Szerelmi játszma

07. Elengedni

Drágáim! Nem nagyon szeretnék magyarázkodni a késés miatt, de az elmúlt időszak nehéz volt, és még csak most jön a java. DE készülök egy karácsonyi novellával, ami Korni és Ricsi egyik karácsonyát mutatná be, persze, ha érdekel titeket. Úristen, el se tudom hinni, hogy ennyien írtatok a legutóbbi részhez, ígérem azonnal válaszolok rájuk, csak az én drága barátnőm idegét nem szeretném már tovább húzni. Köszönöm, eszméletlenek vagytok! Nagyon hálás vagyok nektek ♥ Jó olvasást hozzá mindenkinek, és ne feledjétek, komizni ér ;)

xx Merci

„Annyira könnyű nemet mondani és annyira egyszerű ott maradni, ahol tartunk, nem változtatva az életünkön... viszont millió példa van arra, mennyi minden jó alakulhat ki, ha mégse adjuk fel... ha élünk az adott pillanattal, ha jön a lehetőség, akkor álljunk elébe..."

– Biztos vagy benne? Tudod, még mindig visszafordulhatunk, nem kell megtenned – mondja, miközben egy bizonytalan lépést tesz az ajtó felé, de szeme sarkából végig figyeli a mozdulataimat, mintha abban a pillanatban, mikor elfordul, futásnak erednék. Sután bólintok egyet, s igyekszem a leghihetőbb és legigazibb mosolyommal megajándékozni, hogy elüldözzem a kétségeit, hogy meggyőzzem: készen állok a találkozóra. Holott legbelül rettegek, és minden félelmem a felszínre készül törni, s ha nem lenne most itt velem, kérdés nélkül menekülőre fognám, és addig meg sem állnék, míg biztonságos helyen nem vagyok távol a város zajától és az emberektől. Régen ezt a biztonságot mindig Ricsi karjai közt találtam meg. Akárhányszor csak magához ölelt, a félelmeim egy szempillantás alatt elmúltak, mert tudtam, hogy ő mindig mellettem lesz, mindig megvéd, és így a rettegésem tárgya már csak gyerekes dolognak tűnt, mintsem igazi félelemnek.

Az előttem álló ajtóra meredek, és hirtelen minden elhatározásom elszáll, de most nem futamodhatok meg. Ha eddig sikerült leküzdenem az akadályokat, akkor most is menni fog, és egy randiba még senki se halt bele, nem igaz? De mi van, ha én leszek az az egy, akinek mégis sikerül? Bekerülök a legrosszabb randik és Guinness rekordok könyvébe a „halálos randi" címszóval? Talán még a hírekben is benne leszek.

Mély levegőt veszek, kiűzök minden negatív gondolatot a fejemből, míg csak egy dologra tudok koncentrálni: megcsinálom. Meg tudom csinálni. Mint valami mantrát mondogatom folyamatosan, csak kár, hogy nem hiszem el, amit épp bemesélni készülök magamnak. De nézzük a jó oldalát: még visszafordulhatok.

– Ugye tudod, hogy nem kell megtenned, ha nem akarod, ha nem állsz még készen rá?

Nem mutatja ki, de látom rajta, hogy legszívesebben azt a válasz várja tőlem, hogy menjünk haza, mert még időre van szükségem, mert az elmúlt egy hónap nem volt elég, hogy teljesen összeszedjem magam, legalábbis annyira nem, hogy randizzak is. Kis lépésekben haladtam, talán túl kicsikben is, de sikerült félretennem a makacsságomat, és egy ideje már hetente kétszer járok a pszichológushoz. Azt hittem, hogy elején nehéz lesz beszélni az évek alatt ki nem mondott és elfojtott érzéseimről, gondjaimról, de meglepő módon ömlöttek belőlem a szavak. Minden terápia után egyre kevésbé éreztem a vállamra nehezedő súlyokat, s így visszagondolva azokra, csak egy rossz álomnak tűnnek, amiből végre felébredtem. A múltat is kezdem elengedni, kivéve egy részét, mert bárki, bármit mond, nekem még mindig szükségem van rá, és hinni akarom, hogy egy nap újra találkozunk. Butaság tudom, de jelenleg ez tart életben, miatta lélegzem.

A rémálmaim ugyan nem múltak el teljesen, mégis vannak éjszakák, amikor nem verejtékezve és a könnyimmel küszködve riadok fel, és ez haladás a korábbi három-négy óra alváshoz képest. Azonban még mindig félek álomra hajtani a fejem, mert sosem tudom, hogy nyugodt vagy rémálommal teli éjszaka vár rám...