Prológus

495 15 4
                                    

Virginia Blosbeville fiatal kora ellenére a világ egyik leghíresebb és egyben legsikeresebb üzletasszonya, valamint tervezője. Nem sok nő mondhatja el magáról, hogy 35 évesen van egy jól menő vállalkozása, egy divatcég, melynek nevét az egész világ ismeri.

A Blosbeville meghódította az egész világot, röpke pár év alatt a legfelkapottabb márka lett, Virginia tehetségének köszönhetően. Rendkívüli, általa tervezett ruhái minden nagyszabású eseményen feltűnnek, ezzel igazolva a tehetségét és sikerét. 

A divatcég magába foglal egy kisebb modellügynökséget is, név szerint a Blosb's-ot. Ami ugyanakkora népszerűségnek örvend, mint maga a Blosbeville. Rengeteg modell jelentkezik ide, de csak igen keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy az ügynökség keretein belül tevékenykedjen.

Virginia a nagy siker ellenére nem szállt el magától, még mindig ugyanaz a kisvárosi lány, aki egykor volt. Ezt a tényt az is igazolja, hogy még mindig tartja a kapcsolatot a gyerekkori barátaival, különösen legjobb barátnőjével, Gloria Haldinggal, aki mostanra férjhez ment, ezért manapság már Gloria Hemmingsként ismerik az emberek. Virginia Gloriaval ellentétben nem házasodott meg és nem is lettek gyerekei. Míg Gloria egy gyönyörű kislánnyal és egy igencsak jóképű fiúval lett gazdagabb. Sajnos, mióta a barátnője férjhez ment nem nagyon találkoztak, így Virginia még nem látta a gyerekeit. 

De, ami késik nem múlik.

Ugyanis a Hemmings család két tagja Londonba látogat és az a szerencse éri őket, hogy az idő alatt, míg ott tartózkodnak vendégeskedhetnek Virginia londoni házában, aki jelenleg egy konferencián tartózkodik Los Angelesben.

Vajon visszaér Virginia Londonba, mielőtt a Hemmings család visszautazna a napsütötte Ausztráliába, Sydneybe? Vajon találkozni fog Virginia és az ifjabb Hemmings? 

Ha kíváncsi vagy rá, maradj velem és kövesd figyelemmel a történet alakulását.


****

A könyv cselekménye kitalált történeten alapul. A könyvben megjelenő szereplők is kitalált személyek (kivéve Luke és a banda többi tagja), valóságos személyekkel való mindennemű hasonlóságuk pusztán a véletlen műve. 

Ezért nem a banda (Luke, Ashton, Michael, Calum) igazi családja szerepel benne.


Age is just a number - l.h.Where stories live. Discover now