Age is just a number - l.h.

2. fejezet

- Ez pedig az én irodám. Közvetlenül mellette helyezkedik el a tiéd, szabad átjárás van az irodáink között, mivel egy praktikusabb - nézek rá Lukera miután befejeztem a körbevezetést, amit ő egy egyszerű bólintással reagált le. Miután meggyőződött arról, hogy semmi mást nem óhajtok mondani, elindult a saját irodája felé.

Figyelemmel követtem a távozását, majd helyet foglaltam az asztalom mögött és elkezdtem átnézni a papírokat, ami a következő divatbemutatóra szükséges. Elég maximalista vagyok, tehát nem elégszem meg egy szimplán jóval, így mindig a legjobb rendezvényszervezőhöz fordulok, aki eddig még egyszer sem okozott csalódást. Ebben az is közrejátszik, hogy ad a véleményemre és így a munkába is bevon. Nagyszerűen megértjük egymást, valószínűleg azért is, mivel ő az egyik legjobb barátom, tehát nem csak munkakapcsolat van köztünk.

Jelenleg is rá várok, hisz mára beszéltünk meg egy találkozót, de szokásához híven most is késik. Nem lepődöm meg ezen túlzottan, ismertségünk alatt egyszer sem érkezett meg pontosan az előre megbeszélt időpontra. Úgy döntök ez idő alatt újra átnézem az őszi kollekcióra szánt ötleteket, hátha rábukkanok valami használhatóra.

Szerencsére még a nyár is alig kezdődött el, valamint nem rég mutattuk be a nyári kollekciót, ami hatalmas sikert aratott. Így még rengeteg időnk van a tervezésig, ugyanis még az éppen aktuális szezonnal kell foglalkoznunk. Szinte minden héten újabb és újabb ruhadarabokat mutatunk be, amik már az első divatbemutató előtt is készen voltak. Bár néhanapján előrukkolunk valami újjal, ami a fejünkből pattant ki és csodásan illik a kollekció eddig meglévő ruháihoz.

- Bocsi a késésért - hallom meg Gerard hangját, majd mit sem törődve az illemmel köszönés nélkül vágja le magát az irodámba található bőrkanapéra és egyúttal rakja fel a lábát a kedvenc üvegasztalomra, lesöpörve ezzel pár magazint és tervrajzot.

Mosolyogva rázom meg a fejem és a székemből felpattanva indulok el felé, majd foglalok helyet mellette és a károkat nézem, vagyis a szétszórt papírdarabokat. 

- Soha sem fogsz felnőni - sóhajtok fel drámaian és tetetett felháborodással nézek rá, ezzel utasítva, hogy tegyen rendet maga után. Egy legyintéssel int csendre, majd az asztalra dob egy mappát, amiben feltételezésem szerint az ötleti vannak.

- Hisz ismersz, bébi - kacsint rám és a vállamnál fogva magához húz, hogy a hajamba csókoljon, ami nála felér egy köszönéssel. Mosolyogva pillantok rá, majd húzódom el és veszem észre, hogy az új asszisztensem az irodámban áll.

- Elnézést a zavarásért - szólal meg érzelemmentes hangon és üres tekintettel bámul rám. - Mr. Gilpin telefonált. Azt mondta fontos és, hogy személyesen szeretne beszélni magával. Mit üzen neki? - kérdezi, de kerüli a tekintetem, inkább a falon lógó képeknek szenteli a figyelmét.

- Köszönöm, hogy értesítettél, Luke - mosolygok rá hálásan, bár ő ezt nem láthatja, mivel még most sem néz rá. - Mondd meg neki, hogy amint lehet felhívom és egyeztetek vele egy időpontot.

- Értettem, asszonyom - mondja és távozik az irodája mélyébe ügyet se vetve rám.

Mi baja lett hirtelen? Haragszik rám valamiért?

Összezavarodva rázom meg a fejem és az előbb becsukódott ajtóra pillantok értetlen tekintettel. Úgy döntök figyelmem inkább a mellettem terpeszkedő barátomra fordítom, aki szüntelenül engem néz magyarázatra várva.

- Hol van Jennifer? Egész dögös kis pipi volt - utal a régi asszisztensemre, akit nemrégiben rúgtam ki, mivel nem látta el a feladatát megfelelően.