Happy Beginnings |Larry Stylinson|

Season 1, Episode 1. How I met Him

Mindenkinek megadatott az, hogy az első találkozása az igazival úgy történt, hogy romantikusan esett meg a dolog, az a tipikus "aww" sztori. Mindenki úgy látja a találkozásukat, mintha tökéletes lett volna, noha erről szó sem volt. Vagyis, persze! Biztosan megvannak azok a nyálas, klisés jelenetek egyeseknél, ki ne ismerne olyan galambokat, amik egymás csőréből táplálkoznak, mert annyira nem ismerik a személyes tér fogalmát. De az én történetem nem éppen így történt.

Semmi baj nem lett volna külsőre( alacsony, barna, jólfésült haj, kék szempár, cuki mosoly, vézna testalkat(pff...)), megadatott, hogy belsőre már egyáltalán nem voltam annyira nagyszerű, mint a kinézetem. Pofátlanul ügyetlen személyiségem az őrületbe kergetett, és nem csak engem, de mindenki mást a környezetemben. Épp ezért esett meg az, hogy amint lehetett, anyám inkább koleszbe küldött, mintsem hogy tovább maradjak otthon. Köszi, anyu!

Az utolsó nyaramat töltöttem szeretett otthonomban. Drámaira vettem a figurát, és mindentől jól elbúcsúztam: a földszint, az emelet, a tv, a klotyó(erős kapcsolat fűz hozzá). Néhányszor megesett, hogy elvittem a húgaimat vásárolni, vagy éppen megnézettem velük egy-egy disney mesét, csak hogy együtt lehessünk. Oh, igen, imádtam a disney meséket. Örök kedvencek, sosem lehet kinőni belőlük. Néha elmerengtem azon, hogy milyen romantikus lenne, ha egy bálban elveszteném a konverz csukám, vagy belefulladnék egy megrágott almacsutkába, de hercegem nyelve kikotorná a torkomból a darabot, mármint khm... megcsókolna.

Komolyan véve a dolgokat, igen, tényleg vágytam már rá, hogy megtaláljon az én hercegem. Nos, meg is talált, bár egyáltalán nem rá számítottam, és inkább volt első látásra félelem és un szimpátia, mintsem szerelem. És nem, ez nem vicc.

Esős nap volt. Szépen a fejünkre szakadt az ég, fújt a szél, tökéletes kombó. Az idő este tizenegy fele járt, de a kertvárosban csak a mi házunkban volt feloltva lámpa, mindenki más inkább elment aludni az időjárás rosszkedvére hagyatkozva bizonyára. Mi jól elvoltunk. Anyu, Johannah Tomlinson nyugalmasan a tévét nézte, miközben mi mellette voltunk. Tehát mindenki a nappaliban nyomult. Húgaim, Lottie, Fizzy, Phoebe és Daisy összeszövetkeztek ellenem, és elkezdtek megalkotni nőnek. Kivasalták a hajam, kaptam szemfestéket, szempillaspirált, púdert és még ki is lettem rúzsozva. Ezután kaptam egy lenge, női rózsaszín fölsőt és egy egészen szűk fehér nadrágot, ami nem csak a hátsómat emelte ki, hanem... nos... Megszenvedtem. Csaknem a szemöldökömet is kiszedték. És aztán majd elfelejtettem! Manikűröztek is. Pólóhoz passzoló rózsaszín lakk pihent a rövid körmömön.

A tükör előtt illegettem magam, azon gondolkozva, hogy most tetszik e a látvány, avagy sem, amikor is csengettek. Anyu felállt, s hagyva az x faktort, elment, hogy ajtót nyisson. Mielőtt még meglepődnétek a következő történésen, elmondanám, hogy anyám túlságosan jószívű és próbál mindenféleképpen segíteni másokon. Bár kicsit meglepődtünk, számítottunk rá, hogy nem egyedül tér vissza a nappaliba.

Egy magas srác volt a nyomában, göndör, barna haja kicsit megázott, de bizonyára a fekete bőrdzsekijével védte magát. Komor, zöld tekintetével figyelt minket, és ezért is felejtettem el jobban szemügyre venni őt. És ezzel rontottam el azt, hogy romantikus kezdet legyen, ugyanis így nem vettem észre dús ajkait, finom arcvonásait, és sötét stílusát. Oh, nem, nem ez rontotta el. Teljesen lesokkolódtam, hogy nő énemet észrevette egy idegen. Az agyam kikapcsolt, csak valami sziréna szólt vészjelzőként a fejemben, de ledermedtem ott, ahol voltam.

- Gyerekek, Harrynek lerobbant a kocsija, és a tömegközlekedés ilyenkor már nem sűrűn jár. Marad estére. - közölte kedvesen, de hangsúlya elárulta, hogy ellentmondást egyáltalán nem fogad el tőlünk, mondván, ne legyünk önzők, segítsünk a rászorultakon. Ekkor a görög istenhez fordult mosolyogva - Máris keresek neked valami kényelmes, száraz ruhát és törölközőt, hogy lefürödhess. - mondta, s már el is ment.

- Remélem, van férfi öltözék is. - jegyezte meg az idegen rám nézve. Elvörösödve süllyedtem a földig, az alá, keresztül a pokolig, eljutva a senkik gödréig. Csak nyeltem, kényszerítettem magam, hogy végre megmozduljak. Sikeresen elindultam, egy szót sem szólva. Kikerültem őt, kerülve gyönyörű tekintetét, s megszaporázva lépteimet siettem fel a lépcsőn. Természetesen itt kellett hangosan felbuknom, de vissza sem nézve rohantam tovább. Banyek!

Mikor beértem a szobámba, magam után becsaptam az ajtót. A szívem a mellkasomban zakatolt, arra figyelmeztetve, hogy mindjárt elvisz egy szívinfarktus, de szerencsére lenyugodtam, és inkább nekiálltam levakarni a képemről a sok sminket. Sok időbe telt, plusz még az is, amikor kiszenvedtem magam abból a nadrágból. Felvettem egy melegítőnadrágot és egy tanktoppot pizsama gyanánt, aztán erőt vettem magamon és elhagytam a szobám nyugodalmas környezetét. Éhes voltam, az éhség pedig nagy úr. 

Csakhogy ekkorra már senki sem volt lent, úgy tűnt, mindenki elvonult a saját szobájába. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, s a konyhába léptem. Hozzáláttam éjszakai nassolnivalómnak: chips, kóla, puszedli. És megfordultam.

Ijedtemben összerezzentem, ahogy a sötétben megláttam egy alakot. Csaknem összeszedte a lelkem a sátorfáját, hogy magamra hagyjon eme horrori pillanatban, de szerencsére hamar felmértem a helyzetet, és rájöttem, hogy egy vadidegen tartózkodik a házban. Nem nyugtatott meg a tudat.

- Szia. - köszörültem meg a torkomat.

- Nagyon csinos voltál. - jegyezte meg komoran, s bár nem hallottam ki a hangjából, valahogy éreztem, hogy gúnyos a mondata. Miért is ne lett volna? Kihúztam magam, és összeszedtem minden lelki erőmet, magabiztosságomat. Az én házamban ugyanis senki sem fog belőlem tréfát űzni!

- Valakinek legalább a női holmik is jól állnak. - vágtam vissza, nem éppen a legokosabban. Szerintem, az agyam homlokon vágta magát, összepakolt pici bőröndjébe és felmondott. Azóta totál üres minden.

- Nem lennék rá egészen büszke. - hümmögött Harry, idegességemben pedig egy vonallá préseltem az ajkaimat, s miközben elhaladtam mellette, kicsit meglöktem a vállammal. Nem volt jó ötlet, reflexszerűen nyomott az ajtófélfának visszavágásul. Teste az enyémhez préselődött, éreztem a leheletét. Oly könnyeden vette a levegőt, miközben az enyém csak egyre jobban felgyorsult. Felnéztem, bár szinte alig lehetett látni valamit.

- Engedj el. - suttogtam. Teljesen összezavarodtam, nem tudtam, félek e tőle vagy sem, kell e egyáltalán félnem. Lassan eltávolodott tőlem. Egy szót sem szólt, el is fordult. Hallottam, ahogyan mély lélegzetet vett, de nem törődtem vele. Minél hamarabb a szobámban akartam tudni magam, ezért sietve elhagytam a helyiséget. 

A szobámba érve azonnal egy széket támasztottam a kilincs alá - valahova elgórtam a kulcsomat. Zihálva a hajamba túrtam. Mi van, ha ez egy érzelmileg ingatag, dühkezeléssel szenvedő fazon, aki valójában a házunkban ólálkodik, ki is rabolhatna minket, vagy legrosszabb esetben meg is gyilkolhatja az egész családot. Rosszabbnál rosszabb ötletek voltak a fejemben, és muszáj volt kiderítenem, hogy mit akar!

Elhagytam a szobámat. Úgy gondoltam, a vesztembe rohanok. Talán már lent élezi a késünket...

De semmi ilyesmit nem hallottam, sőt, feloltva a villanyt kiderült, hogy Harrynek nyoma veszett. Mielőtt még pánikolva rohantam volna fel a hálószobákba benézni, az ablakon keresztül láttam, hogy egy autóban ég a lámpa, és van bent valaki.

Zuhogott az eső, rajtam pedig nem volt semmi más, mint melegítő és tanktop, méghozzá a legközelebbi esernyő is rózsaszín volt, de kimentem. Kérdés nélkül ültem be az anyósülésre, és meg ijedtem Harry meglepett tekintetétől.

- Oké, rosszul kezdtük. - mondtam - Ha őrült vagy, vagy gyilkos, akkor most élnék a menekülés lehetőségével, de ha semmi ilyen gondod nincs, akkor... - felsóhajtottam. Anyu teljesen kiakadna rám, ha megtudná, Harry miattam töltötte a kocsijában az estéjét - Gyere vissza. - nyögtem ki.

Halványan elmosolyodott, aminek következtében gödröcskék jelentek meg az arcán. Végül mégis bejött, hogy a nappaliban lévő kanapén hajtsa álomra a fejét, én pedig a szobámban gondolkoztam azon, hogy nem válaszolt arra, hogy gyilkos e, vagy sem, őrült e, vagy sem.