Too Good

Part 08

- Timothy Hartmann, hát milyen doktor vagy te? - kiáltott Matt nevetve.
- Tudod jól, hogy nem ilyen emberi - nyögte. - Ragaszd már le, kérlek.
És próbálta olyan messzire eltartani magától vérző ujját, amennyire csak tudta.
- Jól van, te nagy gyerek. Kész van - jelentette ki Matt mosolyogva. Majd vidáman figyelte, ahogy a kedvese a leragasztott ujját vizsgálja. - Kérsz rá esetleg gyógypuszit?
- Igen, kérlek - vágta rá, és már nyújtotta is felé a sérült testrészt.
Matt nevetve nyomott rá egy puszit. Igaz, hogy csak viccnek szánta, de ha Timet ez teszi boldoggá, ő örömmel megteszi.
Imádja, hogy Tim ennyire felszabadult, könnyed, és nem fél megmutatni a gyengeségeit sem.
Már lassan fél éve élnek együtt és ha lehetséges, akkor minden nappal boldogabbak.

Teljesen harmonikus, idilli életüket az sem zavarja, ha néha egy-két napot külön kell tölteniük. Többnyire Matt-et szólítja el a munkája, néha Timnek is el kell utaznia. Persze ha lehet, elkísérik egymást.
Környezetükben mindenki megszokta, hogy legtöbbször együtt vannak. Matt már az egyetemen is teljesen otthonosan mozog.
Pár hete az egyetem indított egy két hetes kurzust nyugdíjasok számára. Ez egy speciális program volt, amellyel az idősebb korosztályt ismertették meg a fizika, matematika és csillagászat alapjaival. Matt pedig kikönyörögte a dékánnál, hogy ő is jelentkezhessen, és nagyon lelkesen vett részt minden előadáson. Eleinte furcsán néztek rá, amiért kétszer annyi idős emberekkel együtt akart tanulni, de hamar mindenki kedvencévé vált. Ahogy Matt viccesen mondta, tiszteletbeli nyuggerré fogadták. Tim kollégái először nevettek és furcsán nézték, aztán nem győzték dicsérni szorgalmát és kitartását. A kurzus végén volt egy vizsga, ahol hibátlan eredményt ért el. Az erről szóló oklevelet pedig büszkén akasztotta fel a nappalijukban. Tim eleinte nem értette, hogy miért volt ez olyan fontos Matt-nek, de aztán rájött hogy egyszerűen csak azért, mert még jobban érteni akarta a munkáját. Azt szerette volna, ha Tim többet mesél neki a kutatásáról. Ez egészen meghatotta, és nagyon boldoggá tette. És természetesen büszke volt a párjára. Egyébként ez a másik irányba is működött, ugyanis Tim lenyűgözőnek találta a kínai írást, a karaktereket és kérte Matt-et, hogy kicsit tanítsa őt. Nem meglepő módon éppen a 我愛你 (wo ài ni) karaktereket tanulta meg először, ami azt jelenti "szeretlek". Rengeteg gyakorlással igaz, de a végén egész jól belejött.

- Ezt nem mondod komolyan! - nézett párjára csodálkozva. - Tényleg itthon maradsz? Mert elvágtad az ujjadat?
- Nehogy elfertőződjön - bólintott komoly arccal Tim.
Matt néha nem tudja eldönteni, hogy mikor viccel és mikor beszél komolyan. Nézte élete szerelmét, aki a nappaliban heverészett és az ujját vizsgálta, amin a ragtapasz alatt valószínűleg már be is forrt az az icipici vágás, amit tegnap este ejtett főzés közben.
- Jól van, édesem, akkor te csak gyógyulj - mondta mosolyogva. - Majd én gondolkodom rólad.
- Köszönöm - felelt és hálásan kedvesére mosolygott.
Matt csak a fejét csóválta, majd a konyhába ment, hogy elpakolja a reggeli maradékát és elmosogasson. Ha Tim ma itthon akar maradni, akkor ő annak csak örül. Biztosan nincs semmi fontos dolga az egyetemen, mert ő lenne az utolsó ember a Földön, aki kihúzza magát bármilyen feladat alól. Timnél felelősségteljesebb emberrel még nem találkozott. Egyébként is keményen dolgozik, megérdemel egy kis pihenést. És ha ma a gyengét, a sérültet akarja játszani, abban Matt a legnagyobb örömmel lesz partner. Van ugyan munkája bőven, de egyik sem annyira sürgős, hogy egy kis pihenés ne férne bele az idejébe.
Miután végzett a konyhában, fogott egy doboz kekszet és egy kis üdítőt, és a nappaliba ment.
- Adsz egy kis helyet nekem? - állt meg a kanapé mellett.
- Ó! Idejössz te is? - nézett rá meglepetten. Matt elbizonytalanodott. Talán nem akarja?
- Nem szeretnéd?
- Jaj, dehogynem szeretném! Ez minden vágyam! Csak azt hittem, hogy dolgoznod kell - felelte gyorsan, nehogy félreértse a másik, és máris helyet csinált Matt-nek maga mellett.
- Kellene, de nem olyan sürgős - mondta, miközben kényelmesen elhelyezkedett. - Ma veled fogok foglalkozni. Elvégre te vagy a legfontosabb, és hát most sérült is vagy...
Befejezni nem tudta, mert Tim hevesen megcsókolta. A szenvedély hamar magával ragadta volna mindkettőt, de Matt-nek valami csoda folytán eszébe jutott, hogy szeretkezni később is tudnak, de ilyen remek alkalom arra, hogy ugrassa a párját, nem sűrűn adódik. Ezért mielőtt Tim nagyon belelendült volna a dolgokba, finoman eltolta magától.
- Neked most vigyázni kell a sérült ujjadra. Nem szeretném, ha megerőltetnéd magad - mondta, majd, mint aki jól végezte dolgát, bevackolta magát a kanapé puha párnái közé, betakarózott és kezébe vette a kekszes dobozt. Közben igyekezett figyelmen kívül hagyni a nadrágját feszítő erekcióját. Kényelmetlenségére némi vigaszt nyújtott Tim arckifejezése. Matt alig tudta visszafojtani a nevetést. Párja először értetlenül pislogott, majd nagyot nyögve a párnára hanyatlott, karját a szemére fektette. Kidudorodó nadrágja jelezte, hogy ő is nehéz pillanatokat él át.
Mivel Matt sosem volt gonosz ember, Timnek pedig soha nem tudott nemet mondani, így végül felállt, párját pedig kézen fogva magával húzta a hálószobába.
A szexuális életük egyszerűen tökéletes volt. Matt, illetve persze mindkettejük nagy örömére folyamatosan váltogatták az aktív és passzív szerepet. Soha nem volt ebből vita, ez a megoldás mindkettőjüknek tökéletesen megfelelt.
Sőt, egyre többször, ha volt elég idejük persze, akkor egy szeretkezés alkalmával is cserélgették az aktív és passzív szerepet. Vagy ahogy Matt viccesen meg szokta jegyezni, mindenki sorra kerül.
Így volt ez most is, hiszen idejük volt bőven. Bő másfél órával később pedig kielégülten feküdtek egymás karjaiban, és lustán simogatták egymást.
- Most már elmondod, hogy mi volt az igazi oka annak, hogy ma itthon maradtál? - kérdezte Matt, megtörve a békés csendet.
Tim nagyot sóhajtott. Hát persze, hogy Matt rögtön tudta, hogy az ujja csak egy buta kifogás volt. Az elmúlt hónapok során teljesen egy hullámhosszra kerültek, szavak nélkül is értik egymást.
- Jövő héten Svájcba utazom - bökte ki végül.
- Hogy mi? - ült fel Matt hirtelen.
- Igen. Lesz egy konferencia. Eredetileg nem engem küldtek volna, hanem dr Petersont. De ő sajnos kórházba került - magyarázta.
- Ó! Mi történt?
- Vakbélgyulladás. Már meg is műtötték, de még idő kell a felépülésre.
- És neked mikor szóltak?
- Két napja. Tegnapelőtt.
- Két napja tudod, és eddig nem szóltál? - kérdezte csodálkozva és kicsit felháborodva Matt.
- Igazából .... Nos, te is velem jöhettél volna. Még a főnöködet is megkérdeztem, és nem lett volna ellene kifogása - magyarázta Tim, ő is felült és megfogta Matt kezeit. - Meg akartalak lepni. A jegyek miatt szükség volt az útleveledre, amit be is vittem a titkárságra. De szóltak, hogy nem fog menni, mert ...
- ... mert már csak két hétig érvényes - fejezte be a mondatot szomorúan Matt. - Pedig annyiszor akartam meghosszabbítani, csak mindig kiment a fejemből.
- Próbáltam utána érdeklődni, hogy lehetne pár nap alatt elintézni. De sajnos nem tudják garantálni, hogy négy nap alatt elkészül.
- Négy nap? Négy nap múlva mész?
- Sajnálom - mondta lehajtott fejjel.
- És meddig maradsz?
- Két hétig.
Matt erre csak felnyögött. Két hét. Négy nap múlva. És ha nem hanyagolja el az útlevelet, akkor mehetett volna. Tudta, hogy van ugyan sürgősségi útlevél csere, de az a típus, mint ami neki van, az kicsit mindig tovább tart, mint a hagyományos.
Oké, határozta el, most már kár ezen rágódni. Timre nézett, aki lehajtott fejjel, szomorúan ült mellette. Már csak miatta is össze kell szednie magát. Ki fogják bírni.
- Jó, hát ez van - mondta végül, és még mosolyogni is tudott. - De jó sok csokit hozz nekem!
- Ho..hogyan? Csokit?
- Hát Svájcból! Ott nagyon finom a csoki - vigyorgott Matt.
- Nem haragszol?
- Dehogy haragszom. Kicsit szomorú vagyok, és magamra mérges. De ez van. Két hét nem a világ vége! Ki fogjuk bírni. És hozol nekem jó sok csokit.
- Egy egész bőröndnyit - felelt felszabadultan. - És minden nap beszélhetünk.
- Ezt el is várom - nevetett. - És persze addig még alaposan ki kell használnunk az időt! Elvégre két hétig majd nem lesz részünk ebben és ebben ....
Ezzel magához húzta Timet és megmutatta, hogy mire is gondolt, miről fognak lemaradni, ha a férfi elutazik.