A Boldogító Gyilkosság

1. rész

Menyasszony a háznál

Janet Grayt Február 12.-én találta holtan barátnője. Kihűlt, merev teste a nappali közepén feküdt. Esküvője előtt 2 nappal érte utol a halál, így a fiatal jogászt, Heinrich Schrödert erősen megviselték a történtek. A kis városban, Hilltownban hamar eljutott mindenkihez a hír. Janet családjában egyedül lánytestvére, Jennifer kapta meg az üzenetet a menyasszony haláláról.
Az esküvő megszervezése már nem jelentett akadályt. A gyilkosság előtt 2 héttel minden el volt intézve. Mindenki izgatottan várta a nagy napot Hilltownban, hiszen nagyon ritkán volt a városban esküvő. A legtöbben inkább nagyobb városokban tartotják meg a ceremóniát. De vannak olyanok, akik össze se házasodnak. S pontosan ezt akarta elérni Barbara Schröder, Heinrich édesanyja. Janet ki nem állhatta anyósát, és ez az érzés kölcsönös volt. Nem akarta elhinni, hogy az ő okos és megfontolt fia egy ilyen jöttment nőszemélyhez akar hozzámenni. Mindent elkövetett annak érdekében, hogy szétválassza őket. Ahol tudott, mindig belekötött Janetbe:

- Mi ez? – förmedt Janetre Barbara.

- Ez pásztorpite, kérem. – felelte Janet. – Tudja, minden szerdán ezt ebédelünk. Csak sajnos nem volt annyi bors itthon, mint amennyi kellett volna. - Az most egyáltalán nem érdekel, drágaságom! A darált hús! Na, arról már lehet beszélgetni! – mutatta tányérját Barbara.- Tisztára nyers! Ezt nevezed átsültnek? Annyi borsot szórtál bele, hogy majd megfulladok! Meg akarsz ölni?

- De hát az előbb mondtam, hogy nem volt itthon elég bors! – háborodott fel Janet.- És miért ölném...

- Szóval nem volt elég, te szemtelen? Mert mintha ettől a mennyiségtől nem tudnék megfulladni, mi? Bár szerintem amennyi sót beleraktál, attól hamarabb fel tudnám dobni a talpam! Édes istenem, Heinrich! Egy olyan nőszemélyhez mész hozzá, aki nem csak, hogy főzni nem tud, de még meg is akarja ölni édesanyádat!

- Megnyugodhat, hogy mindig ugyan úgy csinálom a pitét! Egyébként is, Heinrich szereti, amit főzök. Igaz, édesem?

- Hm? – hümmögött teli szájjal Heinrich.

- Na, jól van, - törölte meg száját Barbara, majd erőteljesen eldobta szalvétáját.- köszönöm szépen, én ilyen összecsapott ételt nem vagyok hajlandó enni! Remélem az esküvő után meg tanulsz rendesen főzni! – ment ki az ebédlő ajtón, majd a bejárati ajtó csattanása hallatszott.

Ilyen kis összeütközések naponta legalább 3-szor fordultak elő. Barbara kb. 1 éve vesztette el férjét. Egyedül lakott Cambdrigeben, míg a bank el nem tulajdonította férje örökségét, a családi házat. Ekkor fia fogadta be otthontalan édesanyját. Barbara úgy tervezte, ha Hilltownban talál egy olcsó, takaros kis bérletet, azonnal elhagyja a pár otthonát.

Az ilyen helyzetek után Janet nagyon várta a keddi napokat, hiszen minden kedd délutánján Mary Maloneval találkozott. Mis Malone nemes családból származott, Hilltown leggazdagabb úriasszonya. Középkorú, gömbölyded, mosolygós nő. Mosolygós és boldog énjét az alkoholnak köszönhette. Erős alkohol problémákkal küzd, amivel elvonó kúrára jár. De mikor barátnőjével találkozott, akkor nem bort, hanem teát ittak, és süteményt ettek.

A városban mindenki tudta róla, hogy ő az igazi pletykafészek, akitől bátran lehet kérdezni. Maryben nem áll meg a szó, még ha nagyon erőlködik is. A friss pletykákat általában Janetnek mondta el, de ha éppen nem találkozott vele, akkor vagy ismerősének, vagy pedig a különleges eseményeken híresztelte el a dolgokat.

Ami a bornál kedvesebb neki, azok a madarak. A Malone családnak régen nagy madárkereskedése is volt, ahol madártenyésztéssel is foglalkoztak. Malone kisasszony minden olyan dolgot megvesz, ami a madarakhoz kapcsolódik. Egyetlen madara Pinky, akire úgy vigyázz, mintha az saját gyereke lenne.

Mary Malone mindig is Janet segítségére volt. Tanácsokat adott neki mindenben, elszórakoztatta őt, megnevettette. Az utóbbi hetekben Janettel természetesen csak az esküvőről tudtak beszélgetni:

- Nos, drágám, hogy halad a szervezés? – kérdezte lágy hangon Mis Malone.

- Remekül! Már a legtöbb dologgal végeztünk is. – mondta lelkesen Janet, és belekortyolt a gőzölgő teába – Csak a menyasszonyi ruha...

- Jaj, drágám, csak tán nem az zavart, hogy nem Én kísértelek el? – mondta bűntudatosan Miss Malone.

- Nem, nem... dehogy is... - szorongatta Janet teás csészéjét. – Csak tudod, az anyósom örömmel vállalta, hogy elkísér ruhát választani.

- Istenem már megint mit tett az a szörnyeteg? – tette mellkasára kezeit Mis Malone.

- A szokásosat, annyi ruhát felpróbáltam, és abba mindegyikhez volt hozzáfűzni valója. „Ebben kövér vagy! Jaj, de hát ebben is! Le kéne fogynod! Ezt a ruhát nem veheted fel az esküvőre! Nehogy szégyent hozz ránk, te gyerek! Jézusom! Ebben ráadásul még ronda is vagy!" Úgyhogy nem sikerült még ruhát választani – sóhajtott fel Janet. – A következőre ugye te kísérsz el?

- Persze, drágám, hogyne! Csak majd mond meg mikor, és akkor úgy igazítom a napom! – mosolygott Mis Malone, majd ideges fejet vágott. – Figyelj, én már mondtam neked, hogy mond meg neki a magadét és dobd ki a lakásból. – mondta szigorúan, s süteménnyel kínálta Janettet.

- Tudom. – Janet levett egy teasüteményt a tálcáról – De hogy dobjam ki, mikor Heinrich édesanyja és még albérletet se talált magának, ahol le tudná hunyni szemét.

- Én mondok neked valamit. – nézett élesen Janet szemébe Miss Malone – Az a vén tyúk nem fog találni albérletet, mert nem is keres szerintem!

- Miből gondolod ezt? – kérdezte kíváncsian Janet.

- Drágám, nyisd ki a szemed! – mondta komolyan Miss Malone – Hilltownban már rég találhatott volna albérletet, ha akar. Csak azért van még nálatok, hogy piszkálhasson téged!

- Nem tudom... lehet. – mondta idegesen Janet, s megette süteménye utolsó darabját.

- Én a helyedben rajta tartanám a szemem...