butterbeer

Hatodik - védőbűbájok

Hatodik

Az ajtó hangosan nyikorogva nyílt ki, majd egy elég furcsa, kissé dohos szag csapta meg orrukat. Odabent hatalmas sötétség fogadta őket, viszont a nyolc pálca elegendő fényt biztosított nekik. Lassan léptek be az ismeretlen helyre, szorosan egymás mögött. Egyikük sem szólalt meg, olyan csönd honolt az ismeretlen helységben, hogy csak ideges és egyben izgatott lélegzésüket lehetett hallani.

- Mégis, mi ez a hely? – kérdezte tagoltan és valamiért nagyon halkan Talia, aki óvatosan előrébb sétált.

Most már mind a nyolcan bent voltak, így a nyolc pálcából áradó fény szinte majdnem teljesen megvilágította az egész helyet. Úgy festett az egész. mint a Roxfort bármelyik része, csak borzasztó porosan, tele pókhálókkal. Olyan volt, mintha évszázadok óta nem járt volna itt egy árva lélek sem, mintha még a szellemek is messziről elkerülték volna ezt a részt. Egy hosszú folyosón álltak, az ablakok be voltak reszelve, az oldalt álló régi lovagi páncélok, ami a Roxfortban mindenhol megtalálhatóak, rozsdásan és nagyon rossz állapotban álltak helyükön, némelyiken sérülés nyomok is felfedezhetőek voltak. Néhol tönkrement bútordarabok feküdtek a földön, úgy tűnt, mintha régen egy hatalmas dulakodás vagy harc folyt volna itt. Még a falak is kissé romosak voltak, néhol kiesett a tégla, ott bizonyára nappal egy kevés fény szökhet be a folyosóra. A falon lógó festmények üresek voltak, csak a fehér vászon mutatta, hogy valaha itt is, mint a Roxfort többi helyén, díszes és mozgó festmények lóghattak. Sőt, a legtöbb vászon el volt szakadva, volt, amelyiket már csak a szentlélek tartott a helyén, sok a földön feküdtek ki tudja milyen hosszú ideje, érintetlenül.

Az egész hely hátborzongató volt. Nem csak a kinézete volt szörnyű, hanem dermesztő hideg lepte be a kastély falait. Itt nem volt semmiféle varázslat, ami meleget biztosított volna. Bár úgy tűnt, nem is volt kinek.

- Olyan, mint a Roxfort többi része... csak romosan – közölte Michael, aki éppen az egyik földön fekvő üres vásznat vizsgálgatta.

- Hát, erre magunk is rájöttünk – mondta kissé cinikusan Tabitha, majd értetlenül megrázta a fejét – A kérdés az, hogy mióta van ez itt és mi miért nem látjuk?

Talia egy fal előtt állt, egyik kezében a pálcát tartotta, a másikkal pedig óvatosan az ezeréves kőfal felé nyúlt, de mikor megérintette, semmi érdekes nem történt. Az egyik ablakhoz sétált, majd az azt lezáró gerendákat vette szemügyre, majd megfordult.

- Ezeket innen el kéne tüntetni. Van egy ötletem, de hogy megbizonyosodjak róla, látnom kell, mi van kint.

- Akkor állj arrébb. Ha rongálásra van szükség, Mr. Clifford a metamorfmágus rock sztár jelentkezik – tolta féle óvatosan a lányt, majd a pálcáját a gerendákra szegezte – Descendo!

- Hát, ez igen csak meglepő volt, nem tudtam, hogy ilyet is tudsz – mondta elismerően Nerina, arcán pedig egy óvatos félmosoly jelent meg. Mikey büszkén elvigyorodott, majd hátra ugrott, hogy Talia kinézhessen az ablakon.

- Ja, tudok átkokat és varázsigéket, csak sajnos, a tanárok nem értékelik sziporkázó tehetségem – lépett a lány mellé, hogy onnan figyelje Talia tevékenységét – Na, mit csinálsz, Ravensdale, ellenőrzöd a tájat?

Talia óvatosan hajolt ki az ablakon, miközben pálcáját addig a mellette ácsorgó Luke tartotta. Talia közben óvatosan az ablakpárkányra támaszkodott, majd kihajolt ablakon, miközben mind a kettő kezével kapaszkodott.

- Ahogy gondoltam – húzódott vissza, majd elvette a fiútól a pálcáját, aki, akárcsak a többiek, kérdő szemekkel figyelte – olyan védő bűbájokat szórtak rá, hogy nincs ember, se mugli, se varázsló, aki láthatná. Teljesen láthatatlan és az egész a Tiltott Rengeteg területén van. Fogalmam sincs, mekkora ez a hely, de az biztos, hogy a fák sűrűje remek helyet biztosít neki, hogy ne legyen senki, aki véletlen beleütközne. Bár, azt is megkockáztatom, hogy még az sem történne meg...- magyarázta