,,Talán egy napon, évek múlva-ha majd a fájdalom elviselhetővé csillapul - képes leszek visszanézni arra néhány rövid hónapra, amely mindig is életem legboldogabb időszaka marad."
A plafont bámulva lassacskán elaludtam.Fél éven keresztül aludtam, most mégis álmos vagyok.Sok volt ez a rengeteg új hír egyszerre. Álmomban Harry mellett feküdtem az erdő melletti fűben.Pont mint akkor délután. Mikor felébredtem Mike-ot pillantottam meg magam mellett.
-Hát te?-Néztem rá elkerekedett szemekkel.
-Elég sűrűn megnézem hogy jól vagy-e.-Mosolygott.
-Értem.-Mondtam kicsit bizonytalanul.
-Nem fáj semmid?-Dőlt le mellém az ágyra.
-Nem. Jól vagyok köszönöm.-Elmosolyodtam azon, milyen aggodalmassággal vizsgálgatja testemet a szemével.
-Kérsz valamit enni? Amúgy is le kellene már szedni rólad újra az infúziót.-Kezdte el piszkálni a kezemből kiálló csöveket.Hirtelen azt hittem szívrohamot kapok.
-E-ez meg mi a fenének van rajtam?-Néztem meglepődve.
-Szerinted fél éven keresztül hogy ettél?-Kuncogott, majd egy gyors mozdulattal kihúzta a csöveket.
-Ahh basszus.-Kaptam a kezemhez.
-Bocsi.De máshogy nem lehet kivenni.-Vágott szomorú arcot Mike.
-Jó-jó.. nem fogok bele halni. -Mosolyogtam.
-Mit szeretnél enni?-Mosolygott.
-Csokiiiiiiiiit!!!-Nyaltam meg a szám.
-Édességet?Biztos ez?-Rázta a fejét kételkedőn.
-Én az édesség megszállottja vagyok!Te el sem tudod képzelni mennyi nasit tudok megenni.Szóval, nem kell most normális kaja.. élet erőre van szükségem-Kuncogtam.
-Hát legyen.-Mosolygott, majd ott hagyott egyedül a szobában. Nem kellett sok idő, hogy vissza érjen.Le ült mellém az ágyra, és a kezembe nyomott egy szendvicset.
-Előbb ezt edd meg, majd utána csokit is kapsz.-Bevallom nagyon gondoskodó volt.Csak bólintottam,majd megettem a szendvicset.
-Naa..megettem..ide a csokival!-Mosolyogtam, vágyakozva.
-Csukd be a szemed.-Kuncogott.Megtettem amit kért, ő pedig lassan az ajkaimhoz érintett valami édességet.
-Találd ki mi ez.-Mondta, majd engedte hogy harapjak egy kicsit a csokoládéból.Kerek volt, és nagyon finom.
-Ferrero rocher?!-Válaszoltam kicsit bizonytalanul.
-Pontosan.Honnan tudtad?-Kerekedett e Mike szeme.
-Ez a kedvencem.-Mosolyogtam és kinyitottam a szememet. Körbe néztem, és megláttam az ágyon a hatalmas édesség rengeteget.
-Még egy játék?-Kérdezte Mike játékos hangon.Nem láttam még ilyennek azelőtt.A kiképzésen is kemény volt.Nem is egyszer megütött, elég durván.
-Jó, de most én!-Tettem a szeme elé a kezem, ezzel késztetve rá, hogy becsukja.Kibontottam egy Twix-et, majd a szájába nyomtam.Mindketten nevetésben törtünk ki, majd Mike válaszra készen kinyitotta a száját.
-Öhm...Twix?!-Kuncogott.
-Fenébe! Telitalálat.Úgy látszik nem csak én vagyok csoki mániás.-Nevettem.Ekkor eszembe jutott, kinek volt a kedvenc csokija a Twix. Harry-nek.A srácnak, aki mindig vissza tért a gondolataimba.
-Jó vagyok.Amúgy elköltözünk.-Mosolygott Mike.
-Hova?-Kíváncsiskodtam.
-Vissza London-ba.Közelebb kell lennünk a VSZ-hez..-Magyarázta.
-Hogy mihez?-Vágtam idétlen képet.
-A Vadász szövetséghez.Neked sem ártana lassan elkezdeni edzeni. A vadászat nem könnyű dolog.-Nézett el mellettem a fiú.
-És ha nem akarok vadász lenni?-Kérdeztem elfintorodva.
-Melanie..figyelj.Hatalmas kiváltság vadásznak lenni.Ezt nem dobhatod el csak úgy.Ráadásul a fél év alatt vérmintákat gyűjtve és nagy kívülállói segítséggel, rájöttünk, hogy te vagy a Blacksmith család utódja. Nincs választásod.A te feladatod kiváló vadásszá válni.-Magyarázta keményen a tényeket.
-É-Én vagyok?-Kerekedtek el a szemeim.
-Igen te vagy.Éppen ezért nem döntheted el mit akarsz. Te vadásznak születtél.A dolgod hogy vámpírokat ölj.-Mondta.Csak bólintottam, majd levettem róla a szememet.
-És, milyen vámpírokat öltök meg?-Kérdeztem remegő hangon.
-Ugye nem gondolod hogy megölünk olyan vámpírokat mint például Harry? Ő úgymond 'elit' vámpír.Nem gyilkol állandóan.Nincs elvetemülve és nem elveszett.
-Hogy micsoda?E-Elveszett?-Motyogtam.
-Elveszett.E szintű.A vámpírok két módon válhatnak 'E szintűvé'.
Az egyik lehetőség, ha olyan vámpír ad a véréből, aki nem harapott meg.Akkor te teljes értékű vámpír helyett, csak E szintű leszel.
A másik lehetőség, ha túl sokáig éhezik egy vámpír.Akkor megbolondul, és az eredmény megint csak ugyan az lesz.Az E szintű vámpírok nagyon veszélyesek és vadak.Segíteni elvileg már nem lehet rajtuk.-Mesélte.
-Elvileg?-Hunyorogtam.
-Vannak a kivételek.De én még nem láttam hogy valaki vissza változott volna az E szintről.Csak néhány ember képes vissza változtatni őket. Azoknak az embereknek a vérük más mint a többi emberé.Különleges. De, nem tudom mi lehet ebből igaz.Még senki nem számolt be ilyesmiről. Kétlem hogy erre bárki is képes lenne.-Csóválta a fejét. Csak bólogattam, mint aki mindent ért, pedig még jócskán járt az agyam a szavain.
-Ma edzünk?-Törtem meg a már kicsit kínos csendet.
-Ha vagy hozzá elég jól, akkor igen.-Mosolygott.Boldognak tűnt. Talán azért lenne mert edzeni akarok?Nem értem Mike-ot. Jó, bevallom. Egy fiút sem igazán értek. A társasági kapcsolatom sosem volt jó, így a fiúk is kimaradtak az életemből.Be kell vallanom még azt is, hogy Harry-vel csókolóztam először.Ezért volt nekem gyors a tempó, amit ő próbált diktálni.Felpattantam,és lementünk a kertbe.Gyönyörű napos idő volt.
-Jó kezdjük.-Álltam meg vele szemben.Szó nélkül mögém állt, és kezeit végighúzva karjaimon, átfogta a kezeimet.
-Megmutatom hogyan tartsd a fegyvert helyesen.Meg a beállásod is pocsék.-Kuncogott.
-Köszi.Végül is a biztatás sokat jelent.-Forgattam meg a szemeimet mosolyogva.Egyik kezével a lábamat kezdte el igazgatni, ami nekem nem kis meglepetést okozott.A meglepődöttség egy nagyon halk felhökkenést váltott ki belőlem.Mike csak kuncogott, majd beállított egy bizonyos pózba.
-Mindig így kell beállnod.Így nem veszted el az egyensúlyodat.-Lökdösött játékosan.A kezeimet is irányitgatni kezdte, és nem kellett sok idő, hogy ráérezzek a lényegre. Hálából-Mondhatjuk így-szóval hálából megöleltem őt, amire ő csak mosolygott.
Az idő gyorsan telt. Eltelt egy hét.Kettő. Az edzések jól mentek. Ez valószínűleg annak is köszönhető volt, hogy Mike nem volt durva.Sokkal inkább mondanám gyengédnek.Nem ütött meg, sőt, még arra is vigyázott nehogy elessek. Éppen olvasgattam Mike laptopján a szobámban, mikor bejött.
-Össze pakoltál mindent? Indulunk.-Mosolygott.
-Igen.-Mutattam a 2 bőröndnyi cuccra. Két hete még Nicol szekrényéből öltöztem. Nagyon rendes volt.Azóta elvitt bevásárolni, és vett nekem vagy nyolc szatyor ruhát.Szóval visszatérve a jelenhez.. lecsuktam a laptopot, majd Mike elé álltam.A két hét alatt nagyon jóban lettünk. Közeli barátom lett. Átöleltem, és az arcomat a nyakába temettem. Hiányzott hogy ezt megtehessem Harry-vel. Próbáltam elnyomni magamban a göndör fiú hiányát, de miután mindenről ő jutott eszembe, ez lehetetlen volt. Titkon reméltem, hogy Londonban összefutok vele, de mintha Mike a gondolataimba látott volna, közölte velem, hogy olyan eldugott részre fogunk költözni, hogy elég valószínűtlen, hogy össze futok velük. Amikor utoljára rákérdeztem, miért ne találkozhatnák velük újra Mike csak ennyit mondott.
Más lettél.Kívül és belül is. Megváltozott a külsőd, megerősödött, és egyszerűen..csak más lett.És most már vállaltad a sorsod, hogy vadász legyél.A vadászok és a vámpírok nem ápolnak jó barátságot egymással. Nem hozhatsz szégyent a Blacksmith családra. Évszázadok óta ők a legnagyobb vadászok.Erre persze én csak bólintottam, de nem értettem vele egyet. Fájt hogy holmi úgymond hírnév miatt le kell mondanom azokról akiket szeretek.
-Na mozogj már! Ne állj egy helyben.-Szakított félbe Mike mókás hangja. Felkapta a bőröndjeimet és levitte őket a kocsihoz. Be kell vallanom az az autó bámulatos volt. Nem mindenki rohangál M3-as BMW-vel.
Beszálltunk, és már csak Nicol-ra vártunk.Mikor aztán ő is le ért, kiszálltam az anyós ülésről, és felkínáltam neki a helyet.
-Szeretném ha te ülnél ott.-Mosolygott aranyosan.
-Ahogy akarod.Mosolyogtam rá vissza, majd ismét be ültem. A felső visszapillantóból láttam, hogy Nicol és Mike feltűnően össze néznek, de nem törődtem vele. Volt egy nagyon jó könyvem, amit még három napja vettem egy kis piacon.A címe a következő volt: My Blood Approves. (tényleg van ilyen könyv smile hangulatjel )
Ahogy megláttam, tudtam hogy meg kell vennnem. Vámpíros volt. Egy halandó ember, és egy vámpír fiú szerelméről szólt. A lány a könyvben kötődött a fiú vámpír testvéréhez, és ez nagy problémát okozott. Imádtam ezt a könyvet. Már a felénél jártam, így útközben kaptam az alkalmon hogy tovább olvassam.
-Melanie, az a könyv csak rá emlékeztet.-Suttogta Mike. Szemei sötétek voltak.
-Mike, ez csak egy könyv.-Szorítottam magamhoz birtoklóan a vastag könyvet.Úgy csinált, mint aki meg sem hallotta, beindította a motort, és elindult.Éreztem hogy hosszú út lesz, ezért beraktam a fülesem, és max hangerőn hallgatva a zenét, folytattam az olvasást. Minden egyes betűjét szomjaztam az olvasmánynak.Annyira beletudtam képzelni magamat. Az én szememben a főszereplő lány , Alice, az én voltam.És a fiú, Jack, pedig Harry.Nem az volt a könyv lényege, hogy mi a probléma, csak az, hogy van az a probléma. A könyv reményt adott. Nagyon sok ideje utaztunk már, mikor besötétedett.
-Merre vagyunk?-Hajoltam ki a könyvből.
-London mellett.De ahova megyünk, az pont London másik fele, úgyhogy éjszakára meg kell állnunk.-Lassított le a srác egy kis szálló mellett. Nagyot sóhajtottam, majd kipattantam az autóból. Hideg szél járta át a testem. Meglepő volt, mert napközben elég meleg volt az idő.
-Várjatok meg itt.-Utasított Mike. Én és Nicol csak bólintottunk, és neki dőltünk a luxus autónak.
-Hiányzik neked, igaz?-Tette fel a váratlan kérdést Nicol. Már két hete egy szó sem esett Harry-ékről. Tudtam, hogyha kiselőadást tartok arról, mennyire is fáj hogy nincs velem, a könnyek beborítanak itt mindent. Ezért inkább csak bólintottam, majd lehajtottam a fejemet.
-Én is voltam már nagyon szerelmes.-Halloztam hangján a töröttséget.
-És, mi történt?-Kérdeztem, bár tudtam hogy ez fájni fog neki.
-A srác neve Tony volt.Nagyon boldogok voltunk. Egy nap sétáltunk a parkban, mikor egy másik srác jött oda hozzánk. Kedves fiú volt. Leállított minket, hogy beszéljünk vele pár szót. Azt mondta hogy vámpír, és hogy Tony vére túl vonzó. Persze én ekkor még mit sem tudtam erről az egész vámpíros dologról.Figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, mert könnyen lehet hogy sokan epekednek utána. Persze mi nem hittünk neki, sőt kiröhögtük őt. El is felejtettük már egy ideje, mikor este sétálgattunk haza felé. Tony haza kísért, majd az ajtó előtt nyomott egy csókot az ajkaimra, hátat fordított, és elindult vissza felé.Végig néztem ahogy elér a szomszéd házig. Készültem bemenni, amikor megtörtént amire figyelmeztettek. Egy nő a nyakánál fogva a földre taszította őt, majd neki esett.Belemart a nyakába, és addig itta a vérét, amíg volt benne életerő.-Bőgte el magát szegény Nicol.
-Jesszusom..-Suttogtam nagyon halkan.
-A szemem előtt ölte meg, akit mindennél jobban szerettem.Tony volt a mindenem.Úgy éreztem nélküle az életem semmit sem ér. Felszaladtam a szobámba, és készültem az öngyilkosságra. Nem törődte semmivel.Sem azzal, utánam jön-e a nő, sem azzal, mi lesz Tony holttestével. Megfogtam egy kést, és az ereimre helyezem. Hallottam Mike szapora lépteit a folyosóról, ezért cselekedtem. Felvágtam az ereimet. Innenstől persze minden kiesett. Egy kórházban ébredtem. Mike mellettem állt és nagyon ideges volt. Elmeséltem neki mindent, mire ő is kitálalt a vámpíros dolgokról.Azt mondta ' csak meg akart védeni.Néha jobb ha nem tudunk dolgokról'.Én igazából csak félig vagyok vadász, mert apám nem volt egy tisztességes ember, így másik nőtől születtem. De miután az a nő végzett Tony-val, megfogadtam, hogy tehetséges vadász leszek, akár csak a bátyám. Az igazság, hogy a szüleimet is vérszívók ölték meg.Szóval, nekem semmi okom szeretni őket.-Birizgálta az ujjait a szőkeség.
-Én..nem tudom mit mondjak.-Szöktek könnyek a szemembe.
-Figyelj, nem azért mondtam.Neked nem kell utálnod a vámpírokat. Ezzel csak arra akartalak rá vezetni, hogy tudom milyen az igaz szerelem, és azt is tudom milyen megválni tőle.-A könnyek csak úgy folytak az arcán. Átöleltem, majd mikor kicsit megnyugodott, egy mosolyt erőltetett magára.
-Én megtanultam erős lenni Melanie.De neked nem kell végig csinálnod azt amit nekem kellett.A te szerelmed még él.-Biztatott.
-Ja..de elvileg itt én haltam meg. Ami részben igaz is. Melanie meghalt. Én a blacksmith család utódja vagyok. Nem tudom mi lesz még ebből. -Sóhajtottam.Mike intett, hogy menjünk.Mi követtük őt az éjszakai szállásunkra. Elég ózsdi volt és régi, de én nem is tudtam nagyon aludni. Kaptam a lehetőségen, mikor már mindenki aludt, és kimentem a friss levegőre. Egy név járt a fejemben.Harry. Eszembe jutott valami, amibe bele is halhatok.De csak így jöhetek rá, hogy a közelemben van-e az, aki nagyon fontos nekem.Elő vettem a zsebemből Mike bicskáját, amit még a kocsiban szereztem, és kész voltam megvalósítani a tervemet.
