Tükörkép

1. Ki vagy?

Rosie már percek óta a verandán állt, és figyelte a közeledő alakot.

Egész korán kiszúrta őt a távolban, már akkor, mikor a fazon épphogy előlépett a fák mögül, és elkezdte megközelíteni a házat a zöldellő mezőn keresztül.

Sétált. Lassan, ráérősen, mintha a világ összes ideje az övé lenne. És habár meglehetősen komótosan haladt, Rosie észrevette, hogy az egyik lábával néha-néha furcsán lépett, mintha sántítana, ami jót jelentett. Azt jelentette, hogy az alak valószínűleg megsérült, szóval Rosie esélyei talán egy kicsikét emelkedtek a különleges látogatóval szemben.

Kedvenc kése a bokájához volt rögzítve. A Price-tól kapott pisztoly is ott lógott a csípőjén. A típusáról fogalma sem volt, a százados csak megtöltötte neki, és átadta azzal a címszóval, hogy csak el kell sütni.

- Szóval csak meghúzom a ravaszt? - kérdezte Rosie, miközben érdeklődve forgatta kezében a fegyvert.

A százados elnézően elmosolyodott.

- Az elsütőbillentyűt - javította ki a lányt gyengéden, mire Rosie értetlenül összevonta a szemöldökét, a százados pedig csak legyintett. - Majd megtanulod.

Az alak, ahogy egyre közeledett, úgy látta őt jobban Rosie is, bár még nem teljesen jól. Abban már biztos volt a termetéből ítélve, hogy egy férfi az, és van valami a fején, ami takarja az arcát. Most komolyan hordja a fekete kendőt? Ez valami vicc? De pár lépés után rájött, hogy nem azt a fekete kendőt viseli, amit minden nőnek kell (borzasztóan rossz vicc lett volna férfi létére, és undorító), hanem valamiféle maszkot hord.

Magas volt és széles, szabályosan egy óriás, és puska volt a karjaiban, mintha egy gyermeket cipelne. Rosie gyomra ugrott egyet, a torka összeszorult, és lassan fegyverének markolata köré fonta ujjait.

A férfi nagy valószínűséggel katona volt, és az nem mindig jelentett jót.

A maszkos fazon észrevehette azt, hogy Rosie majdhogynem készen állt arra, hogy lelője, mert egy pillanatra megtorpant. Lassan és megfontoltan körbe nézett, mintha arra várt volna, hogy a mezőt szegélyező fák és bokrok mögül előugrik valaki, és lelövi őt a lány helyett. De senki nem volt ott rajtuk kívül, csupán a szél, ami mit sem törődve a légtérben sziporkázó feszültséggel, végig szántott a mezőn.

Aztán újra megindult. Valamivel határozottabban és gyorsabban. Már jele sem volt annak, hogy az egyik lába gyengébb a másiknál, Rosie pedig ijedten hátrált pár lépést. Túl gyors volt, szinte már emberfeletti módon vágott át a maradék távolságon, megmutatva rémséges kinézetét.

Tényleg egy óriás volt. Rosie-nak az volt az első gondolata, hogy hat bika sem tudná ledönteni a lábáról. Aztán pedig az, hogy a férfinak csak a kisujját kellene mozdítania ahhoz, hogy kettétörje őt. A maszk... Az a rémséges koponya maszk pedig csak olaj volt a tűzre.

- Egyedül vagy? - kérdezte a férfi két lépés között. Olyan mély hangja volt, hogy az már nem volt emberhez méltó.

Rosie-t a mennydörgésre emlékeztette.

- Ki... Ki kérdezi?

Próbált magabiztosnak tűnni, habár borsódzott a háta a férfitól, aki egyre csak közeledett.

- Én! - mennydörögte, mély hangját visszaverték a fák, még a levelek is összerezzentek tőle. - Újra kérdezem. Egyedül vagy?

Rosie összeszorította a fogait, előrántotta a Price-tól kapott fegyvert, és a magasba emelte, hogy a maszkos férfira célozzon.