Randi a hegyekben

1 - Menj arrébb!

– De mi lesz a nagyival? – kérdezte Mangga őszinte kétségbeeséssel. – És én miért nem tudtam erről a költözésről? – Anya ideges volt, lépegetett a lánya mögött, aki úgy nézett ki, mint aki mindjárt elbőgi magát. – És mi van Negróval, hol fog élni?

– Mangga, kérlek! Legyél csöndben, csak pár percig! – könyörgött Anya. Már nem képes a feladatokra koncentrálni. Mi lett már bepakolva a mikrobuszba, és mi nem?

A közepes méretű koromfekete kutya megnyalta Mangga kézfejét, miközben csóválta a farkát.

– Jó kutya! – paskolta meg kobakját. – Vajon fogsz engem hiányolni? – A farok nagy köröket írt a levegőbe. Mangga lenézett a ragyogó fekete szemekre, s a szívét valami éles hasította ketté. Hogy elveszti a legjobb barátját.

Negró akkor került hozzájuk, mikor Mangga kilenc éves volt. Annyira apró volt, hogy mindig a bal zsebébe dugta, mikor kiment a játszótérre a gyerekeknek mutogatni. Nagyon büszke volt új barátjára, s állandóan együtt mentek mindenhova. De most... oly hirtelen... Mangga könnye túlcsordult.

A 78 éves nagymama csak ült a gangon. Nem beszélt. Nem nézett. Nem gondolkodott. Csak ott ült.

– Készen vagy? – kérdezte az új lovag. Anya átölelte Johny-Bondy-it (ahogy Mangga hívta), és megcsókolta az orrát.

– Váó, ez olyan romantikus! – morgott a tinédzser. – Játszd el a moziban is! – Anya beült a busz első ülésére.

– Gyerünk már! – és becsapta a kocsi ajtaját. Mangga szíve sírni kezdett. „Milyen kegyetlen!" – sziszegte, majd kiáltott:

– És a nagyi?

De az anyja csak integetett neki. A nagymama nem látta. Nem hallotta. Nem érezte.

Mangga fellépett a gangra. Előre hajolt, hogy megcsókolja a nagymamát; tenyerébe zárta ősz haját:

– Szeretlek!

* * *

A nap már narancssárga pizsamájában volt, amikor a busz leparkolt egy magas torony előtt. Mangga szája tátva maradt a meglepettségtől. Terpeszbe állt a ház előtt, és úgy nézett fel az egekbe. Hol van a legmagasabb pontja? A naplemente sugara egyre lejjebb úszott az üvegfalon, míg végül a felhőkarcolók dzsungelében elveszett.

Anya az elbűvölt lánya mellé állt és kérdezte:

– Hát nem elképesztő?

Ezer autó pöfékelt a mögöttük elhaladó főúton. Dudaszó fojtogatta a levegőt. Mangga tömören válaszolt:

– Hát nem.

* * *

A fürdőszobában babrált fésűjével.

– A város olyan unalmas – gondolta és a saját tükörképére bámult. – Hol vannak a barátaim?

Egy barna hajú lány volt a tükörben, hosszú, göndör tincsei voltak. Noha arca olyan szép volt, ám szomorú szeme semmi reményt nem ígért.

– Ők a zöld mezőn sétálnak, és éppen kukoricát próbálnak lopni – válaszolta a csinos lány. Mangga elmosolyodott. A közös csavargások...

– Levelet kell írnom nekik!

És úgy is lett. Leült az ágya szélére, és nekilátott a levelének.

...

* * *

...folytatódik...

☺

All right reserved! © Grembi MadiHun 2015

☺ ☺ ☺

Minden támogatást köszönök:

olvasást, szavazást (csillagocskák), követést!

☺