I love you but it's worth?

Második

ANNA

Megérkeztünk a kávézóba. Elég szép hely volt. Nem tudtam hova fog vinni. Gondoltam valami olyan helyre ahol semmi előkelő ember sincs és senkit sem zavar, hogy én csőgatyába, kockás inggel a derekamon, egy fekete ujjatlan pólóba leülök az egyik asztalhoz. Tévedtem. Minden szem rám szegeződött. Pontosabban ránk. Szinte az összes ember köszönt Alexnek, valaki jól végig mért majd kacsintott és/vagy kezet fogott Alex-el. Úgy láttam elég ismert ember. Legalábbis itt.

- Alex - szóltam rá - azt mondtad csak megiszunk valamit!

- Anna - mondta kedves hangon - itt sem teszünk másképp. Lehet, hogy a hely varázsa teszi?

- Mégis mit? - kérdeztem zaklatottan.

- Látom meglepődtél.

- Nem hittem volna, hogy egy ilyen helyre hozol. - halkítottam hangom - Csak meglepett mert suliból hazajövet nem gondolná az ember, hogy milyen helyekre vagy képes elvinni.

- Anna. Én azért hoztalak ide, mert ez a kedvenc helyem. Tudom így elsőre olyan, mintha valami nyálgép, előkelő kis pöcs lennék. Csak tudod ez a hely a nagybátyámé volt. De ő már meghalt így apám vette át az üzletet.

- Értem. Csak tudod... - vágott közbe és mondta:

- Ez a legféltettebb és a legkedvesebb hely az életemben. Itt nőttem fel, itt történt minden. - nagy hallgatásba kezdett. Kölcsönös volt. Egy kis idő múlva azonban megszólalt:

- Benji sokat mesélt rólad. Azt mondta szereted a virágokat, a zenét, a csokit és az ilyen nyálas szövegeket.

Elpirultam majd fölnevettem. Annyira tökéletes. Annyira angyali. Már első látásra tudtam, köztünk lesz valami.

Miután végeztünk hazakísért. Valamit éreztem a gyomromban. Mintha százmillió aprócska pillangó szeretne feltörni. Mi ketten ott álltunk a házunk ajtaja előtt. Mintha megállt volna az idő. Csak néztem gyönyörű kék szemét és egy olyan mámorító érzést éreztem amit eddig még soha. Fantasztikus volt. Adott egy puszit homlokomra majd elköszönt. Kicsit furcsának gondoltam, hogy már az első nap ilyen.

Felmentem az emeletre, becsuktam magam mögött az ajtót és kiültem az erkélyre. Elgondolkoztam. Gondolatmenetemet viszont félbeszakította egy kopogás. Adam volt az. Adam-et nagyon szeretem. Már 7 éves korunk óta legeslegjobb barátok vagyunk. Leült mellém és csak bámult. Imádtam. Közlebb hajolt és a fülembe súgta:

- Mikor veled vagyok valami mást érzek. Én csak nevettem. Ő is csatlakozott. Mindketten tudtuk, ez nem csak barátság. Habár ölelésnél és egy puszinál még nem volt több. De néha úgy éreztem kell valami extra.

- Lenne egy kérésem. - mondta - Szeretném elveszteni. Veled.

- Mi? Miért pont velem? Te teljesen hülye vagy?

- Van egy lány. És ha minden jól megy megdöntöm. De mivel én még szűz vagyok nem nagyon tudom a dolgokat. Így hát arra jutottam, hogy mivel Rebeca után te állsz hozzám a legközelebb ezért gondoltam megkérdezem.

- Adam. Huh. Ez gyorsan jött. Nem tudom. Nem tudom. Adam én...én nem tudom.

- Semmi gond Ann. Megértem. Gondold át. Kérlek.

- Rendben...