogy személyesen tájékoztassalak róla, hogy visszalépünk a pertől. — közölte teljes nyugodtsággal.

— És ezt most el kéne hinnem? — vágtam rá egyből bizalmatlanul, bár mélyen éreztem, hogy igazat mond.

— A napokban megérkezik a hivatalos nyilatkozat az ügyvédedhez, ha nekem nem is, az ő szavának biztosan hiszel. — mondta komolyan.

— Miért? Miért lépnétek vissza? — hunyorogtam.

— Belefáradtam ebbe az egészbe. Elvesztettem a fiamat, a barátaim háromnegyedét, Paolo az őrület szélén áll, Marco pedig irányíthatatlan. Én sosem akartalak bántani téged Lucía, vagy akárki mást, ha erről van szó. Minden romokba hever körülöttem, az egyetlen reményem egy kis örömre Rafael lehet.

— Miből gondolod, hogy egyáltalán a közelébe engednélek? — mondtam nyersen az érzelmes vallomása után.

— Tudom, hogy nem akarsz, de könyörögve kérlek, Lucía, legalább hadd lássam néha, hadd halljam a hangját, a nevetését.

Kemény akartam maradni, de amint összegyűltek a könnyek a szemeiben minden elszántság kiszállt belőlem. Én idő előtt vesztettem el az édesanyámat, amit nehezen, de túlvészeltem, azt azonban, hogy Rafaelt bármilyen formában is mégegyszer elszakítsák tőlem, valószínüleg nem élném túl. A lelkemen keletkezett hegek, amelyek a Russo családtól származnak mindig emlékeztetni fognak rá, hogy milyen könyörtelenül bántak velem, de Danielle a sajátos módján mindig próbálta tudatni velem, hogy mellettem van, így nem volt szívem elhajtani őt, látván az állapotát.

— Ha tényleg komolyan gondolod azt, amit most elmondtál, akkor megegyezhetünk. — mondtam fenntartva a komoly hangvételt, mire felcsillantak a szemei — Láthatod az unokádat, de egyetlen feltétellel, amiből nem engedek, és figyelemmel tartok.

— Bármi is legyen az. — bólogatott hevesen.

— Paolo semmilyen formában nem kerülhet közel a fiamhoz. — jelentettem ki határozottan.

Látszott rajta, hogy rosszul esik neki a feltételem, azonban nem gondolkodott sokáig a válaszon. Miután letisztáztuk a dolgot, váratlanul magához ölelt, amit kissé kényelmetlen érzéssel viszonoztam. Miután elfogyasztottuk a maradék teát, udvariasan kikísértem az ajtóhoz, ekkor azonban Danielle megtorpant, és a táskájában kezdett kutatni valami után. Értetlenül dőltem karba tett kezekkel a falnak, és vártam, hogy előhalássza, amit keres. Nagy erőfeszítések megtétele után előhúzott egy borítékot, majd egyenesen felém nyújtotta.

— Nathaniel megkért, hogy ezt adjam át neked. Megértem, hogyha nem akarod felnyitni, de a lelkemre kötötte, hogy jusson el hozzád. — mondta a kezében tartott borítékra nézve.

Igaza volt. Eszem ágában sem volt még csak átvenni is a kezéből, de ismét Danielle-t néztem a szituációban. Nagy nehezen elvettem a borítékot, majd miután távozott és megindultam a folyosón a háló irányába, elkezdtem analizálni azt. Egy részem kiváncsi volt, hogy mi állhat benne, ugyanis a bekerülése utáni pár hétben bombázott csak levelekkel, aztán hirtelen abbahagyta, a másik részemnek pedig Nathaniel Russo nem létezett többé. Mivel a kíváncsiságom mindig és mindenek felett győzedelmeskedni szokott, ezúttal sem történt másiképp.

Alváshoz készülve vettem egy zuhanyt, elvégeztem az esti bőrápolási rutinomat, felvettem a hálóingemet, majd beültem az ágyamba és újra kézbe vettem a borítékot. Enyhén remegő kézzel bontottam fel és húztam ki belőle a benne található papírt. Legnagyobb meglepetésemre nem állt rajta egy litánia, csupán pár szó, de azok azonnal beleégtek az elmémbe. Lendületesen félrehajítottam a papírt és elmélyedtem a takaró alatt, annyira magamra húzva azt, mintha az ágy alatt lévő szörnytől félnék, akár egy gyerek. A bőröm másodpercek alatt kihűlt, csak meredtem magam elé, le sem tudtam csukni a szememet. Nem akartam újra abba a fázisba esni, amiből nagy nehezen kimásztam, de akkor, abban a pillanatban eszméletlenül közel álltam hozzá. Csak Nathaniel üzenetét ismételgettem a fejemben, minden más gondolat megszűnt létezni. Az üzenetet, amiben a következő állt: Boldog születésnapot. Hamarosan találkozunk.