Miután Daniel Ricciardo karriere véget ér a Formula 1-nél, nem tudja, mégis mihez kezdhetne az életében. Azonban, amikor hazatér Ausztráliába, egy váratlan hír fogadja. Szeretett nagyapja eltávozott, így Daniel akaratlanul is úgy érzi, hogy egyik vi...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
Miután távozom a korteremből, ahol anya egy pár napig megfigyelés alatt lesz, visszamegyek a portára, ahol megtalálom Korát oda-vissza járkálni. Mikor meglát, odarohan hozzám és azonnal kérdezősködni kezd. Nem tudok válaszolni a torkomban lévő csomó miatt, csak megrázom a fejem, miközben megremeg a szám a kitörni készülő sírás miatt. A barátnőm szorosan megölel, nekem pedig ennyi elég ahhoz, hogy sírva fakadjak. Csitítani próbál, a hátamat simogatja, majd leültet a váróteremben, nehogy rosszul legyek. Kezembe nyom egy pohár hűvös vizet, amit az itteni automatából hozott. Leül mellém, aztán halkan közli velem, hogy szólt Danielnek is, amíg bent voltam anyukámnál, ha tud, akkor jöjjön ide. A szemeim elkerekednek, a vizet majdnem félre is nyelem. Miért szólt neki?
Kora ezt amint közöli velem, kinyitódik a kórház tolóajtaja, és Danny rohan be rajta. Megtorpan a porta közepén, tekintetével vadul keres, mire felállok, így rögtön észrevesz. Elég neki három nagyobb lépés, hogy előttem teremjen és az ölelésébe zárjon. Az előbbi pillanatnyi megnyugvásomnak már nyoma sincs, mert ekkor újra zokogni kezdek, a fájdalmat egyre erősebben érzem a szívemben. Úgy kapaszkodok az engem szorosan ölelő férfibe, mintha attól félnék, hogy lezuhanok egy mély szakadékba, mert körülbelül olyan üresnek és könnyűnek érzem magam, mint aki lebeg a föld felett több méterrel.
— Ez Daniel Ricciardo — hallom sokak suttogását körülöttünk, mire a srác megpróbálja eltakarni az arcunkat a kezével a kattogó kamerák elől.
Daniel megragadja a kezemet, mire én a barátnőmével teszem ezt és húzni kezdem a kijárat felé, amerre a szerelmem is rángat. Nehéz tartani az iramot a lépéseivel, de legalább hamar odaérünk a parkolóba az én autómhoz. Nekidőlök a motorháztetőnek, Kora pedig bedobja hátra az ülésre a táskáját. A lány kibont egy kis üveges ásványvizet, megkínál, de megrázom a fejem. Dan elém lépve a fülem mögé tűri az egyik hajtincsemet, majd az arcomra simítva a tenyerét ad egy csókot a homlokomra.
— Mi történt? — kérdezi a férfi, mire Kora kijelenti, hogy azt ő is nagyon szeretné megtudni, mert segíteni akar.
— Anyukám nagyon beteg... és végig titkolta előlem — suttogom magam elé, miközben a szemeimet újra ellepik a sós könnyek. — Ráadásul kezeltetni sem akarja magát.
— És... és mi a baja? Milyen betegség? — teszi fel a kérdést a barátnőm lesokkolva.
— Rákos. — A hangom megremeg. — Agydaganata van.
— Istenem — vágja rá egyszerre Kora és Daniel.
— Az orvos azt mondta, ha nem fordult elő rákos beteg a családban, akitől örökölhette, akkor azt a évek alatti folytonos stressz meg aggódás is kihozhatja. Ti mindketten tudjátok, hogy nem volt egyszerű életem, ezért anya nem egyszer volt rosszul a kimerültség és a stressz miatt. Erre tessék, itt van a rothadt gyümölcse... — A tenyerembe temetem az arcom, és megpróbálom elfojtani magamban az újabb késztetést, hogy sírjak.
