Randi a hegyekben

5 - 2.

– Gyűlöllek! – sírt Mangga, s bevetette magát az ágyba. Miért hagyta el Mark? És miért nem szereti őt senki? Miért olyan fájdalmas az élet?

A délutáni érzésre emlékezett. Épp csak egy igazán rövid pillanat volt, ami felébresztette az éhséget a szeretettségre.

A szobája egy kis birodalom volt a praktikus bútorokkal. Hideg és meleg színek egyaránt voltak, mert bár Anya rózsaszínt akart, Johny-Bondy javasolta a kéket és a narancsot. Mangga már nem csecsemő, mondta. A rejtett LED-világítás a falon egy vékony vezetékben futott, hasonlóan a karácsonyi égősorhoz. Ez Mangga kívánsága volt. Éjszaka a kék és piros pontok elég fényt adnak, ugyanakkor nem bántó a szemnek. Mint most. Mikor a félig sötét szobában azok közt a kicsiny csillagok közt sírt.

– Miért? – ismételgette magát. Miért és miért. Nem tudott hinni benne, vajon akar-e még élni. Gyűlölte Johny-Bondyt a költözési ötlete miatt. Utálta Josht, mert bár hívta, Markról nem mesélt, tehát Mangga nem tudja, vajon becsajozott, vagy csak elfoglalt. És utálta Markot is, aki egyedül hagyta és nem is érdeklődött felőle többé.

A barna fürtök szétterültek a nagy fehér mackón. Hirtelen szorosan átöltelte.

– Hiányzol, Mark! – és a könnyei a medve nyakába potyogtak. – Gyere hozzám!

Eldöntötte, Josh levelét nem fogja elolvasni. Soha! És a fehér társat megcsókolta, majd megdörgölte az orrát. Na, még egy nagy ölelés!

– Mark, Maaark! – végül elaludt.

* * *

...folytatódik...

☺

All right reserved! © Grembi MadiHun (2015)

☺ ☺ ☺

Minden támogatást köszönök:

olvasást, szavazást (csillagok), követést!

☺