Happy Beginnings |Larry Stylinson|

Season 1, Episode 7. My Guardian Angel(s)

**Tudom, tudom!!! Legmaxabb tegnap kellett volna felraknom ezt a részt, sajnálom. De szerdán vizsgám lesz úgyhogy kívánjatok sok sikert! Ha tetszett a rész, vote, komi, share, love! **

Megszenvedtem az első hetemet. Nem kíméletes a gólyalét, bár ezt mindenki tudja. De ennyire még sosem volt borzalmas, mármint nekem eddig nem. Mint már tudjátok, minden azzal kezdődött, hogy beleütköztem az iskola egyik legmenőbb csajába, összekenve a ruháját és ezáltal felkeltve haragját, amit úgy vettem észre, senki sem kívánt magának. Úgy tűnt, a legrosszabb emberrel húztam ujjat, és senki nem állt mellettem.

Először is, másnap, amikor már csaknem beléptem a suli kapuján, két felsőbb éves srác nyakon öntött egy vödörnyi vízzel. De az nem csak sima, egyszerű víz volt. Nem csak fagyoskodtam, de még hal szagú is lettem. És amikor történt az eset, láttam, ahogy Taylor az iskola területéről mosolyogva figyeli az eseményeket. Gondoltam oké, megérdemeltem, kvittek vagyunk. Bár aznap nagyon magamba roskadtam, hisz mindenki került, amiért büdös voltam és a tanári kartól kellett kérnem egyen tornaruhát, hogy ne fázzak meg. Az egyetlen jó dolog az életemben Cat volt, hisz ő mindennek ellenére is velem, valamint mellettem maradt minden percben. Hiába mondtam neki, hogy nyugodtan mehet, keressen másokat, barátkozzon, stb, ő nem tette. Azt is mondta, hogy nem zavarja, hogy szaglok, mert idővel megszokta. 

Szerdán próbáltak sokan kibuktatni, a folyosókon sétálva nekimentek a vállamnak, nekem lökdösték egymást. Úgy állították be, mintha a véletlen műve lett volna, hogy aznap mindenki semmibe vett, de én tudtam, hogy emögött mind az a szemétláda Taylor állt. Egyszer odáig fajult a dolog, hogy csaknem legurultam a lépcsőn. Cat ragadta meg a karomat, megállítva, hogy felessek akkor. Mondta, hogy ez már cseppet sem vicces, jobb lenne szólni egy tanárnak, de én nem akartam. Úgy gondoltam, hamarosan vége lesz mindennek, és el lesz felejtve a dolog. 

De negyednap sem lett jobb. A fél napot bezárva a szekrényemben töltöttem az egyetemen, ugyanis mikor reggel abban keresgéltem, valaki belökött és becsukta az ajtót. A takarító segített kiszabadulni végül. Aznap délután már Zayn kérdezősködött tőlem, hogy mi a jó ég történik. Így hát elmeséltem neki mindent, mire a végén megkérdezte, hogy megverje e Taylort. Felnevettem, bár csaknem elsírtam magam. De mégis próbáltam magam tartani, és megcsóváltam a fejem. Zayn végig azt mondta, hogy mennyire egy rohadék lehet az a Taylor. Jól esett, hogy mellettem állt ő is, és nem csak Cat. 

Azonban a péntek mindent betett nálam. Pedig az egész napon nyugisan telt az egyetemen, és úgy hittem, végre vége. Gyanakvás nélkül tengettem a perceimet, mindaddig, amíg Zayn-nel a kolesz felé nem vettem az utamat délután. Az udvaron megdermedtem, megfagyott bennem a vér. Az épületre papírokat tettek, melyből sok példány a földön hevert a nevemmel, a telefonszámommal, és egy szöveggel, hogy mindent elvállalok. Persze ez a rész sokkal trágárabb szavakkal volt ellátva, sokkal durvábban célozva a dolgokra. És szörnyen sokan álltak az udvaron, tanulmányozva a lapot. Voltak, akik rám néztek. Akkor azt hittem, összeesem. 

Zayn összepréselte ajkait. Megragadta a karomat, és visszafele kezdett rángatni. Én csak botladoztam utána. Fájt a fejem a visszafojtott könnyektől, melyek már a látásomat homályosították. Cat-be is belefutottunk, szobatársam elmorogta neki, hogy ma mit tett Taylor. Cat kérés nélkül csatlakozott hozzánk. Éppen akkor értünk az iskolához, amikor Tay kilépett az ajtón. Voltak diákok az udvaron, de ezzel Z nem törődött. 

Zayn elengedett, de megállás nélkül haladt tovább, egyenesen Taylor felé haladva. Meglökte őt, üvöltözni kezdett. És én meg összezuhantam, minden sérelmem, amiket abban az egy hétben szereztem, könnyekként törtek ki belőlem. 

Amíg Zayn leüvöltötte a lány fejét, Cat bevitt a suliba, elkísért a mosdóig, de ott az ajtóban megállt, nem jött be a fiúvécébe. Beléptem, magam után becsuktam az ajtót, és a földre roskadva zokogtam tovább.

- Hé... Hé! - sietett hozzám valaki. Az ismerős mély hangjáról azonnal felismertem őt. Harry homlok ráncolva térdelt le hozzám, érdeklődve fürkészte az arcom, hogy megtudja, mi is történhetett - Louis...

- Hol voltál eddig?! - üvöltöttem rá kétségbeesetten - Ha a kib*szott hősöm vagy, hol a k*rva életbe voltál?! - tört ki belőlem minden. Persze nem akartam igazából hibáztatni, de akkor érthető volt a kifakadásom - Hol voltál? - húztam össze magamat, és lehajtottam a fejemet. 

- Louis? - szólt be Cat az ajtó túloldaláról, amire Harry felkapta a tekintetét. Felállt, kinyitotta az ajtót, és elmeséltetett a lánnyal mindent, ami történt velem. A felsőbb éves keze ökölbe szorult, máris éreztem a feszültséget a levegőben. 

Harry ellenkezésem ellenére talpra állított.

- Szedd össze magad, hallod? - szólt rám idegesen, erősen megragadta a vállaimat. A szemébe nézve úgy éreztem, hogy csak hozzá akarok bújni valakihez, hogy az a valaki megnyugtasson. De ő nem tette. Mert a vigasztalás nem volt megoldás. Bizony fel kellett tápászkodni és szembe nézni az élettel, megmutatni, hogy velem aztán senki sem b*szakodhat!

Megtöröltem az arcom, mély levegőt vettem. Így léptünk ki az udvarra, ahol Taylor és Zayn veszekedett egymással, de minket látva mindketten elhallgattak. Amit megtanultam az észrevételeimből, az az volt, hogy Harry is a nagymenők közé tartozott, és az ő szava nagyon is sokat számított. És ahelyett, hogy hagyott volna érvényesülni (bár ötletem nagyon nem igazán volt, hogyan álljak szembe Taylor-ral), ő lépett előre, és hűvös magabiztossággal kezdett el beszélni, rávilágítva a helyzetre. Kérdezte, vajon ő hogyan érezné magát a helyemben, és Harry elmondta, hogy ő is könnyen pokollá teheti Taylor éveit, ha nem vigyáz magára. 

- És ne felejtsd el a szórólapokat a koleszben! - mondta Zayn, mikor úgy tűnt, a végéhez ért a megbeszélés.

- Bármi is legyen azon a szórólapon, szeretném, ha eltűnnének holnapra. - fejezte be mondandóját Harry, és elfordult Taylortól, aki dühösen vette a levegőt, és érezvén vesztét fordult meg indulatosan és elsétált a barátnőivel.

- Hali. - lépett oda a négyesünkhöz az a srác, akivel hétfőn találkoztam a mosdóban. Ahogy rám pillantott barna szemeivel, kérdőn felvonta a szemöldökét - Lemaradtam valamiről?

- Igen. Én is. De vége van. - felelte Harry tömören - Na jó, menjünk haza. - biccentett - És mivel mindenki a kolesz felé tart, együtt megyünk. - közölte a tényeket, s mivel volt, aki nem ismerte a másikat, először bemutatkoztunk egymásnak és elindultunk. Kiderült, hogy a harmadikos fiút Dylannek hívják, és Harry haverja volt. Amit észrevettem, az Cat szemének megcsillanása volt, ahogy Dylanre pillantott. 

Amikor a koleszhoz értünk, Harry leguggolt, és a kezébe vett egy szórólapot a földről. Az állán végigsimítva olvasta el. 

- Szabad vagy a hétvégén? - kérdezte, én meg felháborodva vörösödtem el. Azt hiszi, hogy a szórólap nem kamu?! Na ide figyeljen... - El kéne menned venni egy új SIM kártyát. - javasolta, ahogy felállt. Oh... Hogy az... Oké...

- Oké. - bólogattam, hangosan kimondva a gondolatom utolsó szavát. Harry sóhajtva nézett rám, tehetetlenséget olvastam ki tekintetéből. Nem tudta, mit mondjon, ezért inkább én szólaltam meg - Kösz. - suttogtam neki. Megemelte fejét, halványan rám mosolygott.

- Sz*rd le ezt a hetet. Mostantól nem lesz baj. - kacsintott rám, végül Dylan-nel besétáltak a kolesz ajtaján.