Randi a hegyekben

2 - 2.

Az iskola kultúrált volt, a tanárok szigorúak, a fiúk okosak. Mark nem hívta Manggát, nem hiányolta őt. Először ez fájdalmat okozott a szívében, de azután megértette, életének egy új szakasza kezdődött... a régi barátok nélkül, tehát Mark nélkül.

Esténként olykor lekapcsolta a lámpát, amikor egyedül volt otthon. Az üvegfalhoz lépett, és megpihent gondolataitól. Az erős fényű utcai lámpák mint valami gyenge gyertya lángjai hatottak a távolból. Kicsiny pontok szaladgáltak mint szorgos hangyák, akiknek a hátára bányászlámpát erősítettek.

– A fellegek feljebb laknak – mosolygott Mangga, s még befejezte –, itt a csillagok élnek...

És elmerengett a Tejúton, a galaxisokon. Hogy lehet, hogy a világ oly nagy, mindazonáltal ő mégis oly magányos? Hogy lehet, hogy számtalan naprendszer van, de az emberiség még nem fedezett fel más (idegen) élőlényeket? Vagy igen? Figyelte a végtelen eget – sehol egy felhő, bárhova csak néz, piciny fényt lát, mindegyik őrzi a maga titkát a fagy és sötétség mélységében.

– Hány történet kering arra?

* * *

Az idő hamar elszállt, észre sem vette, mikor Anya hazaérkezett. Hirtelen a fekete háttér vakította a szemét.

– Au! – visszafordult a szoba felé és mérgesen ránézett: – Anya, éjszaka van!

– Igazán? Akkor hogyhogy te még nem vagy ágyban?

Mangga összeszűkítette a szemét néhányszor.

– Igazad van, sajnálom! – és becsoszogott a szobájába. Kezdett elálmosodni, úgy gondolta.

Anya elnézte, ahogy a lánya az ágyba bújik. Közben meg akarta kérdezni, hogy hogy van, de Mangga eltakarta szemét az erős fénytől. Anya az éjjeli lámpára váltott.

– Ó, ne haragudj, kicsim! – mondta. Még szólni akart Manggának, hogy menjen pisilni, de ő nagyon gyorsan elaludt. Az ablaknál majdnem két órán át álmodozott.

* * *

Vasárnap reggel Johny-Bondy korán keltette kedvesét.

– Át kell mennem a szüleimhez, drágám, az apám egy könnyebb agyvérzésen esett át, anyám hívott az éjjel.

– És miért nem mentén rögvest?

– Fáradt voltam, nem vezethettem még két órát.

Anya felöltözött és kávét készített.

– Igen, ezt megértem.

– Nem tudom, mikor jövök vissza.

Anya nem válaszolt. Mit mondhatna?

– A legjobbakat kívánom! – csókolta meg végül a lovagot. – Légy türelmes velük. Anyukád kimerült lehet a nehéz napok után. Segíts nekik, amennyit csak tudsz, drágám!

– Te meg végre kialudhatod magad napközben! – Megpróbáltak mosolyogni a fáradt reggelen, de kellemesebb volt egymás karjaiba bújni. Anya úgy gondolta, nem, ő Manggával akar lenni. Saját maga is feszült volt mostanában.

* * *

...folytatódik...

☺

All right reserved! © Grembi MadiHun 2015

☺ ☺ ☺

Minden támogatást köszönök:

olvasást, szavazást (csillagocskák), követést!

☺