Happy Beginnings |Larry Stylinson|

+ Season 1, Episode 20. An old and beautiful Memory

**Most egy olyan résszel szeretnélek titeket megajándékozni, mely a ténylegesen jelenben játszódik, hisz ugyebár Louis ezt a sztorit mind meséli. Szóval értitek. :D Hogy nem a múltban fogunk játszódni most, hanem Louis jelenében. Azért hozakodtam elő ezzel az ötlettel, mert szüneteltetni fogom a történet írását. Ezt azért is teszem, mert szeretnék jobban fókuszálni a tanulásra, a 17 vizsgámra, ami még előttem áll. Remélem, imádkoztok értem! :D Lehet, hogy hébe-hóba írok egy-egy részt, de majd eldől, mi lesz.**

- Szombat van! - kiáltotta egy vékony, gyermeki hang valahonnan a szobán kívülről. 

Louis fáradtan nyitotta ki a szemeit. Kutyaugatás, gyermeki kacaj, mely kiszakította őt színes, boldog álmaiból, bele a valóság kissé zord mivoltába. Mély levegőt vett, nyújtózott egyet, majd elterült a két személyes, puha ágyon, melyben csak ő egyedül feküdt. Végigsimított arcán, borostája sercegett ujjai alatt. Meg kell borotválkoznia, ez volt az első gondolata a mai nap. Megdörzsölte szemeit, majd az ajtó felé pillantott, mikor hallotta a csattogó hangokat közeledni, melyek arra a következtetésre juttatták őt, hogy golden retriever fajtájú legjobb barátja éppen rohan a szőnyegtelen padlón. Hamarosan fel is bukkant az aranyszőrű jószág, bár ahogy be akart fordulni a szobába, kissé tovább csúszott a parkettán. Jókedvvel és nagy lendülettel ugrott rá az ágyra a férfi mellé. Szokása mindig így köszönteni reggel a gazdáját.

- Jól van, jól van, Bailey. - próbálta az ebet magától távol tartani Louis, hogy az ne nyalja össze az arcát. A következő pillanatban valami nagy huppanást hallottak, így mind a ketten az ajtó felé tekintettek, ahol a négy éves Logan elesett, de sírás nélkül felállt, kezében a pórázzal - Jól vagy?

- Igen. - kacagott a fiú - Meg kell sétáltatni.

- Meg kell sétáltatni Bailey-t. - ismételte meg a mondatot Louis bólogatva. 

Miután mind a ketten felöltöztek, és a férfi megborotválkozott, rátették Baileyre a pórázt, és elindultak a legközelebbi parkba sétálni. A nyári nap kellemes hőt nyújtott, és szerencsére még a szél sem fújt. Louis egyik kezében a pórázt tartotta, míg másikban fogta Logan kicsi kezét, és mindeközben szájából kilógott füstölgő cigarettája. 

- Ha nagy leszek, bolttulaj leszek. - magyarázta a fiú komolyan.

- Igen? És mit fogsz árulni? - kérdezett rá a férfi.

- Lufit. - felelte a kérdezett őszintén. Louis kíváncsian, homlokát ráncolva nézett le rá, szélesen elvigyorodott a hallottakra.

- Meg fogsz belőle élni? 

- Igen. - bólogatott a gyerek kuncogva.

- Tegnap még szakács akartál lenni. - jegyezte meg a férfi, jót derülve a fiún, aki gondolkozni látszott, majd előhuzakodott a legjobb válasszal, miközben a távolba merengett.

- Az a múlt. 

- Oh, értem. - nevetett Louis, s figyelmetlensége miatt Bailey kirántotta a pórázt a kezéből, és loholni kezdett a sétáló emberek között. Lou felsóhajtott, a mellettük lévő kukán ráérősen elnyomta a cigijét és kidobta, majd hirtelen váltott a tempóján, és kapkodva felkapta karjaiba Logant. Futásnak eredt a kutya után, miközben a fiú az eb nevét kiáltozta. 

Bailey hamarosan megállt egy hozzá leguggoló nő miatt, ezáltal Louis-ék végre beérhették őt. A férfi kicsit zihált, ahogy letette Logant a földre, az pedig lelkesen megölelte a nőt.

- Eleanor! - köszöntötte őt boldogan.

- Hali. - nevetett El - Elkaptam a szökésben lévő ebet! - nézett fel mosolyogva a férfire.

Az eset után Louis és Eleanor a játszótér szélén lévő egyik padnál foglaltak helyet, mellettük Bailey-vel, aki kíváncsian nézte, ahogy Logan a többi gyerekkel játszadozott. Bailey-t egyáltalán nem érdekelte az, hogy a felnőttek az élet nagy gondjairól beszélgettek e, vagy sem, teljesen lekötötte őt a sok kicsi ember látványa, akik nevetve rohangáltak össze-vissza nem messze tőle. 

- Oké, ettől el fogod dobni az agyadat! - fordult felé Eleanor izgatottan, majd felemelte bal kezét. Gyűrűsujján egy gyönyörű gyűrű díszelgett, csillogott, ezzel mindent elárulva, hogy mi történhetett a nővel azóta, mióta a legutóbb találkozott a legjobb barátjával.

- Na, ne! - vigyorodott el Louis meglepetten - Megkérte a kezed? Te jó ég, gratulálok! - mondta, s megölelték egymást - Nagyon örülök nektek! - mosolygott rá, majd viccelődve megjegyezte - Én meg egyedül fogok meghalni tíz kutyával. 

- Ugyan. Csak találsz valakit magadnak. - mondta a nő, arcán szomorkás mosoly jelent meg.

- Tudod, mit gondolok erről. - sóhajtott Louis.

Délután Logan leült a tévé elé, hogy megnézzen egy mesét, eközben Louis pedig tett-vett a házban. Főzött, takarított, összeszedte a szennyest, kiengedte az udvarra Baileyt, visszaengedte az udvarról Baileyt, kidobta a megégett ételt, rendelt valami gyors kaját, és már éppen lepihent volna Logan mellett a kanapén, amikor Bailey megjelent, szájában egy kötött, lila pulóverrel. Durván megrázta, mire a ruhadarab ráment a nyakára, így mintegy kezdetlegesen felvéve azt, s boldogan csócsálta az anyagot. Csakhogy Louis teljesen lesokkolódott a látványra. A harag azonnal gyűlni kezdett benne, s ezt a kutya megérezvén, hátrálni kezdett.

- Bailey. - morogta a férfi, lassan felállva - Köpöd ki de azonnal! - szólt rá, mire az eb összerezzenve fújt egy visszavonulót, és a nyakában a pulcsival kezdett el rohanni a gazdája elől - Bailey! - kiáltott utána, s azonnal üldözőbe vette őt. A csúszós padlón nem csak az állat csúszkált, de még a zokniban futó Louis is olykor-olykor majdnem elesett. Bár a férfi egyáltalán nem élvezte a kergetőzést, kutyája mókának vette a dolgot.

A játék csakhamar véget ért, Louis elkapta a szökevényt.

- Engedd el! - utasította Baileyt, ahogy ketten cibálták a ruhadarabot. Szakadás hangja, mely megszakította őket a durva játékban - Ne, ne, ne, ne! - engedte el riadtan az anyagot, a kutya pedig kíváncsian, a farkát csóválva köpte ki szájából a pulóvert, így az a földön hevert lábai előtt. A férfi ezt kihasználva magához rántotta a ruhát, és Bailey hiába kapott utána, már nem kapta el.

Louis-ban kavarogtak az érzelmek, ahogy a konyhába sétálva bedobta a szennyest a mosógépbe, majd alaposan szemügyre véve megnézte, hogy mennyire lett káros a pulcsi. Elgondolkozott. Visszaemlékezett azokra a percekre, amikor még ténylegesen jelentett valamit az a ruhadarab, és nem csak egy szomorú emléknek számított a régi időkből. 

Harry-é volt. Tisztán emlékezett rá, mennyiszer hordta azt a fiú, és hogy Louis mennyire akart valamilyen ruhadarabot tőle, amit hordhatott, választása pedig eme kötött pulóverre esett. Természetesen az idősebb nem hagyta magát olyan könnyen, nagyon sokáig tartott, mire Louis végre megkapta ezt a pulcsit.

De ezeknek a pillanatoknak már vége. Vajon kidobja? Már úgysem érezni rajta a fiú illatát, már úgysem hordja soha. Már úgyis csak egy régi emlék, mely örökre a feledés árnyékába fog merülni. Tétován nézte a ruhadarabot, de végül lassan a mosógépbe helyezte, és elindította a mosást. Hátát a falnak vetve ült a földön, figyelte, ahogy Bailey bűnbánóan kullogott oda hozzá.

- Utállak. Gyűlöllek! - mondta neki Louis, de Bailey csak még közelebb araszolt felé, mígnem állkapcsát a férfi vállára helyezte. Louis gyengéden átölelte őt karjaival.

Louis egy híres magazinnál dolgozott szerkesztőként, valamint olykor beugrott fotósnak is, amikor úgy adta a helyzet. Hétfőn is ez történt, amikor a fotósuk nem tudott megjelenni a munkahelyén, holott egy fontos fotózásról volt szó. A főnöke azonnal utasította Louist, hogy állítsa össze a fényképezőgépet, valamint rendezze el a helyiséget, ahol a fényképezés zajlani fog.

Louis engedelmesen rábólintott a munkára, nekilátott az intézkedéseknek. Minden egyszerűen és simán ment, mígnem fotóalanya megjelent fekete öltönyben.

- Üdvözlöm, Harry Styles... - köszönt valaki az emberek közül a férfinek.