harmadik

219 19 0
                                    

harmadik

Az idő valahogy mindig sokkal gyorsabban telik a Roxfortban – persze nem vizsgák idején. Az ember az egyik pillanatban még a tanévnyitó vacsorán ül, unottan hallgatja végig az első évesek beosztási ceremóniáját, fáradtan beleesik az ágyába, majd másnap reggeli közben megkapja az arra a tanévre vonatkozó órarendét. Hatodévesként ez az egész már egy jól berögzült szokás, amolyan rutin. Azonban ez a tanév egy újdonságot is rejt magában. Ha hatodéves vagy, túl vagy az első igazi megmérettetésen, az RBF vizsgákon. Viszont, ilyenkor kezdődnek csak az igazi nehézségek. Hatodévesként nekiállhatsz tanulni a következő évedben rád váró RAVASZ vizsgákra, utána kikerülsz a sokat emlegetett nagybetűs életbe, ahol kezdened kell magaddal valamit.

És nekem ötletem sincs, mit fogok magammal kezdeni. A többiek szerint nekem könnyű dolgom van, az anyám, Dawnelle Dericett a minisztériumban dolgozik, mint miniszteri tanácsos, már bebiztosított helyem van ott. Ez tévedés. Először is, akkor se használnám ki ezt a lehetőséget, ha ez lenne az utolsó esélyem az életben maradáshoz, vagy ha maga az anyám kényszerítene. Lehet, nem tudom, mi lesz velem a Roxfort után, de abban biztos vagyok, hogy magam fogom elrendezni az életem, és azt a magam módja szerint fogom élni.

Ezért volt nehéz kiválasztani azt a tantárgyat, amiből RAVASZ vizsgát fogok tenni. Igaz, az RBF vizsga eredményeim ki is zárnak pár lehetőséget.

Sikeres vizsga:

Kiváló (K)

Várakozáson felüli (V)

Elfogadható (E)

Sikertelen vizsga:

Hitvány (H)

Borzalmas (B)

Troll (T)

Tabitha Deanne Keller vizsgaeredményei:

Asztronómia: H

Átváltoztatástan: E

Bájitaltan: K

Bűbájtan: V

Gyógynövénytan: E

Jóslástan: H

Legendás lények gondozása: E

Mágiatörténet: V

Sötét varázslatok kivédése: K

- Én erre nem lennék olyan büszke, Ms. Keller – az ismerős rideg hang rángatott ki gondolataimból. Bájitaltan tanárom, aki egyben a házvezető is, Piton Professzor állt asztalom felett. A papír az ölemben feküdt, megint azt tanulmányoztam bájitaltan óra kellős közepén – Tudja, az órámon nyújtott teljesítménye idén sem változott. Azonban, még így sem olyan meglepő, hogy egyáltalán képes volt ilyen jó eredménnyel zárni az ötödik évét. Azonban, idén kérem mellőzze ezt a fajta hanyagságot, mert kezeskedek arról – vette el a kezemből a vizsgaeredményeimet tartalmazó levelet -, hogy a jövő tanévi vizsgája nem lesz ilyen sikeres. Azonban, mint látom, a többi eredménye már jobban illik órai aktivitásához, ami gondolom, az ittenihez hasonló lehet.

A lapot visszaejtette az asztalomra, majd elsétált mellőlem. A tekintetemmel követtem, ahogy a tanári asztalhoz sétált, letette maga elé a tankönyvet, majd ránk pillantott.

- A bezoárról már számtalanszor hallottatok. A mai órán megint erről fogunk tanulni, mert rengeteg olyan tulajdonsága van, amiről még nem tudtok. Lapozzatok a százhetvenkettedik oldalra. Miután elolvastátok, lapozzatok kettőt, majd az ott található bájitalt készítsétek el a megadott recept szerint. Jó munkát.

butterbeerWhere stories live. Discover now