SEX AND SHOUT - BEATLES FANFICTION

Hatodik fejezet

Saden is feküdhetne ott. Bármikor, bárhol megtörténhet vele ugyanez. Az élet kíméletlen, amikor a véletlenekről van szó. Mondják, hogy néha, ha csak egy csuklás, vagy levegővétel is máshogy alakul, az máris változtatna a jövőn. Így volt ez ezzel is. Ha Elvira nem foglalkozik Paullal, ő nem mondja el neki hol laknak, és így a táncos lány sem indul éjjel a német alvilág sűrűjébe, egyedül. Bár ezek csak a felületesebb célok, nem esik szó a férfiról, akit ha a felesége nem rúg ki véglegesen a házból, nem is keveredik ismét a Reeperbahn közegébe. Nem iszik a kelleténél többet, és nem is vetődik a Kaiserkeller kerek színpada elé, ahol nem szeret bele első látásra Elvirába, majd nem követi őt az éjszaka sötétjében. Kár azon fáradozni, hogy mi lett volna, de a gondolat ott ült mindenkinek a fejében. Mi lett volna, ha...? Az életük túl egyenes úton siklott ahhoz, hogy helyet engedett volna magának az álmodozásra.

Már elmúlt az a sokkos állapot, amit Saden este érzett, de még így sem tudta felidézni, hogy mit is tett. Józan fejjel persze teljesen logikus, de így, hogy akkor még a lábán is alig bírt állni, elég lehetetlenül hangzott. Minden dolog, amit csinált vagy mondott, a feledésbe veszett a fejében, ellentétben Johnéval, akit csak elbűvöltek ezek a szavak.

"Semmi sem rémlik" – sóhajtotta, majd lassan felállt, Elvira mellé lépve. – "Hogy vagy szépségem?" – kérdezte a lánytól kedvesen. Ő nem válaszolt, csak elmosolyodott. – "Nyugodtan elmehetsz John, nem kell itt maradnod" – fordult vissza a sráchoz.

"Ne aggódj, megvárlak!" – motyogta a szék hátfájának dőlve.

"Menjetek csak! Én megleszek" - nyögte ki Elvira, aki kezdte sokkal jobban érezni magát. Már az is egy nagy vigyorra bírta, ha csak belegondolt, hogy Saden és John mennyit tettek érte.

A sok gyógyszer hatására már alig emlékezett az estére. Arra, hogy egy ismeretlen férfi a Kaiserkellertől követte, majd egyszer csak behúzta a sötét sikátorba, ahol Elvira nem hagyta magát leteperni, ezért az jól megverte. Miután már a lány teste eltorzult, már nem is akart tőle semmit, ezért ott is hagyta. A táncos régóta érezte, hogy egyszer el fog jönni ez a nap, de azt nem sejtette, hogy ennyire fájdalmas lesz. Az egymás után záporozó ütések, a férfi csontos ökle, a fejduzzadt ajkaiból előtörő vér, és az egymásnak koccanó fogai, egyetlen szóval leírhatóak: Kín. Ez mindent megmagyarázott.

Ugyan a kétségbeesést a gyógyszerek még távol tartották Elvirától, de ez nem jelentette azt, hogy az emléke nem fogja egy életen át kísérteni.

Végül csak addig győzködte Sadent, hogy nyugodt szívvel mehessenek el. Ez ugyan csak a látszat volt, de még így is őszinte.

Elvira persze nem tudta elégszer megköszönni a segítséget, ami természetesen nem zavart senkit. Főleg nem Johnt, aki eltekintve a lány torz látványától, még élvezte is az estét. Végre ő lehetett a hős, aki megmenti az óvatlan hölgyet, míg a másikba szépen bele is szeret. Igazi sikersztori lehetett volna.

"Nem akarlak most egyedül hagyni. Most nem" – súgta John Sadennek, mikor már kiléptek a kórházból, ami steril, szemérmetlen nyomot hagyott bennük.

"Jó" – felelte a lány egyszerűen. Egyből megértette a srácot, aki nem akart még egy félholtra vert nőt a kórházba cipelni. Mire párat léptek, már a Bambi Kino előtt is álltak, ami a Beatles szálláshelye volt, és egyértelműen Bruno Koschmider tulajdona. "Tessék, nem elég, hogy apa bárjában dolgozom, még ebben a hülye moziban is kell aludnom..."

John előrelépett, és a Saden számára már ismerős épületbe vezette. A jegyárus még csak rájuk sem hederített, mert éppen nagyban húzta a lóbőrt, így nyugodtan besétálhattak. Az ajtó mögötti feslett falakról néhány plakát lógott, de ahogy a vendégeknek kialakított teret elhagyták, máris látszott, mennyire lepukkant ez a hely. A fiúk szobája hátul volt, a nyilvános mosdó mellett, egy ferde ajtó mögött. A dohos falak között hat ágy volt, penészes, tábori ágyak. Látszott rajtuk, hogy minden apró mozdulatra rögtön recsegni kezdenek. Mindent átjárt egy érces, nyirkos szag, és a szobát egyedül egy csupasz villanykörte világította meg, mert a nem létező ablakokból egy csepp fény sem jutott be.