Randi a hegyekben

2 - Üdv!

További egy hét múlva egy levél fogadta az asztalán. A feladó: Josh. Megint Josh! „Miért nem Mark?" Nem bontotta fel, csak a történelem könyvébe csukta.

* * *

Az utóbbi hónap olyan zajosan telt, hogy az új iskolába menekülni örömteli esemény volt. Mivel jó alkalmazkodó, Mangga hamar talált új barátokat. Egy délután mind együtt mentek fel az új lakásba, s a három lány megcsodálta a gazdag felszereltséget. Egyikük közel állt a teljes falon üveg ablakhoz és élvezte a magasságot.

– 45 emelet! Még sosem láttam a felhőket felülről! Elképesztő! – Imádta ezt az otthont. Ott akar felnőni, ahol az utcán lévő emberek annyira, de annyira aprók, ahol a város zaja és bűze nem éri el. – Ó, te a napfelkelte varázsában élhetsz, ahol minden arc elhoz egy tiszta lapot, hogy újra teleírja, és a naplementéjében, ahol minden szem már lezárult, és kettesben maradhatsz a vörös koronggal, hogy mesélj neki bánatodról, örömödről, az álmaidról. – Hirtelen megfordult és extázisba esett. – Mangga, te olyan, de olyan szerencsés vagy! A szüleid a legjobb helyzetet teremtik neked, hogy sikeres nővé válj!

* * *

Egy vidám nap volt. A diáklányok a stílusos monumentális épületet lármás vidámsággal hagyták el.

– Menjünk ki a parkba sétálni! – mondták egyszerre.

Sok ember volt kint: fiatal anyák rendetlen gyerekekkel, öregasszonyok öreg kutyákkal, futók és kocogó sportemberek. Egy tanulócsapat piknikezett a park közepén. Egyetértettek velük, ez egy remek ötlet, tehát ők is kiültek a zöld fűre, de szendvics helyett fagylalttal. Ezután látogatást tettek a csúcs-otthonba.

A lányok telve voltak energiával, ezért sokat nevettek. Épp Activity-t játszottak, mikor Mangga mamája felbukkant.

– Ó, helló, hölgyek! – köszönt tréfásan.

– Anya, hadd mutassam be a barátaimat... – kezdte Mangga, de Anya rohant. Csak kapkodott és igyekezett hangosabban beszélni, mint a kamaszok:

– Enni és inni a szobákban tilos! – s felkapta a poharakat és kivitte a konyhába. Mangga keze felemelkedett, hogy segítsen, de ő gyorsabb volt. – Ha tévét akartok nézni vacsora közben – folytatta, miközben egy pillanatra sem állt meg –, azt a konyhában lehet, van ott egy kis tévé.

A fiatalok kezdték furcsán érezni magukat. Mangga mamája gyorsan mozgott és csak beszélt, beszélt. A kedve ugyan vidám volt, de figyelmeztetéseket kiabált.

– Baj, hogy itt vagyunk? – suttogta az egyik lány. Mangga rázta a fejét. És az anyja folytatta a kóválygást a nagy lakásban. A lányok leültek a bőr kanapéra, hogy bevárják a végét. Anya eléjük parkolt.

– Ezért nem eszünk a szobában: drága bútorok!

Cathy felállt:

– Bocsánatát kérjük, asszonyom!

Anya szemei kidülledtek:

– Ó, köszönöm!

Eddig nem tudták, vajon haragszik-e, most azonban a lányok azonnal érezték. A szőke ciklon vad szelet hozott magával. Mangga szégyellte magát a barátai előtt.

– Bocsi, csajok!

– Elmenjünk?

– Az jobb lesz, mint látjuk.

Együtt álltak fel, hogy otthagyják a zsémbeskedő nőt.

– Sajnáljuk, kedves asszonyom! – mondta Cathy őszintén. Egyenként mentek ki az ajtón. Mangga szomorúan szólt oda mamájának:

– Remélem, elégedett vagy!?

Gondosan becsukták az ajtót maguk mögött.

* * *

...folytatódik...

☺

All right reserved! © Grembi MadiHun 2015

☺ ☺ ☺

Minden támogatást köszönök:

olvasást, szavazást (csillagocskák), követést!

☺