"Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervistáncot, légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott! A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Azt mondom, légy fülig szerelmes; olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza! Hogy találhatsz rá? Hagyjd az eszed! Hallgass a szívedre!... Az az igazság, hogy e nélkül nincs értelme élni. Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél. De meg kell próbálnod! Ha nem próbálod meg, nem is éltél... Légy nyitott, ki tudja... becsaphat a villám."
Kezemben a bicskával, egyedül egy sötét, elhagyatott helyen.Őrültebb dologra nem is készülhettem volna.Nem messze volt egy erdő, ami hasonlított ahhoz, ami a fiúk házánál volt.Tudtam,hogy ez mégis különbözik.Ez nem az az erdő.Testemet átjárta a hideg, vacogtam. A fejemben össze-vissza cikáztak a gondolatok. Haragudtam Harry-re, mert szerinte minket csak a kötődés tartott össze.Nagyon fáj hogy így gondolta. Minden porcikámmal vissza akartam őt szerezni. És akkor eszembe jutott, hogy lehet hogy épp Taylor Swift-el tölti az éjszakát. Őt csókolgatja, őt öleli át. Ő lenne az akit valójában szeret? Nem! Ezt sosem tudnám elfogadni. Magamnak akarom őt. Önző vagyok, de szükségem van rá. Nélküle semmi vagyok.A gondolatok szétfeszítik az agyamat, mégsem tehetek semmit.Nem akarom a halálomat lelni itt és most. Igazából semmi kedvem vadász lenni.Nem akarok vámpírokat ölni.Nem akarok edzeni, és nem akarom utálni a vámpírokat. Nincs rá okom.Vagyis..volna, de ez csak EGY vámpír volt.Sok az elvetemült vérszívó, de mellette ott vannak az olyanok is mint a fiúk.Ebben a pillanatban egy erős kéz ragadta meg a derekam, és egy erős test feszült nekem.
-Mit csinálsz itt kint?-Hallottam Mike fáradságtól rekedtes hangját. Talán túl sokáig votam idekint.Elkéstem.Sosem hagyná, hogy megvágjam magam, csak hogy tudjam,Harry a közelben van-e. Mike minden egyes lélegzetét éreztem nyakam csupasz bőrén. Kellemes volt.Megnyugtató, és védelmező.A nap már kezdett pirkadni.Nem tudtam mennyi az idő, de valószínűleg négy vagy öt óra lehetett.Megfordultam és megöleltem Mike-ot.
Rendes dolog volt tőle hogy utánam jött.Úgy éreztem hálával tartozom neki, mindenért.Homlokát az enyémnek nyomta, és mélyen a szemembe nézett.
-Hát te meg mi a francot akartál az én bicskámmal?-Vont kérdőre.
-Se-semmit.-Motyogtam zavartan.Kivette a kezemből a bicskát és zsebre rakta.
-Kérlek..Felejtsd már el Harry-t.Hiszen ő is ezt tette veled.-Mondta, közben kétségbe esetten szorított magához.Mikor feldolgoztam amit mondott, egyszerűen össze törtem.
-E-elfelejtett?-Dadogtam halkan.
-Persze..tovább lépett.Felszedett egy barátnőt, és elfelejtett téged. Tudom hogy nehéz, de erősnek kell lenned.Bele kell törődnöd. Ő már a múltad.-Szavai könnyeket csaltak a szemembe.Arcomat nyakába temettem, és mélyeket lélegeztem.Megnyugtatón simogatta hátamat, én pedig nyomtam egy apró puszit nyakára.Szinte láttam meglepődött tekintetét.Ledermedt.Elhajoltam tőle, és arcát fürkésztem. A barna hajú srác zavarodottan figyelt.
*Mike szemszöge*
Ez a lány, kész izgalom. Úgy értem, mindig van vele valami. Ha csak egy percre nem figyelek rá oda, azonnal bajba keveredik. Ha most nem jöttem volna utána,lehet megtámadja valami elvetemült vérszívó. Mindig is ilyen volt.Az egész életét figyelemmel kísértem, egészen 12 éves kora óta. Az én feladatom volt figyelni, és vigyázni rá. Mindig nagyon sok veszély fenyegette.Talán előbb kellett volna neki elmondanom, hogy ő a Blacksmith család utódja.Én már nagyon régóta tudom ugyan, de féltem, hogy akkor többet akar tudni, és rájön fölösleges dolgokra. Meg akarom óvni őt.Igaz, jó vadásznak kell lennie, de féltem.Még nem jött el az ideje, hogy megtudja a teljes igazságot. Remélem hamarosan felfogja, hogy el kell felejtenie Harry-t. Amúgy sem lehetnének együtt. Hiszen Harry egy vámpír, aki kihasználja őt, és játszik vele.Fent áll a veszélye, hogy meg is öli. Melanie pedig egy vámpírvadász.Ráadásul a legnagyobb vámpírvadász család utódja.Nem hozhat szégyent családja hírnevére. El sem tudja képzelni, mennyire tisztelték egykor a Blacksmith családot. A szüleim nagyon jóban voltak velük. Ők négyen alkották a tökéletes vadász csapatot.De egy mészárlásban mind oda vesztek. Melanie anyukája Sofie biztonságba helyezett minket. Nicol-t, Melanie-t és engem. Az unoka bátyám mikor betöltöttem a 17. élet évemet, mindenről felvilágosított. Innentől kísértem figyelemmel Melan életét. Többet voltam a közelében, mint azt gondolná.Sok vámpír próbálta már megölni, akikkel nekem kellett végeznem. Furcsa belegondolni, hogy ez a világ végig ott volt körülötte, de ő mégsem vette észre.Jelenleg épp értetlenül nézem a hosszú, barna hajú lányt, aki puha csókot nyomott a nyakamra.Nem mintha nem örülnék neki, csak meglepő.Káprázatos szemeivel arcomat figyeli.Szemei színét nem tudom igazából elmagyarázni. Zöldes szürke, amiben egy barna tinta paca ékeskedik. Káprázatos. Pillantása bárkit magával ragad.Szerintem fogalma sincs róla, mit hoz ki a férfiakból. Úgy éreztem nem bírok tovább várni.Lassan ajkaihoz hajoltam,és gyengéd csókot nyomtam rá.Nem igazán ellenkezett.Először éreztem a meglepődöttségét, de utána vissza csókolt.Ez viszont nekem nekem volt meglepő. Arra számítottam, hogy elhúzódik és kiborul, de nem így volt. Mikor elhajoltam eper ízű ajkaitól, kerestem a tekintetét, de ő a földet pásztázta. Ujjaimmal megemeltem állát, hogy láthassam arckifejezését. Szemei csillogtak.Az előttem álló lány elképesztő látványt nyújtott. Arcomon egy halvány mosoly jelent meg.
-Szólok Nicol-nak. Törtem meg a csendet.Bólintott, én pedig bementem a házikóba.Nicol már fent volt. Éppen a tükör előtt igazította hosszú szőke haját.
-Jól van már.Jól nézel ki csak menjünk.-Nevettem, mire felém kapta tekintetét.
Szóval elszakadtatok már egymás ajkától.-Vágott vissza nevetve.
-Vicces vagy Nicol.-Forgattam meg a szememet mosolyogva.
-Köszi bátyó.Tudok róla.-Vigyorgott, majd átölelt.
-Indulhatunk?-Süregettem Nicol-t.
-Persze.-Mondta és felkapta a bőröndjét, majd kivitte a kocsihoz. Melanie már bent ült, és mi is beszálltunk.Ismét Melanie ült elöl. Mikor észre vette hogy őt nézem, mosolyogni kezdett. Beindítottam a motort, ami erősen felbőgött, majd kihajtottam a kis mellék útról. Figyeltem Melanie-t útközben. Megint azt a szánalmas könyvet olvasta. Legszívesebben kitéptem volna a kezéből, és kivágtam volna az ablakon.
-Melanie...mi lenne ha letennéd azt a könyvet?-Kérdeztem, a hangomban kis idegességgel.
-Mike, nem értem mi a bajod ezzel a könyvel. Ez csak egy könyv. Nem értem miért kell ezen ennyire kiborulni.-Nézett rám hatalmas szemeivel.
-Azért mert azt a könyvet miatta olvasod. Harry miatt. Így sosem fogod őt elfelejteni. És ez hiba.Mindig tőle fogsz függni.-Emeltem ki a kezéből a könyvet.
-Rendben.Ha te nem akarod nem olvasom.-Adta be végre a derekát.
