Miután Daniel Ricciardo karriere véget ér a Formula 1-nél, nem tudja, mégis mihez kezdhetne az életében. Azonban, amikor hazatér Ausztráliába, egy váratlan hír fogadja. Szeretett nagyapja eltávozott, így Daniel akaratlanul is úgy érzi, hogy egyik vi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Belépekek az ajtón, a kulcsomat felakasztom a falra. Leszedem magamról a cipőmet, amikor Caesar kirohan és hatalmas lendülettem nekem ront. Majdnem feldönt, Daniel pedig rászól, mikor kilép a szobából. Elém lépve ad egy puszit a halántékomra, majd megkérdezi, mi volt az orvosnál, mivel nem hívtam fel. Kérdez Koráról is, hogy megvolt-e a közös kávézás. Nagyot sóhajtok, és elmondom a választ, hogy félig-meddig megvolt.
— Mit értesz az alatt, hogy félig-meddig? — kérdezi a férfi, miközben végigsimít a karomon, és összeráncolja a szemöldökét.
— Kicsit összekaptunk, aztán Kora otthagyott. De nincs gond, majd megbékél, tudod, milyen — vonom meg a vállam.
— Hát, annyira nem tudom, mint te, de ha te azt mondod, akkor gondolom, hogy úgy lesz. — Még egy puszit ad, mire kellemesen behunyom a szemem és elmosolyodom. — Na, de most azt mondd, hogy mi volt a dokinál. Minden oké?
— Aha, persze — vágom rá, és próbálok őszintének tűnni. — Csak összeszedtem valami kórságot. Azt mondta, ez az állatorovosoknál gyakran előfordul, mivel könnyen el lehet kapni ezt-azt az állatoktól.
— Kaptál rá valami gyógyszert? Írt fel a doki? — teszi fel a következő kérdést, amitől azt kívánom, bár ne kérdezne ennyit. A doki nem írt fel semmit, akkor erre mégis mit mondhatnék.
— Csak amit szokott. — Ellépek Daniel elől, és a konyhába veszem az irányt.
Terhes vagyok. Daniel Ricciardo gyermekét várom a szívem alatt. Ezt a gyermeket nem foszthatom meg az élettől, nem tudnék a tudattal élni, hogy elvettem egy cseperedő magzat életét. Nem tudnám ezt megtenni, Kora pedig úgy beszélt erről, mintha ezt kisujjból kirázhatnám, mintha nem lenne semmi következménye az életemben, vagy mintha meg sem történt volna. Lehet, hogy ez külső szemlélőként könnyűnek tűnik, de kurvára nem az. Ő nincs a helyemben, ezt nem tudhatja.
Vagy a gyerek élete, vagy az enyém. Ez itt a nagy kérdés.
Ha az én életemet választom, gyilkossá válok, nem tudnék beletörődni a tudatba, hogy véget vetettem egy kisbaba fejlődésének, aki ráadásul bennem fejlődött. Viszont ha a baba életét választom, akkor tényleg megfosztom őt egy anyától, Danielt pedig a szerelemtől. Plusz, magamtól is megfosztom azt, hogy lássam a gyermekemet felnőni, lássam az apjával játszani, óvodába és iskolába menni. Bár az sem biztos, hogy belehalnék a szülésbe, csak az a baj, arra elég csekély a százalék. Az olyanoknak, mint én csak húsz százaléka éli túl a szülést, legyen szó természetes úton való szülésről, vagy császármetszésről. Bár még mindig ott tartok, hogy az a húsz százalék esély is esély. Anyukámnál is kevés volt az esély a műtétre, most mégis nemsokára megműtik és talán nem is fog kiújulni neki a daganat.
— Képzeld, van egy hírem a számodra — lép be Daniel utánam a konyhába, és hátulról átkarol, miközben én iszom a pohár hűvös vizemet. — Ugye beszélgettünk erről a saját borról és... szerintem sikerülhet megvalósítani ezt az álmot.
